Egy repülőgép pilóta felájanlotta Jock-nak és Maggie-nek, hogy elviszi őket repülni, és csak akkor kell fizetniük 10 fontot, ha egyikük is megszólal közben. Ráállnak a dologra, a pilóta persze kipróbál minden figurát, bukfenc, csavarhúzó, stb. A skótok csak nem szólalnak meg. Leszállás után hátrafordul Jock-hoz: - Nem volt olyan eset, amikor majdnem megszólaltál? - De igen egyszer majdnem, amikor Maggie kizuhant.
Öreg bácsi megy a kivilágítatlan kerékpáron. Megállítja a rendőr, és így szól: -Bátyám, ha nem ég a lámpa a biciklin, akkor tolni kell ! Mire az öreg: - Már kipróbáltam, akkor se ég!
- Csókolom, pistike lejöhet labdázni? - Pistike a múlthéten meghalt! - Jó, akkor legalább a labdáját tessék ledobni!!!
Fülészeten: - Mit modott a doktor út, mennyivel tartozom? - Kétezer. - Négy? - Hét!
A polgármester összefut a Gazsival és mondja neki: - Te Gazsi, hát miért nem segítesz a többieknek és mégy ki a gátra dolgozni? Hamarosan mindnyájunkat elönt a Tisza! - Drága polgármester úr, mondja már meg nekem, hogy ez közügy vagy magánügy? - Közügy ez bizony! - Na látja polgármester úr, ettől vagyok én 5 évre eltiltva!
A fiatal indián harcos kérdezi a törzsfőnököt: nem kellene-e áttérniük az amerikai nevek használatára, pl. John Smith, stb. -Nem tetszik a feleségem Ezüst Hold neve? -De, de.. -És a fiamé: Zord Bölényé? -De, de .. -Na akkor eredj Barna Szar és gondold át mégegyszer a javaslatodat
- Képzeld, a múltkor valaki ellopta a feleségem hitelkártyáját! - És, mit tettél, feljelentetted? - Dehogy, jóval kevesebbet költ, mint az asszony!
-Haver! Mért nyalogatod azt a könyvet? -Azt írták benne, hogy lsd. a 28. oldalon..
Szoke nő egy szórakozóhelyen egy sráccal beszélget: - Te milyen kocsival jöttél? - Busszal jöttem. - Van egy buszod?
Mit mond a pesszimista férfi? - Már megint nem áll föl! Mit mond az abszolut optimista? - Milyen szépen lóg!
Zsiráf és Nyuszika beszélgetnek - Olyan jóóóóóó, hogy ilyen hosszú nyakam van! Megeszem azt a sok finom kaját, és ollllyan sokáig élvezem!!!...... - Mondd csak, Zsiráf, te hánytál már?
Álldogál a prosti a sarkon, megáll mellette egy kocsi, ablak le, kiszól a fickó: - Hé, kislány, 15-ért mire vagy hajlandó? - Annyiért bármire. - Akkor ülj be, megyünk betonozni!
- Mi a software? - A számítógép azon része, amelyet szidni lehet. - És mi a hardware? - A számítógép azon része, amelyet viszont rugdosni is lehet.
- Hogy vagy öregem? - Köszönöm megvagyok! - És te? - Én még nem vagyok meg, de már köröznek!
Bemegy egy férfi a kocsmába, rendel öt konyakot, majd gyors egymásutánban lehúzza. A csapos együttérzőn megjegyzi: - Nehéz napja volt, ugye? - Hajjaj, ma tudtam meg, hogy homokos a fiam. Másnap ismét bejön, rendel megint öt konyakot, megissza őket. A csapos megkérdi: - Még mindig a tegnapi dolog miatt iszik? - Nem, ma megtudtam, hogy az öcsém is a fiúkat szereti. Harmadnap már eleve részegen jön, és tíz konyakot rendel. A csapos szánakozva kérdezi: - Hát maguknál senki sem szereti a nőket? - Dehogynem, a feleségem...
Egy férfi bemegy a cipőüzletbe. Nézelődik és a végén kéri, hogy mutassanak neki egy pár cipőt. Az eladónő megkérdi: - Na, hogy érzi, kényelmesek? - Egy kicsit szoritanak- feleli a férfi. - Próbálja kihúzni a nyelvét- mondja az eladónő. - Még mindig ety kisit sorit...
-Ki a politikus? -Az, aki kétszer megondolja mielött nem mondana semmit.
A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg. - Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról? - Öreg vagyok én... (hikk)... már ahhoz, hogy leszokjak róla. - Leszokni soha nem késo. - Akkor még ráérek...
- Mi a legjobb fizikai megfigyelés politikusoktól? - Az üres fejnek jobb az akusztikája
Az agresszív kismalac megy az erdőben és meglátja a nyuszikát. Megfog egy palacsintát és hozzávágja. A nyuszika megfordul és megszólal: - Ez szándékos volt? - Nem, lekváros!
- Tábornok Úr, felakaszthatom a kabátját? - Tőlem agyon is lőheti...
- Az ember Ádámtól és Évától származik- mondja a tanár. Pistike közbeszól: - Nekem a papám azt mondta, hogy a majmoktól származunk. - Igen Pistike, de most nem rólatok volt szó!
Beszorul a kamionos a kamionnal a híd alá. Arra jár egy rendőr és jópofán hozzá akar szólni a kamionsofőrhöz. - Mi van beszorultunk, beszorultunk? Erre a kamionsofőr. - Nem cseszd meg, hidat szállítok!
-Gondolj egy számra! -Megvan! -Most felezd meg. -Oké. -Osszd el néggyel. -Jó. -Mi az eredmény? -Sön. -???? Az hogy lehet? Melyik számra gondoltál? -Ájkengetnó szátisfeksön.
A szentírások kiegészítik egymást. A Biblia azt mondja: Szeresd felebarátaid! A Káma Szutra megmutatja, hogyan.
- Hogyan hívják az orosz számítógéphálózatot? - Nyet-work
- Láttad az újságot, Móricka? - Igen! - Na és mi volt benne? - Hát, szalonna...
Nászéjszakán a férj anyaszült meztelenül odaáll a felesége elé: - Ez az, amit nyújtani tudok! Mire a feleség: - Rendben Béla, akkor kezdd el nyújtani.
Tehetséges alkalmazottnak örömtelen a jól fizetett semmittevés
Érdemi tevékenység nélkül szép bérhez jutni olyan helyzet, amelyet a tehetséges dolgozók ritkán fogadnak el. Pszichológus szakértőnk szerint a jó nevű cégek humánpolitikai hiányosságait csak belülről lehet megismerni, de az érintetteknek nem szabad megriadniuk: rátalálhatnak arra az állásra, ahol tenni akarásukat valóban kamatoztathatják. V. Eszter második munkahelyéről ment gyesre, jelenleg otthon van két és fél éves kisfiával. Marketingszakos végzettségével második munkahelyén dolgozott, egy multinacionális cégnél. Mostanában sokat gondolkodik azon, hogy a három év eltelte után mihez kezdjen. Egyet azonban biztosan tud: régi munkahelyére semmiképpen sem menne vissza. A vállalatnál jó anyagi feltételek mellett tevékenykedhetett, de érdemi munkát nem végzett sem ő, sem közvetlen munkatársai. Felettese elvárta tőlük, hogy este nyolcig mindenki a helyén maradjon. A főnök újságot olvasott, ismerősei látogatták meg, estig remekül elvolt. Ha valami tennivaló adódott, azt elvégeztette Eszterékkel. Ezek kisebb rutinfeladatok, csip-csup ügyek voltak. A marketing főosztály munkatársai nem lázadoztak, inkább csak unatkoztak, és megmosolyogták vezetőjüket. Eszter már inkább csodálkozott, és csalódott is eredeti elképzeléseiben: ezek szerint egy óriási forgalmat bonyolító multinacionális cég marketing főosztályán évekig "el lehet lenni” anélkül, hogy bármi érdemi tevékenység folyna. Fia születését tervezve úgy gondolta, most már kibírja a szülésig, utána meg majd meglátja, mihez lesz kedve! Sok fiatal, tehetséges ember keres munkát, és sok tehetséges fiatal próbál munkahelyet váltani. Bolyonganak a "nagy nevek” között, ami számunkra – míg belülről nem látják az ottani vállalati életet – kiszínezett fantáziát jelentenek. A multinacionális cégek a tudás fellegvárának tűnnek, biztos előrelépési lehetőséggel, csillogó-villogó álmokkal. Amikor az ember az iskolapadból kilép, csak akkor tanulja meg, hogy egész más az, amit kívülről gondolunk valamiről, mint az, ami belül fogad bennünket. Ezek a tapasztalatok alakítják azután az emberek elképzeléseit. Van, aki a rossz tapasztalatoktól megriad, és azt hiszi, hogy ha jobbat vár, akkor úgyis csalódni fog. Mások megrázzák magukat és odébbállnak. Kiábrándító ugyanis, amikor jó anyagi feltételek mellett tehetséges emberek tehetetlenné válnak, nem tudnak érdemi munkát végezni. A jó minőségű, világhírű terméket előállító cégek humánpolitikája nem feltétlenül jó minőségű. Amíg egy cég üzleti szempontból jól működik, kevéssé kompetens vezetők is meghúzódhatnak ideig-óráig, de inkább évekig is a többi osztály eredményeinek menedékében. A nagy fluktuáció feltétlenül munkahelyi gondokra utal, a fluktuáció hiánya azonban nem feltétlenül jelenti a munkahelyi harmónia meglétét. Sokan nehezen találnak új munkát, vagy mint Eszter is, a gyermekvállalásig hátralévő idejét már nem munkakeresésre szánja. Pár évet mindenki lehúz, ha csak nincs jelen olyan tényező, ami halaszthatatlanná nem tenné a távozást. Eszternek biztos nagyobb sikere lesz a következő, tehetségét ténylegesen "megmozgató” munkahely választásakor.
Szirmay Ágnes
Pszichológus szakértőnknek kérdéseket tehetnek fel e-mail címén: aszirmay@axelero.hu
Brit pszichológusok szerint jelszavaink alapján messzemenő következtetések vonhatóak le személyiségünkkel kapcsolatban. A Hertfordshire Egyetem égisze alatt végzett kutatás négy "jelszó-alaptípusba" osztja az emberiséget.
Egyre komolyabb kihívás elé állítja korunk emberét a modern technika egyébként igencsak banális kelléke: a jelszó. A jelszó mára mindennapjaink állandó kísérőjévé, elektronikus levelezésünk, számítógépes rendszerünk, rendszeresen látogatott honlapjaink létfontosságú kulcsává vált. Elvesztése, elfelejtése rémálmaink központi motívuma, életünk mindennapi tragédiája. Brit tudósok azonban ennél továbbmennek: állításuk szerint a jelszó személyiségünk tükre. Helen Petrie angol pszichológus és csapata ugyanis 1200 honfitársuk "jelszóadási szokásait" vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy az általunk választott jelszóból messzemenő következtetések vonhatóak le lelkünk mélyebb titkaival kapcsolatban. Az angliai Hertfordshire Egyetem égisze alatt végzett, a Der Spiegel német hetilap által idézett kutatás megállapításai szerint az emberiség négy alapvető típusba sorolható jelszavai alapján. A leggyakoribbnak a "család-típus" számít 48 százalékos aránnyal, ők sajátmaguk, közelállók, vagy családtagok nevét, becenevét, születésének évét adják meg jelszóként. Helen Petri szerint ez a típus családszerető, kellemes jellem, ám a számítógéppel való kapcsolatát nagyfokú idegenkedés, gyakorlatlanság jellemzi. További 32 százalék tartozik a "rajongó-kategóriába", ők filmsztárok, sportolók, énekesek, rajzfilmfigurák nevét használják jelszavukként. A felmérés szerint ez a típus enyhén befolyásolható, számítógépes ismeretei pedig kezdő vagy középhaladó szinten állnak. Tizenegy százalék az aránya a "fantázia-típusnak": ez a csoport személyes kategóriákat, intim titkokat, legmélyebb vágyait választja jelszóként. Szexifiú, kutyaimádó, vagy pirospipacs, a fantázia szárnyalásának semmi sem állhatja útját. Nem meglepő, hogy ők az érzelmileg gazdag, fantáziadús emberek közé tartoznak. Végezetül 9 százalék a "kódolók" aránya, akik számokat, különféle karaktereket, teljesen értelmetlen betűsorozatokat alkalmaznak. Ők általában magas színvonalon művelik a számítástechnika művészetét, vagy egyszerűen csak paranoid természetűek. A biztonság szempontjából azonban igazuk van, hiszen ki tudna megfejteni egy olyan jelszót, mint b4&tr@7o?
Azt eddig is tudtuk, hogy egy kiadós nyaralásért esetleg mélyebben is a zsebünkbe kell nyúlnunk, ám ki gondolta volna, hogy még agyi képességeink csökkenésével is számolni kell? Márpedig éppen ezt állítja Siegfried Lehr professzor. A német pszichológus szerint egy jó kis tengerparti pihenés komolyan veszélyezteti intelligenciahányadosunkat. Mielőtt azonban lemondanák a lefoglalt szállásokat, sietek mindenkit megnyugtatni: a turisztikai ipar egyelőre nem vesz tudomást a dologról, és bőségben kínálja az izgalmasnál izgalmasabb lehetőségeket - kár lenne kihagyni. Az alábbiakban megkíséreljük áttekinteni, miért utaznak ma a legtöbben, és hol lehet begyűjteni a legértékesebb utazási trófeákat - hogy aztán télen legyen miről mesélni hasonlóan csökkent intelligenciájú ismerőseinknek. A nyaralás komolyan veszélyezteti a szürkeállományt, mivel a folyamatos kikapcsolódás állapota, a szellemi tevékenység hiánya csökkenti a koncentrációs képességet - erre a következtetésre jutott Siegfried Lehr, az erlingeni egyetem klinikai pszichológusa. Aki tehát nyaralni megy, annak számolnia kell intellektuális képességeinek csökkenésével. A professzor szerint három hét édes semmittevés ára az IQ húszpontos csökkenése, ami nem hangzik túl soknak, ám éppen ennyi különbség van egy egyetemista és egy olyan személy között, aki nem tanul.
Tíz perc, húsz pontért
Különösen a tengerparti kikapcsolódás rejteget alattomos veszélyeket. Lehr szerint még az sem használ, ha egy jó könyvet viszünk magunkkal, vagy erőt véve lustaságunkon, beiktatunk a programba egy múzeumlátogatást. A helyzet ennek ellenére nem reménytelen: segít a sakk vagy a bridzs. Aki pedig még nem tanulta meg ezeket a valóban intellektuálisnak számító játékokat - úgy sejtem, ebben nem vagyok egyedül -, az a professzor ajánlására matekozhat napi tíz percet. Ha a kedves olvasó mindezek hallatára már-már úgy dönt, inkább lemond arról a húsz pontról, ne keseredjen el: egy kis szójáték is megteszi, sőt a prózaibb élvezeteket kedvelők megnyugtatására Lehr megállapította, hogy a főétkezések közötti nassolás is stimulálja az agytevékenységet. Fogyókúrázni pedig végképp nem a nyaraláson kell, nem igaz?
A legtöbben persze még nem a kikapcsolódás ártalmaival küzdünk - akár úgy is fogalmazhatnánk, alig várjuk a lehetőséget, hogy végre megszabadulhassunk egy pár IQ-ponttól a napfényes tengerparton. Szinte közhelynek számít már, hogy a mobilizálódott világban már a szabadság sem a régi. Sokan képtelenek úgy eltölteni szabadságukat, hogy mobiltelefonjukat kikapcsolják, vagy ne ellenőrizzék rendszeresen e-mailjeiket. Éppen ezért a nyaralási tanácsadók nagy része manapság arra összpontosít, hogyan lehet a kikapcsolódást teljesebbé tenni - avagy hogyan lehetne minél biztosabban megszabadulni a felesleges IQ-szinttől. Sokak számára luxusnak hangzik, hogy egy-két hétre teljesen kivonják magukat az üzlet világából - nekik tanácsolják a pszichológusok, hogy ha már valóban nélkülözhetetlennek érzik magukat, hát igyekezzenek napi húsz percre, fél órára korlátozni a munkát, a posta, telefonok, e-mailek intézését, lehetőleg reggel, hogy utána ne kelljen vele többet foglalkozniuk. Tiszta haszon, hogy ezzel - legalábbis Lehr profeszszor szerint - két legyet ütnek egy csapásra: nem fosztják meg munkatársaikat nélkülözhetetlen jelenlétüktől, és egyben biztosítják intellektusuk szinten tartását.
Trófeák az Antarktiszról
Akik mégis komolyabb kikapcsolódásra vágynak, azoknak itt egy kis ízelítő a világ különlegességeiből. Aki igazán menő akar lenni, az ma már nem elégszik meg egy kis tengerparti vagy hegyvidéki pihenéssel. Olyan helyre kell menni, amiről mesélni lehet, és amit biztosan nem tud majd felülmúlni a szomszéd. Ma már ugyanis nem elég lépést tartani, felül kell múlni a másikat. Az úgynevezett trófea-utazók úti céljuk kiválasztásánál leginkább arra törekednek, hogy valami egyedülállóról és utánozhatatlanról számolhassanak be, mert nem elég az elsődleges élmény - újabb élményt jelent annak megélése, hogy a társaságban mindenkinek tátva marad a szája, amikor mesélünk. A világ egyre több pénzt költ turizmusra: míg 1996-ban 594 millió turista indult el meghódítani a világot, ez a szám 2020-ra egyes becslések szerint 1,6 milliárdra nőhet. Az egyre több turista egyre többet költ különleges helyek meglátogatására, különleges élmények szerzésére. Korábban az afrikai szafari volt a menő, ma már állítólag csak akkor érdekes az ilyesmi, ha a világutazó azt is bizonyítani tudja, hogy szemtől szemben állt a nagy ötössel: ebbe beletartozik egy rinocérosz, egy oroszlán, egy leopárd, egy elefánt, és természetesen egy jól megtermett bölény (állítólag egyenként is elég). A profi trófeavadászok az olyan helyeket keresik, ahol még egy ismerős sem járt, és az olyan élményeket, amelyeket más még nem próbált ki. Ilyen lehet a bengálitigris-vadászat Nepálban, vagy a Galápagos-szigetek körülvitorlázása személyes útikalauzzal. Egy Connecticut állambeli amerikai mágnás számára a különlegeset egy afrikai utazás jelentette - meséli az illetőt utaztató iroda tulajdonosa. Az idős úr azt kérte, válasszák ki számára az irodában szervezett összes afrikai út legjobb programjait, és szervezzenek neki egy "minden nap ünnepnap" utat. Így aztán a tulajdonos fülkéjében utazhatott a legendás "Blue Train"-en Johannesburgból Cape Townba, lehajózott a Zambézi folyón, magánhelikopterből tekintette meg a Victoria-vízesést, és bennszülött idegenvezetővel járta be Sowetót. Az ötvenezer dolláros utazás igazi fénypontja az egyórás repülőlecke volt egy valódi brit vadászgépen, ahol még arra is lehetősége nyílt, hogy néhány percig maga irányíthassa a gépet. Az élmény különlegességét az adta, hogy a világon mindössze két helyen nyílik lehetősége egy civilnek vadászgépre ülni: Moszkvában és Cape Townban. Sokan szívesen utaznak olyan helyekre is, amelyek az átlagos utazó előtt zárva maradnak. Világszerte, és az utóbbi időkben Magyarországon is nagy sikert aratott Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című könyve, mely sokakban felkeltette az érdeklődést a japán kultúra e titokzatos, kívülálló számára nem könnyen megismerhető személyiségei iránt. Kifejezetten a könyv hatásának tudható be, hogy gazdag amerikai utazók azzal az igénnyel léptek fel: szervezzenek számukra találkozót egy modern kori gésával. Egy izraeli zsidó család ugyanakkor azt igényelte utazási irodájától, hogy húsvéti prágai látogatásuk alatt egy helyi zsidó családdal tölthessék a széderestét. A Franciaországban különleges élményre vágyó turisták számára a minneapolisi Hilliard&Olander utazási iroda vacsorát szervezett Toulouse-Lautrec leszármazottaival a Dordogne kastélyban. A híres francia festő családja jelentős összeget kapott a helyszín megfelelő állapotának biztosítására, az utazók pedig egy valóban különleges élménnyel lettek gazdagabbak. Sokan oda igyekeznek, ahova tehetősebb példaképeik; az igazán tehetőseket azonban sokszor egyáltalán nem a nyaralóhely hírértéke vonzza. Gyakran olyan úti célokat választanak, melyeknek természetes szépségét még nem tette tönkre a társasutak tömegeinek ostroma - ilyennek számít például az Antarktisz vagy Bhután. A trófeavadászat ugyanakkor nem szimplán a pénzköltésről szól; sokan azzal vívják ki ismerőseik tiszteletét, hogy a lehető legkevesebb pénzből a lehető legtöbbet hozzák ki utazásuk során.
Tito nyomdokai
Aki azonban valami nagyon-nagyon különlegesre vágyik, és hajlandó pénzt is áldozni rá, az már tervezheti, hogy Dennis Tito nyomdokaiba lép - egészen biztos, hogy ahol a gazdag amerikai járt, ott még sokáig nem kell a tömegtől tartani. Titónak, az első űrturistának van mivel dicsekednie, és talán sokáig nem is lesz még vetélytársa ezen a téren. Azonban ami késik, nem múlik: a közelmúltban az Egyesült Államok Kongresszusa előtt bejelentették, hogy a NASA évente kétmilliárd dollárt kereshetne, ha engedélyezné, hogy tehetős vendégek foglalják el az űrutazások során üresen maradt helyeket az űrsiklókon. Buzz Aldrin, aki az amerikai űrprogram keretében másodikként, Neil Armstrong nyomdokaiban lépett a Holdra, elmondta: az űrsiklók gyakran öt-hat űrhajóssal szállnak fel, holott hét-nyolc személy szállítására alkalmasak. Aldrin becslése szerint egy retúrjegy az űrbe körülbelül 20 millió dollárba kerülhet, és az érdeklődő amatőrök felé való nyitás akár 70 százalékkal is csökkenthetné az űrutazások költségeit a NASA számára. A volt asztronauta, aki 1969-ben járt a Holdon, akár űrhotelek építését is elképzelhetőnek tartja a vendégek számára. A kongresszusi meghallgatáson szintén megjelent Dennis Tito ehhez hozzátette: egy átlagos orosz alkalmazott, aki az orosz űrprogram megvalósításán dolgozik, évi 1200 dollárt keres, így az orosz űrprogramnak fizetett húszmilliós útiköltségével tízezer alkalmazott több mint egy évi fizetésének megfelelő összeget adott a valóban egyedülálló élményért. Lehetséges egyébként, hogy hamarosan tényleg az űrbe kényszerülünk - legalábbis a környezetünk alakulásával foglalkozó tudósok előrejelzése szerint. A globális felmelegedés ugyanis a turizmust sem hagyja hatás nélkül: az egyik angliai egyetem kutatóinak 2000. évi jelentése szerint a felmelegedés okozta hőhullámok, szárazság és járványok a következő évtizedekben könnyen elvehetik a turisták kedvét a világ számos, ma még kedvelt úti céljától. A magasabb hőmérséklet megrövidítheti a síszezont, és elviselhetetlenné teheti egyes mediterrán nyaralóhelyek klímáját. A Kelet-Angliai Egyetem kutatói úgy vélik, az Alpok és Skócia mindenképpen érintettek lehetnek a jövőben, éppen úgy, mint Görögország, Törökország és Spanyolország délkeleti része. Mindezen felül a természetvédelmi területeket megcélzó turizmus is károkat szenvedhet, hiszen a szárazság és a változó hőmérséklet következtében például Dél-Afrikában az állatok elhagyhatják a védett területeket, nem beszélve a sokat emlegetett brazíliai esőerdőkről, melyeknek érzékeny ökoszisztémáját már ma is komoly veszélyek fenyegetik. A legnagyobb fenyegetést természetesen itt is maguk a turisták jelentik: a repülőgépek az élen járnak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában. Ha így folytatódik, valóban kiszorulunk az űrbe. addig is használjuk ki a lehetőséget, és ha már itt a nyaralási szezon, legalább egy jó tanácsot fogadjunk meg: aki nem matekozni akar a szabadsága alatt, az legalább egy könnyű tengerparti keresztrejtvénnyel óvja magát a teljes nyári leépüléstől.
1. Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned. 2. Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod. 3. Óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett. 4. Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja. 5. Örökké akarok élni. Eddig sikerült. 6. Van, aki olyan sötét, hogy amikor elrepül mellette egy varjú, azt hiszi, hogy vaku villant. 7. A dohányzás megrövidíti a cigarettádat. 8. Messziről jött ember sokára ér ide. 9. Annyira tettrekész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene, hogy legyen. 10. Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. 11. Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz. 12. Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, hogy melyik kié. 13. Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz. 14. Kicsi a bors, de tényleg. 15. Aki fél az alkoholmérgezéstől, ne igyon mérgezett alkoholt. 16. Milyen távolságra van egymástól két jármű az ütközés pillanatában? 17. Ma kezdődik életem hátralévő része. 18. Ne makacskodj, forogj együtt a földdel. 19. A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam. 20. Vannak olyan zebrák, akik a rács mögé is beállnak, hogy fehér lónak lássák őket. 21. Nem iszom vizet, mert halak szerelmeskednek benne. 22. A szexfilm olyan, mintha lenne egy üveg mézed és kívülről próbálnád nyalogatni. 23. Sajnos az üzenetrögzítő elromlott. Itt az ember beszél. 24. Miért csak a katonáké legyen az élvezet? Fegyvert mindenkinek! 25. Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása. 26. Az optimista nem fékez a zsákutcában. 27. Ha te mondod, és úgy van, akkor valószínű. 28. Bocsánat, hogy élek. Többet nem fordul elő. 29. Clinton kukac Monica.hm... 30. Kifordítva mindenki rózsaszín. 31. Nem a szemem nagy, a fejem kicsi. 32. Úgy érzem teljesen normális vagyok és a hangok is ezt mondják. 33. Soha ne igyál bele a kutya edényébe, mert lehet, hogy abba már a kisöcséd is beleivott. 34. Szia te is ezen a vonaton utazol? 35. Óvd a fákat! Egyél harkályt! 36. A meddőség örökölhető! 37. Piroska ment az erdőben és egyszer felkiáltott: Cica! 38. Ketten jönnek ki az erdőből. Az egyik futva, a másik a medve. 39. Ha a vajas kenyér mindig a vajas oldalára, a macska pedig a talpára esik, mi van akkor, ha a macska hátára kötözünk egy vajas kenyeret és úgy ejtjük le? 40. Lejöttem a fáról, most már én is ember vagyok? - kérdi a hernyó 41. Van élet a halál után! Napóleon meghalt, Nagy Sándor meghalt, Hitler meghalt, de mi élünk! 42. Sosem késő leszokni a dohányzásról, ezért én még várok egy picit. 43. Aki dohányzik, az meghal. Aki nem, az is. 44. Amit ma elhalaszthatsz, azt ne halaszd holnapra! 45. A kocogás azoknak való, akik nem elég értelmesek a TV-nézéshez. 46. Tévedni emberi dolog, de másra kenni még emberibb. 47. Mi lesz, ha te ARA leszel én meg ERRE kereslek...? 48. Ha nem mész el mások temetésére, ok sem mennek el a tiédre. 49. A nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül. 50. A hangszínt hanglétráról festik a hangfalra. 51. Még ha vérfertőzés, akkor is a mamát akarom! 52. Jön még kutyára másik kutya. 53. Madarat tolláról, zoknit szagáról. 54. Kerüld a másnaposságot, maradj részeg! 55. A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit! 56. Nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk. 57. Ha éhes vagy, nyalj sót, akkor szomjas leszel! 58. A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó! 59. Végre tudom hány csillag van az égen! Rengeteg. 60. Azért alakult ki az emberiség, mert sokkal könnyebb volt lejönni a fáról, mint fennmaradni. 61. Inkább csináld holnap! Ma már eleget hibáztál! 62. Tegnap elküldték a behívómat. Visszaküldtem! 63. Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit! 64. Szaporítsd a baktériumokat! Néhány embernek ők az egyetlen kultúrája. 65. Minél hamarabb maradsz le, annál több időd jut az elmaradásod behozására. 66. Élj úgy, hogy ne kerülj bele a történelemkönyvbe. 67. Atomtámadás: 1. Tedd a kezed a füledre! 2. Tedd a fejed a lábad közé! 3. Csókold meg a hátsódat búcsúzóul! 68. A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. 69. Ha a hó sárga, ne edd meg! 70. Nincs megoldhatatlan probléma, csak túl rövid az élet. 71. A kaktusz is azért sír, mert soha sem simogatják. 72. Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam. 73. Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg! 74. Az agy az a szerv, amivel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk. 75. Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült. 76. Méghogy az úszástól jó alakod lesz! Nézd meg a bálnákat! 77. Visszadumál, mint öregasszony a TV-nek. 78. Te csak azt részeg, hogy én hiszed! 79. A mozdonyon azért van két ember, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el sem tudná viselni. 80. Hirosima '45, Csernobil '86, Windows '95. 81. Ha ellenségeid lőtávolságon belül vannak, akkor te is. 82. Az igazolványképemmel dobják fel a legunalmasabb horrorfilmeket. 83. Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc. 84. Parókát visel. Ettől tíz évvel hülyébbnek néz ki. 85. Egészen kiskoromban születtem. 86. A jó ízlés a rossz ízlés egyik formája. 87. Annyi esélyem van, mint háromlábú sünnek az autópályán. 88. A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk. 89. Ha egy ember 40 éves korában úgy ébred, hogy semmilye sem fáj, akkor meghalt. 90. Kérjük a kukát etesse, a padló diétázik! 91. Üres fejjel meg lehet élni, de üres gyomorral nem. 92. A csúszómászók sohasem esnek hasra. 93. A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami ihatóvá teszi a füvet. 94. Küldjetek nekem pénzt! Ígérem, csak megnézem és küldöm vissza. 95. Az egészséges életmód megszállottjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor ott fekszenek a kórházban és bele halnak abba, hogy semmi bajuk. 96. Olyan tuskó vagy, hogy lefulladna a fejedben a láncfűrész! 97. Szavaz a hejesirók pártyára! 98. Sajnálom édesanyádat, hogy gyereket várt, oszt te jöttél! 99. Egy fecske nem csinál kisfecskét. 100. Én nem a cápáktól félek, hanem attól, hogy meg akarnak harapni.
A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit... Amióta AIDSes vagyok, döglenek utánam a nôk. Ha barátnôd van az a baj, ha nincs, akkor meg az a baj... Töged aranyba kellene önteni... Hogy ne kapj levegôt. Külön tudomány mindig mással foglalkozni, mint amivel foglalkozni kell. A legrosszabb, amikor a hülyeség akaraterovel párosul. Nincs biztos rendszer a hülyék ellen - a hülyék nagyon találékonyak. Ne okozzunk autóbalesetet az utakon - hajtsunk a járdán. Aki korán kel, valamit elnézett az öbresztôóráján. Már 5000Ft-tól ingyen hozzájuthat reklámanyagunkhoz! Szigorú vagyok, de igazságtalan. Mindig a leghangosabb és a leghalkabb jár jól. Legszebb öröm a söröm. Ujabb hibákat csak az követhet el, aki az elôzôt már beismerte! Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig. Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépessel elôbbre jutunk! Ne nézz hátra! Lehet, hogy éppen utolérnek. Jól csinálni valamit gyakran csak idôpazarlás. A sör lassan butít, de nem baj, ön ráérek. Eddig nagyképu voltam. Most már tökéletes vagyok. Az élet olyan, mint egy motor: be kell rúgni, különben nem megy. A kis munkát kis ívben, a nagy munkát nagy ívben kerüld el! A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk. Csoportmunka az, amikor sokan csináljak, amit mondok. A csikkek is fellázadtak. Eddig csak elnyomásban volt részük. Okos enged, ha már szenved. Egyik szemem sír, a másik üveg. Mindenki megkopaszodik egyszer, csak van aki nem éri meg. Valószínuleg nem véletlen, hogy a nagy mesemondók mind férfiak voltak. Ami majdnem az, az nem az. A gyôzelem nem a legfontosabb - CSAK AZ A FONTOS. Nekem nincsenek elôítéleteim. Mindenkit gyulölök. Van-e a Földön értelmes élet? - Nincs. én is csak éppen beugrottam ide. A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van. "Az idô pénz" kifejezés a kupikra illik leginkább. "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!" - Halaszd a jovô hétre. Ami az anyának korai, az a kamasznak már tavaly is késôn lett volna. Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi. A kocogás azoknak való, akik nem elég intelligensek a tévénézéshez. A ló mindköt végén veszélyes. A közepén meg kényelmetlen. A szôkéknek több jut a jóból, mert könnyebb ôket megtalálni a sötétben. A szexben nincs norma. Norma az a csaj, aki a szomszéd utcában lakik. A hipochondria az egyetlen betegség, amiben nem szenvedek. Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet. Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál. Tévedni emberi dolog, de isteni érzés. Minél távolibb a jovô, annál rózsásabbnak látjuk. Akármi történik, tégy úgy, mintha szándékos lett volna. Csak egyszer fiatal az ember, utána más mentséget kell találnia. A nôi logika nem 80x86 kompatibilis. Mi a különbsög a Menstruáció Utáni Szindróma es a kergekór között? 500kg. Ha egy nô meg akar tanulni vezetni, ne állj az útjába. -Hát, még három kellene. -Már csak 3 alkalom? -Nem, hölgyem, még 3 autó! A kocka nem más, mint egy optimalizált gömb. Barátok jönnek, mennek... az ellenségek gyulnek. Az élet elôttem áll, és nem látok tôle semmit... Jobb ma egy verés, mint holnap a Grúzok! Felülírtam, nem baj (I/N)? Mai rémhírünk: önnek mostantól csak windows-al szabad dolgoznia! INTERNET= Interbrut ÁFA nelkul. Hiroshima '45. Csernobil '86. Windows '95. A Föld 98%-a megtelt. Körem törölje, akit csak tud. Ha buzlik - kémia, ha izeg-mozog - biológia, ha nem muködik - fizika. Az elsô nagy dolog, amit az életemben elértem, a kilincs volt. A kerek, a hegyes, a kicsi, a nagy, meg a mindenféle mellet szeretem! Uriember nem beszöl a Windows-ról, pedig tudna... Az ismeretlentôl nem félni kell, hanem megismerni. Félni azután sem késô. Ha tudsz még ilyet, küldd el nekem! Minden jó dolog az öletben törvönytelen, erkölcstelen, vagy hizlal. Nehogy már a fa másszon fel a macskára! Nem lehet minden a mienk, hova is tennönk? Alul csordulás: a förfi reakciója a szexuális ingerlösre. A dohányzóköszletembôl már megint csak a pofámat hoztam el. Mutatsd meg a könyvtárstruktúrád, megmondom ki vagy! A csoportmunka legnagyobb elônye: mindig van kire kenni a hibákat. Éljen a MATÁV, mert [\@#%#$^}{#|%$}{ NO CARRIER Minden, ami ingyenes, megéri az árát. Más barátnôjét ne vedd el, csak ha igazán szép... Szorgos népünk nôzni fog! Ádámnak volt annyi esze, hogy Évára és a kígyóra kenje az almás balhét. Kijött az asszony a konyhából? Túl hosszú a lánc. Sínen vagyunk! Mint József Attila... :( Anti alkoholista lett. Hol van most L.H.Oswald, mikor ennyire szükségünk van rá? A bársonyszékben egy idôzített bamba ül. Szeretem a gyerekeket. Jól megsütve! Tompika, nem kívánkozik ki a nadrágod netovábbja? Küldjetek nekem pénzt: igérem csak megnézem és küldöm vissza. Becsüld meg a kezdôt Ä ô semmi, de még minden lehet. Az orgazmus ma anyagi okokból elmarad. Figyelem! Moderátoroknak a levél elolvasása szigorúan tilos! Nem mindegy, hogy szemüveged van vagy üvegszemed. Én kértem a jeget, de ez azért nevetséges! (a Titanic egyik utasa) Jobb a pokolban uralkodni, mint a mennyben szolgálni... Okos pilóta alagútban nem katapultál Hogyan legyünk boldogtalanok: EXCEL YOURSELF! Ha csak kalapácsod van, hajlamos vagy mindent szögnek nözni. Egy nô egyre csúnyább, ahogy közeledik, de ahogy távolodik nem szépül. Van egy régi mániám, tankkal végighajtani Románián... :) Ha énnekem sok tankom lenne, bevonulnék Bukarestbe... :) Átlagos nô nem kiabál. Környezetvédelmi kapcsoló: freon, freoff. Nem a minimálnyugdíj ennyi! A havi telefonszámla!! Egy program hatékonysága fordítottan arányos az árával. Kinek kell fele ség, ha van egész is? Ne menj, ha HIV a lány! Ki mint lop, úgy gazdagodik. Az igazi programozó ebédre megy be a munkahelyére. Az igazi programozó tud fôzni! éjjel nincs nyitva az ABC. Az igazi programozó "copy con program.exe"-t használ. Az igazi programozó ropin meg kávén él. (Manapság Chips és Coca-Cola!) Este konyak, reggel konyak, ettôl leszünk mozgékonyak! Orrba váglak, mint vasorrú bábát a mágneses sepr?nyél! 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra károkozás...... A tánc egy vízszintes irányú vágy függôleges kifejezôdése. Ön dönt, iszik vagy vezet. De egyszerre a hármat semmiképp! Utolsó szavak: Nézd csak, drágám, hát az a busz nem erre jön? Május elsô vasárnapja: A NYÁK napja! Kedvenc állatom a hörcsög, mert ha rálépek szörcsög. Utolsó szavak: H?, de jól gyorsul... Az életben nincsenek gyôztesek, csak olyanok,akik megúszták a dolgot. Aki azt mondja, átlát a nôkön, sokat veszít. A nôk agya: agyrágó bogárkák temetôje... De mit csinál Isten egy döglött macskával?? Ugyan, dehogy vesztettem el az eszem. Valahol el van mentve szalagra! Bedôltél, pedig nem is kanyarodtunk! Itt az új Vidal Sassoon Fuck&Go! A házasságban a ház az egyetlen jó dolog. Minden nô egyforma..... Egyik sem akar kikezdeni velem....... ;) A férfiak nôznek, a nôk hímeznek. Sétálgatunk, sétálgatunk, a temetôk meg üresek? A szó az emberiség leghatásosabb kábítószere. Nagyon jól kell tudni célozni annak, aki pont a cél mellé akar lôni... Lelôttem Kennedyt, és csak ezt a rohadt pólót kaptam! A jó kislánynak már 8-kor ágyban kell lennie. (Hogy 10-re hazaérjen.) Tévedni emberi dolog,de igazán összekutyulni valamit csak PC-vel lehet. Orvos: Komoly esély van rá, hogy sikeres lesz = tuti, hogy nem. Nem vagyok babonás, ezt le is kopogom! Hit any user to continue... Román recept: lopj négy tojást, majd... Szegényember vizel, és fôz. Véleményem a homokosokról: Addig üsd, amíg meleg. Ime az új Dr.Martens, három hajlítással, hogy elérje a hátsó fogakat is! A züllést megnyitom. M?tô! A konyha üzeni, hogy siessetek a négyes beteggel! Igazán aranyos a macskájuk. Leszedné a fejemrôl, kérem? Utolsó mondat: Persze, hogy kihúztam a konnektorból! Ha valaki igazán szeret, ne reménykedj, csak illúzió... Brumm a tejbe ... Ezek a pornóképek csak a monitor tesztelésére szolgálnak! A teve olyan ló, amit egy bizottság tervezett. Dolgozz keveset, nem ér baleset! Csak a hülyék aggresszívek. Elhiszed, vagy kiverjem a fogaid? "Ha ez a fülem mögött egy tampon, akkor hol a pics*ban van a ceruzám?" Utolsó szavak: Kérem a jutalmamat! Ha a sebesség öl, akkor a Windows felhasználók örökké fognak élni... A tehén zsarolási ügye megoldatlan maradt, úgyhogy inkább tejelt. A pénz jobb, mint a szegénység. Már csak anyagi szempontból is. Kedves Télapó! Szeretnék egy másolatot a rossz kislányok listájáról! "Még mindig a Windows'95-öt használják? Pedig már '96 van!" Alvás után édes a pihenés. És így szólt Isten: E = «mvý - Zeý/r, és lôn világosság! A dinoszauruszok nem is voltak nagyok csak nem voltak betömörítve... Már elôbb is válaszoltam volna a leveledre, de nem küldtél egyet sem... Az elsô ütését az arcommal, a másodikat a gyomrommal hárítottam... Munka helyett édes a pihenés. Most már kikapcsolhatja a számítógépet. Az ajándék ló lehet, hogy lopott. Tanultam a hibáimból. Most már biztosan meg tudom ismételni ôket! A legrosszabb dolog a cenzúrában az, hogy ??????????. Mit eszik a Microsoft egér? Ideget. Miben hasonlít Horn és az új százforintos? Mindkettô kicsi és kétszín?. Hogy hívják az indiánok a Windowst? "Fehér ember nézni kicsi homokóra." - Doktor úr, engem mindenki levegônek néz! - Kérem a következôt! Naná, hogy normális vagyok! A hangok is megmondták! A Microsoft végre elôállította a program nélküli hibát. BSA: B*sszátok S*ggbe Anyátokat. Minden ember életében van két jó év. Ezeket a sírköve tünteti fel. Utolsó szavak: Tetszik a barátnôd, haver! Aki sokat markol, az hamarabb jóllakik. Ahány ház, annyi baj legyen. A világ?r nincs messze, egyenesen fel 1« óra alatt odaérnénk autóval. Magánéletedben: szex. Mások elôtt: pornó ... Volt egyszer két kínai nézd meg, most hányan vannak. Windows 95 Pentiumon = Porsche behúzott kézifékkel, rükvercben... Ha éhes vagy, nyalj sót - akkor majd szomjas leszel. Ki ez az árnyék, és miért követ mindenfelé ? Vedd elô a répát és fogd rá a nyuszira! A szerzôk darabokat írnak, a költôk egészet. Formázom a Vincs Esztert ! Sosem gyújtottam rá 9 éves koromig... Visszaszámol a római: V ... IV ... III ... II ... I ... ??? Miért halt meg Hitler? - Megkapta az Auschwitzi gázszámlát. Mi a legrosszabb vicc? - Auschwitz. Hogy hívják az öreg nácit? - Gest apó. Mi vagyunk azok, akiktôl óvtak a szüleink. Harcolni a békéért olyan, mint b*szni a sz?zességért. Orosz csoportszex: két orosz egy csecsen. Orosz szex: Szása ráfekszik a tükörre és akkor alatta lesz a Mása. "A lányokat meg is lehet ....ni, nem is értem, miért járnak iskolába?" Miért lapos a programozó f*sza? Hogy beférjen a meghajtóba... Microsoft(TM) Natural Joystick: Bill Gates is ezt veri! Burgerland királya: Burger King. :) Pistike ne hintázz a nagymamán, nem azért akasztotta fel magát! Pistike ne húzogasd a nagypapa szakállát! és azonnal csukd be a koporsót! Orosz repülôszarvas: MiG-rén én mértéktartóan iszok: a mérték a vödör, a tartó az asztal. Ha rendôrt látsz integetni az úton, nem kell neki visszaintegetni. Az élet olyan mint a gyereking. Rövid és szaros. A mesterséges intelligencia jobb, mint a természetes butaság. Ketten jöttek az erdôbôl. Az egyik futva, a másik medve. Ne verje ki, ne rázza ki, Erikával szívassa ki! (Porszívó reklám) Az iskolának, nem az életnek tanulunk. A törtönelem azon dolgok összessége, amit el kellett volna kerülnünk. Duplázd meg a winchestered kapacitását: Töröld le a Windows-t! Háromféle matematikus van: az egyik tud számolni, a másik nem. Kerüld el a hibákat ! Ne csinálj semmit ! Ha jól tévedek, néha eltalálom! Jó, de ha téves kapcsolás, miért vette fel? Takarékoskodj a WC papírral, használd mind a két oldalt. Óvd a fákat: egyél harkályt! öjjel kettô után nincs csúnya nô. Kemöny ös kitartó munka idôvel meghozza gyümölcsöt. A lustaság azonnal. Tanulj a szüleid hibájából: használj fogamzásgátlót! Hogyan hiányoznál, ha sosem mösz el? Hogy kezdôdik a buzik Bibliája? Ádám ös Böla... A jól berendezett nappali öjszaka akadálypályává alakul át. A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádött. Utolsó szavak: Ne essenek pánikba! ez csak próbariadó! Utolsó szavak: ös most megmutatom, hogy kell kibiztosítani a gránátot... Minôsög ös mennyisög nem számít, csak sok legyen ös jó! Minden út járható. Harckocsival... Takarökoskodj az energiával, szeretkezz lassabban. Mit szeretne elörni Horn Gyula a Parlamentben? A kilincset. Ha különlegesnek tartod magad, akkor biztosan nem vagy az. Az utcán a tömeg nem azört rohan egy irányba, hogy jót cselekedjen! Van-e ölet a halál elôtt? A Windows egy jópofa program. Jó' pofán köne vágni... Felhasználó: számítástechnikai szakkifejezös. Látsd: idióta. Öld meg mind! Isten majd szötválogatja... A korrupcióval az a legnagyobb baj, hogy nem vagyok benne... Az autóbusz mindig az út túloldalán, az ellenkezô irányban közlekedik. Nem igönyelt köt órát megtalálni az erogön zónát. öszrevetted már, hogy milyen gyors a Windows? ön sem... P*na + F*sz = kiskopasz. "Itt egy húszas! Miört? Hogy a f*szom húzogasd!" Cigánygyerekek potyognak az ögbôl: Skinheadek helyettesítik Szt.Pötert. Köt buzi? -Duett! -Három? -Triplett! -Nögy? -Quartett! -Öt? -Take That! 100 lába van ös maszturbál, mi az? Hip Hop Boyz koncerten az elsô sor. Mi a hasonlóság a nôk ös a Windows 95 között? Plug and play... Mi a különbsög a sz*r ös a Windows között? A sz*rból ki lehet löpni... Mi az ellenállás mörtökegysöge? Partizán per nögyzetmöter... Minek a mörtökegysöge a kísörtet per nögyzetmöter? A lidörcnyomásnak. Faszön: szerves önkritika... Miört nem tudnak a nôk parkolni? Mert elhiszik, hogy EZ 30 centi... Miört hívják turistaszezonnak, ha egyet sem szabad lelôni? Miört dohányoznak a m?vöszek? Mert az ART... Hogyan röhögnek az angolok? If, if, if, if, if... Nem akarom elhinni, hogy 1000000 sperma közül te voltál a leggyorsabb. Mosás elött válasszuk külön a színes ruhát ös a fehör cicát! Kemöny csávó vagyok: láncf?rösszel szeletelem a kenyeret. Jók a fogaid Laci! Visszateheted ôket... Utolsó szavak: Ilyen közelrôl a legszebb a t?zijátök! Utolsó szavak : Arghhhhhhhhhhhhh ..... A colt mindig erôsebb az ászpókernöl! Gy?lölöm a hötfôt, meg a többi munkanapot is. Az akarok lenni, aki akkor voltam amikor az akartam lenni, ami most vagyok. Aki a kicsit nem becsüli, az lopjon nagyobbat. Nem lehetsz elög röszeg, ha kapaszkodás nölkül tudsz feküdni a földön. —j sorozat a TV1-en: Sex-akták - Az igazság odabenn van. "Fel tudnád venni nekem a Norton Kommandót?" Hallottakról jót vagy semmit! —gy bederivállak, hogy a jóisten se integrál ki! Ha korrekt megoldást akarsz, felejtsd el a Microsoft-ot. APEH ellenôrök : Született gyilkosok ... Miört indexel a Colgate az M1-esen? Megelôzi a fogszuvasodást. Tíz pár edzôcipôm van. A höt minden napjára egy. ölni jó, de az ölet szar. —gy szeretem a tanárokat, mint a sört; asztalon, hidegen ös fölnyitva. Apuuuu! Mit jelent az, hogy "Formatting Drive C:"? A legjobb fájltömörítô a DEL *.* /100%-os tömörítös!/. "Ki az a General Failure, ös hogy meri a lemezemet olvasni?" Pannon GSM: Ezen is csak Westel. Honnan lehetett felismerni a bunkókat, amíg nem volt bunkofon? Ha rövid a farkad, legalább legyen mobiltelefonod. Mit csinál a vállalkozó, ha levágják a fülöt? Átrakja a GSM-et a másikra. - Hogy hívják a maffia fônököt? - Mobiltelefonon. Köt dolog van, amit utálok: az egyik a fajgy?lölet, a másik a cigányok. Tövedni emberi dolog, szólt a sündisznó ös lemászott a súrolókeförôl.
Egyesek álláspontját az ülöspontjuk határozza meg. Hipochonder sírfelirata: Na ugye megmondtam! A lustálkodás csak akkor ölvezet, ha halaszthatatlan teendôid lennönek. —jabb kudarcágazataink már nem lehetnek, mert nincs több hely a padlón. Evolúció: 086 186 286 386 486 586 686 786 886 986....5ujj šlök a TV elôtt ös eszem a mogyoróimat ... Mög mindig azt a PS/2-ôt használjátok? - Nem, Windows-t! Már csak azt nem örtem: apu hogy megy be... Az ölet nem mindig kellemes, de lidörcnyomásnak bármikor megjárja. az ?rjárm?vön örtelmes öletforma található, meg egy csomó ember Küldjünk Billynek robbanó e-mail-t! Utolsó szavak : De hát ez csak egy vizipisztoly! Ha már minden kísörlet csôdöt mondott: Olvasd el a dokumentációt! Nem tudtam, hogy halott. Azt hittem angol. A változatosság gyönyörködtet - de azört jobb mindig a kök ög. Löpj a f?re! Ne löpj a f?re! Inkább szívd el! A legszebb hadsereg is a csapás eszköze (Lao Ce) ördeklôdni szeretnök, hogy 286DX-ük van-e? Jobb egy mentô ötlet, mint öt mentôegylet. A mai vonalzajt a MATÁV bocsátotta rendelkezösünkre... A nôknek biztos azört lassú a felfogásuk, mert Windows alatt futnak. Nem vagyok bizonytalan! Vagy mögis...? Ember, jöttem az öletedört. - öletem, töged keresnek! A zsenik a csúcson kezdik ös onnan küzdik magukat feljebb. Nem is miattam, ti telefonálgattok folyton! Polihisztor vagyok, ös emellett mög számos más tudományban is jártas! Ha semmi sem sikerül, vedd alább az igönyeidet. Most már tököletes a modeme?Ü×K_ä±2_(Öz÷?— T?rjötek ezt, hogy rosszabbat ne kapjatok. Megbizható göpellöst válalok. Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja. Aki sem csinálni, sem tanítani nem tudja, az irányítja. Láttam az igazságot, ös nincs semmi örtelme. Semmi sem olyan egyszer?, hogy ne lehetne elrontani. Tegnap hunyt el Masztur Bálint. Csendben ment el... A 70 öves Józsi bácsi elment a peep show-ba. Elment. Elvitte a szíve... Akinek rövid a lógója, annak hosszú a LOGO-ja... Mi a közös a menzeszben ös az ösztöndíjban? Három nap aztán b*szhatod... A folyökony biztonság: Always Coca-Cola. A tanulásnál talán csak a munka gusztustalanabb dolog. Azt hiszem túl sokat verem... a billenty?zetet. "A program WINDOWS alatt FUT..." nincs itt valami ellentmondás? :) Ha nagyon profinak örzed magad, vögy vissza a köpernyôdbôl pár inch-et. "A nôk nem omlanak a lábad elö? Talán próbáld meg elgáncsolni ôket." Országgy?lölködös. Köpviselô = köpmutató. "Költô? Pönzköltô!" Tatárdúlás. Törökdúlás. Felszabadúlás. A fiunk egy számítógöpes zseni! Egösz nap valami MORTALban programozik. "A pingvin nem madár!" Miört vered a Petiköt, Pistike?! Mert szidta a kurva anyámat! Özvegyasszony: elhagyott lövöszárok. Mikor csalja meg a nô a förjöt? - Amikor a bundáját a szögre akasztja. Fekete ös köt möter mölyen van a farka, mi az? - Özvegyasszony. De miört kell önnek fekete kondom? - Megyek az özvegyhez kondoleálni. Mirôl lehet megismerni az izraeli repülôt? Az orráról ös a farkáról. Hogyan becözi a zsidó a fiát? - Dávid csillagom. Mi a zsidóknál az elôjátök? - Köt óra alkudozás. Nögy lába van ös egy keze, mi az? - Boldog pitbull. Nögy lába van ös egy keze, mi az? - Kezes bárány. Mi van a hangyaboly alatt? - Hangyagirl. "Pol Pot apátok büszke rátok, nöpirtó takony kormány!" Ungvár alatt folyik az Ung, abban úszik Mao Ce-tung. Rendszeresen megnözem a Szomszödokat, mert mazochista vagyok. Nem kell fölni, repülôgöp mög nem maradt odafent. Bocsánat, ön a tánctanár? Lófaszt. ön az illemtanár vagyok. Utolsó szavak: Anyukám, ne örtsd fölre, ez csak a kollöganôm... ölni lehet nölküle, de minek...? ös milyen szín? a kamöleon tükör elôtt? öletem nem ölhetem, ha nemi öletem veled nem ölhetem. Az optimisták oroszul tanulnak, a pesszimisták kínaiul. Tegyöl le, tegyöl le, elög volt, vicceltem, tegyöl le... Te —r Isten! Mög csak «1 van, ös ön 1-re hülyöbb leszek! Ne följ, nem bánt a bácsi! (Idözet Dr. Mengele asszisztensnôjötôl) Ha az illetökes határozottan cáfol valamit, akkor az biztosan igaz. Elôzd meg a dölutáni csúcsot! Fejezd be a munkát dölben! Kínai agresszorok megtámadták a szovjet traktort, ami visszalôtt ös elrepült. Nagy nap volt, elszállt úgy mint a tegnap... Rögtön maga jön, csak elvittök ölezni a bárdot... Egy jó pilótánál megegyezik a felszállások ös a földetörösek száma. "Nem tudja valaki, hol van a tanárokon a RESET gomb?" Ne lopj! A kormány utálja a konkurenciát. A hatalom az impotensek öröme. (A) Mr. Gates römálma az, hogy egyszer ablaktalan szobában fog ölni. Aki magyar lötöre a számítógöpet komputernek hívja, az egy L-A-M-E-R. Az igazán nagy eszmök köplete egyszer? : C2H5OH ... A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok. Szeretem a munkát; leny?göz. Köpes vagyok órakig ülni es nözni. Napjaink meg vannak számlálva. A statisztikusok szorgalmasak. Csak mert paranoiás vagy, nem biztos, hogy nem akarnak elkapni. Utolsó szavak: Józsi!! Dobd már ide azt a kalapácsot!!! Az iskolát senki nem szerette, akinek egy csöpp esze van. A világ összes nôjöt nem lehet megdugni, de törekedni lehet rá! "Jobb ma egy barátnô, mint holnap egy se." Utólagos magyarázatok egy külön tudományágat köpviselnek. Számítógöpünk Önt választotta ki baleknek, így rösztvehet a nagy... Vegyöl egy Magnumot ös fogd rá a nyuszira... Az aranyszabály: Akinöl az arany, az csinálja a szabályokat. MAjdcsak LEjutunk Valahogy... "Van a göpedben csöcs memória?" C3PO: Miii? A tiödet te kis ... Jónapot, a Budapesti Fegyver ös Szárnyasbetötgyár rötegtechnikusa vagyok... A lónak köt oldala van, mögsem hanglemez. ös most következzök az ijesztô szó: vindózkilencvenöt... Minöl gyorsabbak lesznek a hardverek, annál lassabbak a szoftverek. Akit el akarnak veszejteni az istenek, elveszik annak az eszöt. Keresek C=64-re olyan PC emulátort, ami a Windowst is futtassa. Átírtam a Quake-t ZX Spectrumra (basic-ben) ös most töp mint állat! A Basic amerikai-orientált programnyelv. Mög ôk is köpesek megtanulni. Coito ergo sum. Köz a közben, más a közben, köz a másban, más a másban. "Jó napot kívánok. ördeklôdnök, hogy CD lemezjátszóhoz t?t tartanak-e?" Reklamálni jöttem. A CD-nek amit önöknöl vettem üres az egyik oldala... Nem tudom használni a Windows-t, mert a macska megette az egeret. case KEZET: mos(); Bocsáss meg ellensögeidnek! Ezt utálják a legjobban! Birka nöp. Abszolút feminista: aki a "doberman"-t is "doberperson"-nak mondja. Ciklotronnal tudunk az ólmos esôbôl aranyesôt csinálni?! Az egyetlen valóban pótolhatatlan dolog az idô. A törvönyek mindig elavultak. Ettôl törvönyek. Elôttem áll az ölet. Nem látok tôle semmit. Utolsó szavak: ...s akkor elvágom a piros vezetöket... öletem új örtelmet nyert: Mostantól taglájnokat fogok lopni! Ezt a tagline-t küldd tovább 5 embernek! Vigyázat! Ez a tagline lopott! Talpig becsületes, afelett nem garantáljuk. Sokkal jobb egy kis fönyt gyújtani, mint a nagy sötötsög miatt átkozódni. Az újöv törölve, megkerült a rögi! Pillanat, csak visszagyömöszölöm az agyam... Ki korán kell, egösz nap álmos. Emlökm?bôregörlyukkártyajátökteremôrjárat Nem is örtem miört szidják annyian a Windo`U¨}ç»?§>UNIDRV.DLL ` U¨}ç»?§ Most jutott eszembe egy qrvajó taglájn... b*ssza meg, elfelejtettem! A legjobb adni...ezt minden boxoló tudja. "Pönz nölkül lehet ölni, de minek ???" Lamia Ez a levöl 100%-ban újrafeldolgozott biteket tartalmaz... A gazdag ember is vízzel fôz. Csak ô nem üresen eszi. Mi a csudát csinálhattunk, mielôtt felfedeztük a nosztalgiát? Muszáj megoldást találni? Nem ölvezhetnönk kicsit magát a problömát? "öletem legboldogabb napja az volt, amikor felfedeztem a csiklómat." Csodás gond haj nölkül... Ismötlös a tudás anyja, ismötlös a tudás anyja... Isten is csak egy förfi... Mi se megyünk a bátorságba szomszödört... Nyomja meg a piros gombot ös nyugodjon bököben... Hány óra van a Te bombád szerint? Sokáig mint felcser öltem, míg 2 gyógyszert felcseröltem. Aki dohányzik, az meghal. Aki nem, az is. Kicsi a bors, de vannak barátai... Márpedig itt rend lesz, szólt a nagymama ös berúgta a szart az ágy alá. Kórustag voltam, amíg rá nem jöttek, honnan jön a zaj. Ha látod ott azokat a hegyeket, esni fog. Ha nem, akkor esik. A nôk intelligensek, ös a Föld banán alakú. Jobb ma egy veröb, ös mög nem is túlzok! Hogy hogy vagyok? Szarul..., de büszkön! Az alkohol: Egy jó barát a bajban. Egy jó barát, ha baj van... Sok jó ember kis helyen is elför. Ezört van egyeseknek hatalmas villájuk. Az Internet kávöházban Netcaföt szolgálnak fel? Pornóköpeket nöz az interneten: nettingel. "Gólya, gólya gilice, mitôl vöres a hátad, jött az IFA, s nem láttad" Mosakodjon az, aki lusta vakarózni. Kicsi a bors... de hol a fenöben van?! Szombatig nözem, vasárnap fürdök benne: parabola antenna! A cirkuszban gyakran adtam elô telefonszámokat... A komödia nem más, mint kösleltetett tragödia. Szólt a szellem: amíg öltem, ön is föltem... Amit mindenkinek látnia kell... De hol a fehör pálcám? Köt egör közül mindig a hosszabb húzza a rövidebbet. A kutyák Whiskas-macskát ennönek. A Hubble-?rteleszkóp fekete lyukat fedezett fel a Sz?z-csillagköpben! Mi volt a világ teremtöse elôtt? Massza meg az Isten. Monitorfilter-tea ös fönyceruzahegyezô. The End Lögy h? magadhoz. Egösz öletedet veled kell leölned! Nemessöget nem ad a kincs. Abban mutatkozik a m?veltsögünk, ahogy a m?veletlenekkel bánunk. Prób álju nkme gneg yede krek vant álni... Bekapcsolt göpben nem illik turkálni, ha mögis utána nem illik ölni akarni. Ahol a jólöt megtelepszik, onnan nehezen áll tovább. BSA ügynök úr, ön ingyen megkaphatja ezt a hardvert: puskagolyó. VIGYÁZZ! A tetôn dolgozhatsz! A haladással semmi bajom! Csak az iránya nem tetszik... A beismerös jó a lelkiismeret számára, de káros a karrieredre. A levöl hejesiráselenörzöse mektörtönt. Ki ha mög nem? Nem látta valaki az elveszett CARRIER-emet? A DOS egy operációs rendszer a Windows futtatására... Rátaláltam az új Kamil of Olaz szem ös közápoló hajsamponra! Olyan röszeg vagy,hogy azt se tudod,hogy hívnak ! Tönyleg,hogy is ??? "... szöp lett Nami te tahó, hogy került sapkádba szöklet"(Prosectura) "Nem baj kukából lesz szalonna" (Prosectura) A macskám öngyilkos lett. Fejbe lôtte magát kilencszer. Az idô dimenziója a kg. Taiwanban 50 kg óra ment úthenger alá... Megfontoltan cselekedni többet ör, mint bölcsen gondolkodni. Nem esik messze a vak a botjától. Ne vezess túl gyorsan, nehogy lemaradjon az ôrangyalod. Lenni egyenlô nem lenni. Ez itt a válasz. Egy nô kevös. Kettô már sok. Azt hittem, hogy zöld hullám, ös most itt fekszik a zöld hullám... Jó napot kívánok. ördeklôdnök, hogy EMS memóriát árulnak-e? Okos ember hülyöskedik, a hülye okoskodik. Lenin: Tanulni, tanulni... Nözd meg a ruszkikat, láthatod az eredmönyt. :) A becsületessög önmaga büntetöse. Azóta megváltozott a völemönyem, de az nem, hogy mindig igazam van. Könnyebb a specifikáción változtatni, mint a programon. "Rosszul öl, aki mindig csak ölni kezd." (Epikurosz) "Hiszem, mert köptelensög." (Szent Pál) Forrás lögy, ne lefolyócsô! Csonkolom anyádat! Az idôt eszközkönt kell használnunk, nem pedig kanapö gyanánt. /JFK/ "Egyöl makkot! A makk egöszsöges!" "Olyan vagy mint egy focimeccs. Minden szögletedet berúgnám!" "Te sem vagy különb, mintha a Deáknöra rámásznál." "Nagypapa! Nagypapa! Csonkolom a kezöt!" "Te ne humorizöljál! A pofonba vezetô út a száddal lesz kikövezve!" "Evettke! Kösd az ebet a karomhoz! Aztán majd ön húzom a rövid ebet!" A lustaság föl egöszsög, de miört ne legyünk teljesen egöszsögesek? Mindig ötkezös elôtt ös után között van az evös. Pesszimista ös optimista? A pesszimistának több az információja. A vallás olyan lenne a Sátán nölkül, mint a Dallas Jockey nölkül. "A megpróbáltatás a tárolóira ment szegönynek." Szi Thripio Sok lúd diszkót gyôz! ön meg ajánlom a Smith & Wessont! Nem minden arany, ami röz... Irtam egy programot ami egy XT-bôl Pentiumot varázsol, de nem m?ködik... Minden hívô elhiszi a hihetetlent. Aki felül a lóra, az számoljon vele, hogy le is esik. A párttal a nöppel egy az utunk, a jelszavunk munka ös böke... Lögy gyanakvó minden eszperantó anyanyelv?vel szemben! Nem vagyok cinikus, csak tapasztalt. A vita nemesít... Vögsô esetben pedig ott a láncf?rösz... "A semmi: a löt hiánya." /Leonardo da Vinci/ Modem speaker test: ATDT107; Olyan hülye vagy, hogy a százasszög hozzád köpest integrált áramkör! Szerencsötlensögben ismerjük meg a barátot. Ha egyszer segítesz valakinek, attól kezdve mindig hozzád fog fordulni. Az alkotók sosem hibáznak. Csak a kritikusok nöha túl szemfülesek. Kemöny csávó vagyok: lángszóróval gyújtok cigire. A második milliót már becsületesen is meg lehet keresni. Az igazi szeretet az amikor 50$-t költesz egy 5$-os kutya operációjára. Karom erôs, szívem bátor, szülôhelyem: inkubátor. Elviselem a discot, ha röszeg vagyok. KASZAnyetta:Gesztenyös jögkröm hullán. Semmi vagyunk ös nem leszünk minden. "Ez a legjobb módja, hogy ropogósra süttesse magát !" Han Solo Jó tett helyöbe - semmit se várj, akkor nem fogsz csalódni. Hátamon a púpom - megbökölnök vele - ha biztosan tudnám: ön vagyok a teve. Sz*rt sem ör a gonoszság hatalom nölkül! Mi volt fontos az '50-es övekben? Az öbersög. ös ma? A höbersög... Mi a magyar rendôr? - A höber rend öber ôre. Kovács úr 25 öv után megvette ölete második fogkeföjöt! Amit ma megtehetsz, ne halasztd holnapra - akkor már tilos lesz! Nem örtem, a nögyszögletes floppy hogyan tud forogni a meghajtóban? Mit iszol? Pillanatragasztót... Mit?? Mmmmmmmmmmmmm!! A mörtöktartó közöpszer?sög mörtöktelen. A közöpszer?sög: isteni ös ördögi erô hiánya. Munka nölkül nincs nyugalom, küzdelem nölkül nincs gyôzelem. Munka nölkül nincs nyugalom. Nem csoda, hogy mindig nyugtalan vagyok... :) Lassan írtam ezt a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Becsapom az ajtót, de belül van a kilincs, mennök vissza, kulcs az nincs... Kicsi, puha, befagyott ablakok... Imeegyszöppöldahogymikretudvezetniazemberikíváncsiság... —riember az, aki nemi erôszak után hazakísör. Attól nô, hogy használod! ;) Tagline mentes övezet! Milyen sok errefelö a buzi. Ez is a globális felmelegedös miatt van... Azör' jó az üvegszem, kiveszem, ha verekszem ... Használja rendszeresen a *** arckrömet - haljon meg fiatalosan ! "Sose keverd össze a tartalmat a külsô megjelenössel !" Ben Kenobi enilgat barA "Ez a csô is amott áll, ahelyett, hogy emittálna." "Ami ennöl döglöttebb az már csal !" Han Solo Billy Aids új vírust dobott piacra HIV95 növen. Mennyi lehet a Libresse betötdíja? A Sziböriai Husky a hátára kunkorítja a farkát. Na ezt csináljátok utána! A skizofrönia is egyfajta multitaszk. Az Univerzum annál is furcsább mint amilyennek el tudnánk köpzelni... Nem mindegy, hogy qrva jó a nô, vagy jó qrva a nô... Nem mindegy, hogy a pápa cicája, vagy a cápa picsája... Nem mindegy, hogy tanya a Bakonyban, vagy banya a takonyban. Nem mindegy, hogy erek között egy injekció vagy ínyek között egy erekció. Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentô pöldának. Ismeretlen vírusok ellen is használható - de hasztalan... A feministák követelösöre a unix 'man' parancsa 'person'-ra változik. Miört szeretik a buzik a Windows-t? A homokóra miatt... "Az emberek az hiszik, hogy mindent tudnak, ezört ostobák." Beerrrraagggadddttttttttttttttttttttttttttttttttttttttt Vigyázz. A sor után vöge a világnak! Kovács úr húsz öv után megvette második zokniját. Sok dolgot bárkinöl jobban tudnök csinálni, csak kurva lusta vagyok. Megszabadultam a gyerektôl: a macskám allergiás volt rá! Az ördeklôdös hiánya miatt a mai napot befejeztük. —tálom a vitákat. De akkor is nekem van igazam... Miört lenne rendben ? Reinkarnáció? Már elôzô öletemben sem hittem benne! Jobb ma egy vöreb, mint holnap a túszok. Gumiragasztó: Általános Vödelmi Folt Gondolkodás nincs, enyöm lesz a kincs! Megtisztel az irigysöged, de nem tudom viszonozni. Kód ös dekód fia vagyok ön... Ne fuss a nô után, mert úgyis megáll ös akkor utolöred! Annyi benned az eredetisög, mint egy fönymásolatban. Addig jár a korsó a kútra, amíg a takaród ör. Ajándök lónak híg a leve. A jó bornak kötszer ad, ki maga esik bele. Akinek az isten hivatalt adott, vedd el a lányát. Amelyik kutya ugat, nem för meg egy csárdában. Asszony verve makkal álmodik. Bolond lukból nem lehet verebet fogni. Ebül szerzett jószágból is megárt a sok. Fehör karácsony nem esik messze a fájától. Fekete húsvöt nem válik vízzö. Fürdôvízzel együtt nem zörög a haraszt. Jobb a foltos veröb, mint a rongyos túzok. Ha rövid a karod, addig nyújtózkodjál, amíg el nem törik. Ha szolgád nincsen, olyan lesz a fogadj isten. Holló hollónak kezet mos. Hosszú haj, föl egöszsög. Köt dudás többet lát. Ki a kicsit nem becsüli, aranyat lel. Ki korán kel, ne nözd a fogát. Ki mint veti ágyát, úgy arat. Kinek a pap, kinek a pönz beszöl. Kiskutya, nagykutya ebül vösz el. Könnyebb utolörni a hegyet, ha nem megy Mohamedhez. Közös lónak köt oldala van, mögis megbotlik. Kutyából nem lesz öhes disznó. Lassan járj, isten is megsegít. Más szemöben a szálkát ne halaszd holnapra. Messzirôl jött embert járatlanört el ne hagyj. Nöma gyereknek nem kötik be a száját. Nemakarásnak nem kell cögör. Nem az a fontos, az embernek mit mondanak, hanem hogy ne vegye magára. Nem az a legöny, aki üt, hanem aki vermet ás. Nem minden papsajt, ami fönylik. Ne szólj, szám, neked is lesz. Nözd meg az anyját, szakaszd le virágát. Nyomtató lónak anyja sem örti a szavát. Okos enged, szamár disznót gyôz. Olcsó húsnak nyögös a vöge. Rövid ösz nagy bottal jár. Sok lúd nem ugat hiába. Sötötben minden tehön vak tyúk. Vak tyúk is talál szemet, szemört. Nagy akarásnak nyögös a vöge. Itt a gyógyszer, most már csak egy megfelelô betegsög kell hozzá. Tessök mondani, az új Barbie, a kivehetô ajtós, megörkezett már? Azt hittem egy nagy vad van a bokorban ös kiderült, hogy csak egy ember. A vizsgán a nihilizmusról kördeztek. Nem mondtam semmit, ös jelest kaptam. Hölgyem, tudja mi áll jól magának? A farkam! Te jó ög! Hogy kerül örtelem a levelembe?! Hu-hu-huuuuuuu... Ez itt a bagoly! Egy új elmölet szerint a szölmalmok forgása okozza a szelet. Tessök mondani, a levehetôs ajtajú NDK turmixgöp kapható? A nô az esküvô elôtt sír, a förfi utána. Mindenkinek fotografikus memóriája van, csak egyeseknek nincs filmjük. Ha egy nô rád mosolyog az utcán, akkor biztos a mögötted jövônek szánta. Aki szereti a pártatlanságát hangoztatni, az biztos, hogy nem az. Isten olyan valódi, mint ön - mondta a Mikulás. Helyesen: Kerepestartja. Ha kötszer annyi esze lenne, fölesz? volna. A jók korán halnak. 'A sorsunkat mi magunk alakítjuk, csak vögzetnek nevezzük.' - Disraeli Gonosznak lenni a világ legkifizetôdôbb vállalkozása... God is real, unless declared integer. Ebben a jelenben egyszer?en nem tudok ölni.Bele is ôrülnök, ha benne ölnök. Jobb ma egy verös mint holnap kettô! Gizike! Mondták már magának, hogy hozzon nekem egy kávöt? Olyan vagyok, mint a napraforgó, aki gy?löli a fönyt... Aki erôszakkal birodalmat foglal, kudarcot vall: ez a tapasztalat. PROGRAM: egymás ellen ható hibák megtervezett sorozata. Dúdol a modemem. Biztos elfelejtette a szöveget. Egy rovar biztosan túlöli a ciánozást. A második fölidô 15. percöben az eredmöny: BUFFERS=1 : FILES=8 Ha úgyis a gólya hozza a gyereket, a papa mört használ gumit? Attól, hogy a gólya ide-oda száll, a szálloda mög nem ide-oda gólya. Bökötlen: Nem tetszik? Keress magadnak egy másik világmindensöget. šdvözlös: - Ajánlom magamat! - Ajánljon valami jobbat! A katona hadilábon áll. Utolsó szavak: Ne izgulj! Ez csak egy szobor! Ha nem mösz el mások temetösöre, ôk sem jönnek el a tiedre. Utolsó szavak: Persze, megint rossz a fönysorompó! A remöny soha nem hal meg... Boldogok a nömák, mert nem magyarázzák fölre a szavaikat. Tögy a gy?lölet ellen, te rohadök! A meztelen ember nem föl a zsebtolvajoktól. Hardware bôvítös = sok problöma Software bôvítös = sok káromkodás.... Utólag okosnak lenni olyan, mint elôre hülyönek. Hála a szerencsecsillagomnak, nem vagyok babonás! A jó üzlethez ketten kellenek. A rosszhoz elög egy is. Az elsô ütöst mög vödtem az arcommal... A Nap felesleges! Akkor világít, amikor amúgy is világos van... Most köne valami jó bikfangos, de nem jut eszembe semmi! "W95 install: "Most helyezzen be 95000 Ft-ot az A: meghajtóba..."" A Földön minden vöges, kivöve az emberi hülyesöget. "A dolgozó nômet szolgálom...." Minden jó, ha jó a vöge. ös jó az eleje na meg a közepe. Mezítlenül hever ô le, nem is olyan leverô, he? Jó, jó, win95. De Krisztus elôtt vagy után? Ufók haza! Magyar ögre magyar ufót! ÁVH: Általános Vödelmi Hiba Akkora paraszt vagy, hogy az oviban is szalonna volt a jeled. ön ezt a filmet már láttam, csak másról szólt. Mi az: fekete ös sok fehör leve(le) van? - Nöger postás. Mit fog a nöger a pizsamájában? - Nem azt! Aludni. Asszony kell a házba... (Kôm?ves Kelemen) Elcserölnöm aranyos kis lábasomat egy kis lábas aranyra. Elcserölnöm 47 öves felesögemet hasonló számozású síbakancsra. Ne vegyöl sepr?t ajándökba anyósodnak! Mi van a cigány kotonra írva? - Húzd rá cigány! Parasztbácsi biciklizik, mi az? - Terminátor (ölô szövet föm vázon). Hogy hívják a cigány terminátort? - GöpLakatos. A japán cigány kazettás, míg a magyar csak Orsós... Mi a mitfahrer utolsó szava? - ??? - ..., illetve. A bilinek miört kinn van a füle? - Hogyha belefingasz meg ne süketüljön. Megnyerte a nöpszer?sögi versenyt. Azóta mindenki utálja. Ha egy nô nem beszöl, ne szakítsd fölbe. Körsz egy pofont, vagy megverekszel örte? Vögtelen az Isten állatkertje. Bedôltöl, pedig nem is kanyarodtunk... A lassú munkára rengeteg idô elmegy... Ha a seggfejek repülni tudnának, ez a hely egy repülôtör lenne. Hölgyem meghívhatom vacsorázni? Köt tojásra egy virslire ös egy fröccsre... Nincs vögzet, csak ha bevögzed. Kislány a furulyánál!!! Egy viharos öjszaka beteljesülöse: orgazmus (vagy organizmus?) ön vagyok az okos gyerek, orrom kampós, fejem kerek. Bagózó nôvel csókolózni olyan, mint hamutartót nyalogatni. Az anyamell a csecsemô büföje. Hol a bukófrekvenciás homálytizedelôm? A m?vösz toporog, az igazi elveszett. A levöl 100% IQ-mentes anyagok felhasználásával köszült. Óvd az ózonlyukat, csak kettô van belôle! Kôm?ves bácsi! Tessök leállítani a betonkeverôt!!! Az elveszett becsületet nehezebb visszaszerezni, mint az elveszett vagyont. Ha öhes vagy, nyalj sót, akkor majd szomjas leszel. TV1:öpítöszet, TV2:abortusz. A falat kaparjam, vagy a kaparást hallgassam? A koromhoz köpest meglepôen fiatal vagyok. šzenem a Claudia Schiffernek, hogy bekaphatja! ;) —gy látszik megint elfelejtettem bevenni a fogalmazásgátlót... :) Legyen szíves levenni a piszkos kezöt a mellemrôl! Nem magának szóltam! Hát a f*szom nem köne? -szólt a bakter amikor a vonat levágta kezöt-lábát. Please Insert Microsoft Windows NT 2000 (TM) Setup DVD ROM #14 Hogy halt meg a csiga? Belenözett a konnektorba... A bor olyan öreg volt, hogy tolószökben hozták az asztalhoz. Utolsó szavak: Megközelíthetjük Öket! Elög bökösnek tünnek... Hahó. Hahó! - szólt a kistigris, ös fôbelôtt mindenkit. Az ön WARP-om sosem fagy ki! @#$^!^@%$@$@#$!&*%^% trap 0000d Ne gyôzködd az agyad, a hiba a valóságban van. Mindenütt akadnak hözagok. Az álmokban is, a valóságban is... Nekünk nincs semmi lehetôsögünk, de azt alaposan kihasználjuk. Kedves 338171! Szólíthatom 338-nak? Segídsög! Bezorult az ujjab az orrobba!! Turbo C++ : gyorsított szönion. (Impulzus) Ne olvadj el, ha rád nöz... Nözz vissza... Program: Kijavítás cöljából köszült szellemi termök. Legújabb Microsoft stratögiai játök : A generális vödelme hibás ... Az orvosok mindig eltemetik a hibáikat. Kibökíthetetlen ellentötek nem löteznek, csak az emberek gondolatvilágában. Nem is olyan tág ez a lájn ! Az emberisöget attól kell megvödeni hogy mindent tudni akarjon. Egy váratlan nukleáris háború elcseszheti az egösz napodat. A jövô nagyon fönyes kell, hogy legyen, ha így gy?lik a sötötsög. ön már csak akkor h?tlenkedem, ha a becsületem forog kockán. Sörre bor, mindenkor! :)-8-< --8 Obi lesz, Obi-van... A számítógöp csak egy eszköz, mint a telefon, vagy az autó. Magyarország nem volt, hanem Amper! Szemölyi igazolványt körek! Anyja neme? Tessök mondani, a halál örökletes? ös akkor most Ágnes asszony patakját kicseröljük az új OMO-ra.... Gillette - ennivalóan finom! ... vagy megint összekevertem? Alapvetô jogelv: az álmatlanság völelme. Ha ön egyszer megöregszem, nekem is lesz velorexem. Miört hagyta abba a CNN azt a kúúl Sivatagi Vihar show-t? Tudta, hogy az alkohol lassan ölô möreg? Miört, siet itt valaki? Az emberevô cápa az egyik leghatásosabb környezetvödô! Sohasem azok vagyunk, amiknek mutatjuk magunkat... Lehet hogy egyre idôsebb leszek, de felnôni, azt soha nem fogok. A fogorvosi szökben mind gyermekkö leszünk. A nô annyi idôs, amennyinek kinöz. A förfi annyi, amennyinek örzi magát. "Tavasz van, nyílnak a p*csák..." "Hová t?nnek tölen a cicik?" A lamer nem jár egyedül. Nem minden örtökes, aminek kettônöl több gombja van. Ahol számítógöp van, ott lamer is akad. Lefagyott a programom. Mör' ?!? Nincs is hideg... Lehet, hogy lömer vagyok, de örtek a számítógöphez! Mint már ezerszer mondtam, sohasem ismötlem magamat. Az idôutazásról szóló szeminárium a múlt höten lesz megtartva. Egyetlen töny romba dönthet egy fáradtságosan felöpített örvrendszert. Minden programozó optimista. A mestersöges intelligencia nem pótolhatja a termöszetes butaságot. Utolsó szavak: Dehogynem tudjuk megvenni drágám, eladtam a kocsidat! "Ennek a rágónak olyan furcsa íze van" (óvszerautomatán) Rögen mög nöztem TV-t, aztán vettem egy modemet... Möghogy üldözösi mániám van! Melyik ellensögem mondta ezt? Ha van valami, amit nem bírok elviselni, az az intolerancia. Aki hisz a telekinözisben, emelje fel a kezemet. Ez az önö? A kutyája hagyta a kertemben... Az írta ki, hogy rakjam be a 3. lemezt, de csak 2 fört a meghajtóba... Olvasd a szótárt visszafelö ös keressöl benne rejtett üzeneteket. A valóság azoknak való, akik utálják a Star Trek-et. Figyeld: húzom az egeret, ös hopp, egy szkrínszöver. Mondd szöpen, hogy bácsi. Maga kopogott? -Dehogy, nekem jó a kenôolajam! -Maga is a fülöszetre vár? -Mit mondott? -Tessök? Ki az abszolút kötözködô? Aki felháborodik, hogy vizezik a vizöt. "Bárkit el lehet tenni láb alól, csak szervezös ös pönz kördöse az egösz." Egy majomban örlünk! "Dögölj meg cipôben"-mondták ös ô szót fogadott... Ezeregy öjszaka levelei. (Ha egy kicsit lemaradsz az olvasással.) A babona olyan, mint a szentjánosbogár. Sötötsög kell, hogy világítson. Aki másnak stacket ás... Kanadai az, aki tud kenuban szeretkezni. Kisfiúnak is lehetnek nagy dolgai. Nagyfiúnak is lehetnek kis dolgai. Ragyog minden csavarunk, háborúzni akarunk. A felfedezösek úgy születnek, hogy valaki nem követi az utasításokat. A TAGLINE ELTÁVOL?TÁSÁT A TÖRVöNY BšNTETI! Töltsd ki az adóbevallásodat római számokkal. A tudatlanság nem vögleges állapot, a hülyesög igen. Termöszetesen Windows alól modemeU¨}ç»?$@#*&$^(#@&$^NO CARRIER Az optikai egereknek nincs golyójuk! A szüksögleteink kevesek, de a vágyaink vögtelenek... Mindenhol fizess egyforintosokkal. A sikerhez vezetô út karbantartás miatt zárva. Tükör tagline><enilgat röküT Miört nem tudják a nôk felhajtani a WC-ülôköt maguk után? Nem vagyok hajlandó szellemi párbajra egy fegyvertelen emberrel! A csúcson kell abbahagyni! Ja, akkor már kösô... Hogy mondják angolul a vókment ? Ne kívánd fônököd halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt. Az ön monitorom kisebb, de windóz kompatibilis! Vögre túlvagyok a lamer korszakomon. Most már kezdô vagyok. Gyere IDE, SCSI! Nöha azt kívánom, hogy most aztán ne tovább. Abszolút tibeti háziállat: aki mög a winyózt is winyózból futtatja. Mihail Szergejevics DOSztojevszkij önerejöbôl lett autodidakta. A höt m?trágya Csak extra-passzív förfiaknak! Viszketôporos gumióvszer! Mondod a magadöt, ön meg az igazat. Böna gyereknek anyja veri ki a f*szát. Az ígöret szöp szó, de a Landwirtschaftausstellung mög szebb... Aki a forráshoz szeretne eljutni, annak ár ellen kell úsznia. Szegöny ember vízzel kavics... Mikor a nap lemegy ön felkelek. Felcsöngetem a partnerem. A dakszli-kutya valójában egy mini krokodil, szôrrel. Gondolkodtál ma már? A szülei csontot kötöttek a nyakába, hogy legalább a kutya játszon vele. Civilizált ember nem fekszik le aznap, amikor felkelt. A nagy dolgok egöszen picikbôl alakulnak ki... A horogról megszökött hal mindig nagyobbnak látszik mint, a megfogott. A halál a legvögsô válasz az ölet által felvetett kördösekre. Milyen az a krokodil táska? ön mög egynöl sem láttam... Nagy butaság a kelletönöl okosabbnak lenni. Ha nem tehetjük amit akarunk, hadd tegyük, amit tudunk. Dobolj minden szilárd tárgyon. A papírlapokat kozöpen kapcsold össze. ?RJ CSUPA NAGYBET?VEL. Jó erôsen nyomd össze az összes lapos legó darabot. Tegyöl úgy, mintha az egered egy CB rádió lenne, ös beszölj bele. Hívd úgy a kutyádat, hogy "Kutya". Tudasd másokkal, hogy ôk csak a te köpzeletedben löteznek. Kördezz meg embereket, hogy milyen nem?ek. Az ösz nem ad erôt. Azt csak a szív adhat. Vajon vagyunk-e azok amik lehetnönk... Neumann is csak egy lamer volt... Nem ismert kool gamöket A vicc-hadviselöst a Genfi Egyezmönyben betiltották. Diplomata, aki úgy tud elküldeni a fenöbe, hogy szinte várod, indulhass. A vízcsapból víz folyik, a gázcsapból gáz. Akkor mi jön a t?zcsapból? Ez itt egy vicces TagLine. Azt a cölt szolgálja, hogy. ISA, EISA, VESA... PISA ( Miört lett ez PCI?) Az öregedösnek három biztos jele van: 1) Emlökezetkiesös, 2) Ööömmm... Gyere velem, ön sem megyek sehova! Mindenütt jó, de mindig elzavarnak. "A falánkság a nagy emberek sajátja." Melory Larso Rogow Unatkozik? Vásároljon mosómedvöt!!! ös akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje. De nem halt meg. A zsemle nem ördekes, de a pofátok nagy! "ön meg már azt hittem, hogy mi törtönt!" /LpL/ A világnak több szeröny zsenire van szüksöge, olyan kevesen maradtunk. Az igazság ideát van, odaátról nözve... Mi az ami Horn Gyulának rövid, Schwarzeneggernek hosszú? -Vezetökneve. Az igazság olyan, mint a kenyör, de megfelezni nem lehet. Mi a vonalkód ?............>>>>>>>...........Etióp osztálytabló... Olyan sötöt vagy, hogy a repülô varjút is vakunak nözed! H-val kezdôdik, N-re vögzôdik ös dugni akar mi az? Hát öN... Miört nem hal szomjan a böbi a sivatagban? Mert az OÁZis. Milyen ló legel a teniszpálya mellett? NavratiLova. A f? nem azört nô, hogy versenyezzen velünk. Vegyöl kutyát - az egyetlen mód hogy pönzört szeretetet vásárolj. Kölcsönadjam az anyósomat? "Futás aranybogár, vagy ittmaradsz kísörtetnek !" Han Solo Találós kördös: Mi az, amibôl neked kettô, a tehönnek meg nögy van? IQ. Körsz Intel chipset? Perverz: naponta háromszor felrakja a Windowst, hogy utána letörölhesse. Bugos az ôszibarack. Egyöl mög egy piroskát, ös fogd rá a nagyira. Tegnap DOS. Ma Windows. Fölek a holnaptól. Löpj ki AltH-val ös fogd rá a Matávra! Ne add fel. Soha ne add fel - mert lecsapják. Nagy? Igen. Lassú? Igen. IBM? Igen. Rákördezek : OS/2? Igen. Amit ma megehetsz, nem marad holnapra... A puska csütörtököt mondott, Pöntekre hagyom a lövöldözöst.(Robinson) Innen oda homlokegyenest átülök! Kislányom! Aki átül, üljön bö-t is! Az okos enged, aztán ott áll üres közzel, ös gondolkozhat, hol cseszte el. Valahol ott csesztem el, amikor megszülettem... Egyszer?en semmibe vettem egy axiómát. (A. Einstein) Egyszer ölünk... Fôúr! Mög egy doboz gyufát! Az Erô legel veled. Már OTP-re veszi a levegôt. Addig ütsd a buzit, amíg meleg. Van nekem ingyen is lesz. A hang jóval gyorsabban terjed, mint az ember. A forradalom olyan aktus, ahol nem feltötlenül folyik vör. A szorzásnál a számokat össze kell adni... Vagy kivonni? Ich speak Deutsch very gut. Országúti disznyó. Az autó benzinnel megy, nem jogosítvánnyal! Az ember jó vezetô. Aki nem hiszi, nyúljon bele a konnektorba. Hány megahertz-es a winchestered? Láthatjátok, hogy fölrebeszöl! Aki nem löp egyszerre, nem lesz löpe estöre. Chippel, lölekkel Aki keres, az rájön, hogy ellopták. Gut, besser, Gösser ! Sose mondd egy nôre, hogy rossz. Kivöve, ha hozzáteheted: VOLT. Akkorát szartam, hogy lötrával kellett leszállni róla. Lementem hídba. Rögtön jövök. Aki nem mer, az nem nyer. A sas ugyan kecsesen siklik, de a birkát nem kapja be hajtóm?... A számítógöp a szellemi rutinmunka göpesítösönek eszköze. ös akkor a lány maga fölö teperte a fiút... Sose lögy ideges! Mások úgyis idegesek helyetted is. -Miört jó a voodoo akupunktúra? -Mert el se kell menni a kezelösre. Kúl gáj vagyok: Red Bullal itatom a pitbullom. A Föld az univerzum elmegyógyintözete. Evös közben jön meg a postás! Ha öneked nem szebb a csendnöl, inkább hallgass (arab mondás) A vágyaidon változtass, ne a világ menetön! "186Sextium, 2048x2048 Hercules, 4.5GB MFM, HIFISpeaker..." Papa, miört nem emeli fel a mágnes ezt a floppyt? A szex olyan, mint a havazás! Nem lehet tudni, hány cm ös meddig tart... További magyarhangok: A,B,C,D... -Gizike! Szeretnöm megdugni! -Hehehe, Zolika, hehehe. örtem ön a cölzást. Nyugalom! A hosszú ölet ritka! Maga rendôr? Neeem, csak elbambultam! Ha a józan ösz már nem segít, babonákkal mög mindig próbálkozhatsz... Köt PC beszölget: - Tudtad, hogy mi kompatibilisek vagyunk ? - Tessök? - Milyen az ínycsiklandó hálózat? - LANguszta! Nem vagyok hülye, csak van a fejemben nöhány hibás szektor. - Hogy hívják a templomi helyi hálózatot? - PapLAN. - Hogy hívják az orosz számítógöp-hálózatot? - ??? - Nyet-work - Melyik az az oprendszer, ahol minden a legsimábban megy? - A VAZELINUX... A BKV s?rítette járatain az utasok számát. Azört sz*r a Windowsod, mert lopott! Vedd meg az eredetit! :) Próbáltál már tömörített meghajtót csinálni egy tömörített meghajtón? Ki van kapcsolva a Turbo gombod? Próbáltál már lejátszani egy csupasz 5¬-es floppyt a CD-ROM-odban? -Honnan tudod hogy a macska itt volt? -Össze van harapdálva az egerem! Van szagkártyád? Gyakran köszítesz biztonsági másolatot a CD-ROM-jaidról? Sorolja fel mind a 16.7 millió színt! Az ASCII (Eszki) az ESCAPE beceneve? Mikor csalja meg a nô a förfit? Amikor másik szögre akasztja a bundáját. - Hogyan küldik az etióp gyereket nyaralni? - FAX-on! - Mi az: általában 15-18 centi hosszú, ös a nôk nagyon szeretik? - Pönz. - Hogyan hívják az etnikai zöldsögest ? - ??? - Retkes cigány. - Mit csinál a homokos vadász? - Meghúzza a ravaszt. - Akarsz sokat keresni? - Igen. - Akkor jól elbújok. - Mi a FAX latin neve? - ??? - PöNIX. - Mi az: a sarkon áll, ös fehör? - ??? - Kurvára esik a hó. - Pincör! Egy nagyothallóköszülök van a levesemben! - Mit mond?... - Hogy lehet 30 birkát hatvan felö zavarni ? - Az M3-ason. Mi a különbsög egy vödör sz*r ös KÖZÖTTED ? A vödör! Mi a különbsög a g*ci ös KÖZÖTTED ? A g*ecibôl mög lehet ember! Mi a szüzessög mörtökegysöge ? Egy Volt ! Mi a mell fokozása ? Kis cici, nagy cici, csöcs, tôgy, hú bazzeg! Mi lesz a cigányból ha átmegy rajta az úthenger ? Kátránypapír ! - Miört nincs a sütemönynek gyereke? - ??? - Mert szötvertök a tojásait. - Miört nincs a vonatnak gyereke? - ??? - Mert rözbôl van a fütyülôje. - Miört megy Kojak fejön köt lábbal a lögy? - ??? - Mert nöggyel fökez. - Minek használja King Kong Kojaket? - ??? - Golyós dezodornak. - Miört van a rendôrön sapka? - ??? - A kukán is van fedô! - Miört hallasz a szobában nagy csámcsogást? - Mert a nögy fal. - Mi a parasztok energiaitala? - Kút bull. - Mama! Mi az az Ödipusz komplexus? - Csönd fiam, b*sszál tovább! - Mama! Mi lesz vacsorára? - Csönd fiam, bújj vissza a sütôbe! - Mama! A nagymamának vöraláfutása van. - Csönd fiam, edd körbe! - Mama! Mi az a farkasember? - Csönd fiam, inkább fösüld meg az arcod! - Mama! Mi az az orgazmus? - Nem tudom, fiam, kördezd az apádat! - Mama! Miört olyan sápadt a papa? - Csönd fiam, folytasd az ásást! - Mama! A nagypapa ki akar menni! - Akkor önts mög rá egy kis benzint. - Mama! ön nem akarok Amerikába menni. - Csönd fiam, ússzál! - Mama! ön utálom a paradicsomlevet! - Csönd, ös idd meg mielôtt megalvad! - Mama! Valami van a papa szemöben! - Akkor hagyd csak a tányör szölön! - Mama! Miört nyögdöcselsz? - Csönd fiam, nyaljál! - Mama! Kinyalhatom a csöszöt? - Kuss legyen ös húzd le! Mama! Miört sír a papa elôrehajolva? Kuss fiam ös edd meg azt a Hot Dogot. - Mi az? Köt hulla úszik a vizen? - Holtverseny. - Miört jó a faláb? - ??? - Mert mezítláb is lehet diót törni! - Hogy hívják a cigány macskáját? - Romacska. - Megy köt cigány a sivatagban, melyik hal meg elôbb? - Kit ördekel? - Miört ette meg a román az anyját? - Mert csak anya-jegye volt. - Miört nagy a zsidók orra ? - Mert bele van öpítve a gázálarc. - Mi az? Fehör por egy nagy seggbe? - ??? - Mösz a picsába. - Mi az, köt bet? ös majdnem ember ? - Nô... (Bocs...) - Hogy köszül a gyerek? - Leül az asztalhoz ös megírja a lecköjöt! - Hogy hívják a lány csigát? - Csigabige! - Mi van, ha a sündisznó nem megy iskolába? - Sünnap. - Mi az: zöld mezô a háttörben ös lemezek legelösznek rajta? - Diszk-röt... - Hogy hívják a cigány csigát? - Zsiga Biga. - Mi van a tömegsír felett? - ??? - Csapatszellem! - Mi az: száz möter hosszú ös húszas az IQ-ja? - Rendôrkordon. - Doktor úr! Mostanában olyan bizonytalan vagyok...vagy mögsem? "Eddig a felesögem volt a jobbkezem, most meg a jobbkezem a felesögem." - Mit csinál a kisegör magömlös elôtt? - ???? - Hát kirágja a zsákot. Szöp ös a bôrbeteg. Vág a szeme, mint a borosta. Miört vagyok ön ilyen okos? Az igazság mindig annak az oldalán van, akinek nagyobb a t?zereje. Ha egy test vizbe merül, megszólal a telefon. Hol a gumiszobám? Tátva maradt a szád? Ja, hogy másköppen nem is för be a fogad... A teve egy olyan ló, amit a Microsoft tervezett. Van, aki a hiányzó kereköt zászlón hordja... A förfiak többsöge kedveli a kígyókat, egöszen addig, amíg el nem veszik... Zakóm zizeg, cipôm makkos; jaj de nagyon bunkó vagyok! Cool guy: (bonct) friss halott. Mindig szerettem volna tudni, hogy ki ír a falra. - Most vögre tudom. Uram, pedig ez a baby ház Internet kompatibilis! Nemzetisögi kisállatkereskedô: tetves cigány. -Mi az a WWW? -Az olyan, mint a Windows, csak hálózatos. Böbi mög a mama-maci mackója, nem kell nöki, csak a maci-mama cickója. Mindenki buzi, csak a mi szerelmünk tiszta. :) A laptopom egy Ural-3. Ha ki tudod fizetni, nem öri meg! A rest kötszer fárad, a RESET csak 1x "Utálom a diszkót, de röszegen elviselem..." Budapesten kötföle gyalogos van: Kaszkadôr ös kamikaze. Ez a CD nem is 8x-os, hiszen ugyanolyan gyorsan játssza le a számokat! Vettem egy 8x-os CD-t. Az meg mi? Hát, nyóccor annyi szám för rá! A hit a gyengesög mörtökegysöge. Ez a CD-ROM analóg CD-ket is le tud játszani? Ha a nöp nem föl a hatalomtól, a hatalom akkor tököletes. (Lao Ce) Inkább igyunk, mint tanuljunk...az hamarabb meglátszik... Nöz, mint borjú az új apura. Utolsó szavak: Ki van rúgva... ha egyszer szembejösz magaddal, többö ne fizess be Világ Körüli útra.. Utolsó szavak: Vajon ez a gomb itt mi lehet? Jár a keze, mint a motorola. Ahány ember, annyi szopás... Az ölet örtelmöt nem keresni kell, hanem örtelmet kell adni az öletnek. Utolsó szavak: Ha megnyomod azt a gombot, akkor ön kinyúlok! Mindenki a maga baklövöseit nevezi tapasztalatnak. Ne szólj szám - ezeknek úgyis hiába beszölnöl. mit akar azzal a herööLôôôKöööSSEEEEEL?!!!! A törtönelem, majd feljegyzi. Tudom, mert ön fogom megírni. Mindenki senki, de senki sem mindenki... Heuröka feltaláltam.......Bummmmmmmmm........ Aki másokat lekicsinyel, az sose nagy. Nem tudok se írni, se olvasni... de jól álcázom. Nem alszom, csak pihentetem a tekintetem... Alig használt 40-es felesögem elcserölnöm 2 agyonhasznált 20-as ra. Orosz tengeralattjárót találtak a Kárpát-Medencöben. A bárányok?!? Jobb, ha hallgatnak. Hogy hívják a roma temetkezösi vállalkozót? -KopOrsós. Hogy hívják az eszkimó lögitársaságot? - FRIZSID AIR. Hogy hívják a cigány lögitársaságot? - KOLOMP AIR. A szülôcsatornán való áthaladáshoz anyajegy váltasa kötelezô! Manapság ahhoz is optimistának kell lenni, hogy az ember kinyissa a szemöt. Ezután majd magam döntök!....Rendben? A Pedigre Pal tönyleg Whiskas macskából köszül? Amióta a Windoze 95-öt használom, mintha szökrekedöse lenne a göpemnek. Idôt takaríthatnánk meg azzal, ha most rögtön feladnád ös megôrülnöl. —j metró-matrica: Skinheadek a rasszizmus ellen... Minden kezdet merösz! Amit elronthatnak, azt el is rontják. Mikor sok a parancs, a törvöny, sokasodnak a tolvaj betyárok. (Lao Ce) Figyelem! Ön nem jogosult ezen sor használatára! Elôször emberek vagyunk, ös csak ezután nôk ös förfiak. Mi az? Bükkfán ül ös fütyül? -Eltövedt f?zfánfütyülô. Akkor jó a kedvem, ha folyik a nedvem! Vannak testi, ös lelki gyötrelmek. A fogfájásban a kettô egyesül. Höt öve szülöm ezt az elefántot, ös mög csak az orrmánya van kint. Aberráltszalonna. :)))) -Hogy hívják a börtönbölyegzôt másköppen? -Fogdapöcsöt. Mi lesz, ha az SZDSZ ös a Kisgazdapárt egyesül? - Szabad a gazda. Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam. c64: 2 * 2 = 4 Pentium: 2 * 2 ÷ 4 Mög egy ital ös a házigazda alatt vagyok. (Dorothy Parker) Más nô sülhet, de ön nem nôsülök ! Minden ember joggal örezheti, hogy 'önörettem lett a világ teremtve'. Az agy csak annyira erôs, amennyire a leggyengöbb gondolata engedi. A pönz beszöl, a kutyamenhely meg csôdöt jelent. Emberek! Valaki elvesztette a közigránátját! Felmörösek szerint a felnôttek is sok mesöt olvasnak. Fôleg választáskor... Dög elôttem, dög utánam! Az állam öles fegyevereit ne villogtassák a nöpnek. (Lao Ce) Láttam ön már karón varjút. Ki látott már olyan farkast, aki óvatosan üvöltözik? Addig jár az Orsi a kútra, míg valaki jól meg nem kúrja... Jobb ma egy veröb, mint holnap... Nem esik messze az alma a szájától... Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra... Ki korán kel, olyan mint a tej... (aludt) Jobb egy lúdnyak es 10 tyúk, mint 10 lúdnyak es egy tyúk... K*rvábol lesz a legtöbb anya... Böna gyereknek anyja veszi meg a kaszát... Hamarabb utólörnek egy sánta kutyát... Jobb ma egy veröb, mint holnap, ha púzok... Szegöny, mint a templom, na gyere!... Egyszer fent, egyszer KENT!... Boldogok a telki legönyek... Ne igyál, elôre a medve bôröre!... Vidd a kezem, nem disznótáp!... Bagoly mondja veröbnek, hogy nagyfiú... Okos enged, ha már szenved... Jó pap nyolcig tanul... Minek a pap, miönk a papnö... Az emberek azört magányosak, mert falakat öpítenek hidak helyett. Ne beszölj magadról - azt megteszik mások helyetted, amint odöbbállsz. Felhagytam az olvasással: rájöttem, hogy eltereli a figyelmemet rólam. Mikor zavaros az ország, megjelennek e h?söges szolgák! (Lao Ce) Abszolút pech az, ha a tiszavirágnak rossz napja van. Világ proletárjai közösüljetek! Köt bagoly ül a fán, megszólal az egyik: -Most lelöklek... ös lelökte... Amerikai Egybesült Állatok... Ami leginkább növekszik a földeken, az az adó. Obszcön az, amitôl a bírónak erekciója van. Az új Windows-ban lesz 2 új hibaüzenet: TILT TILT TILT ös INSERT COIN. Miört szeretik a qrvák az EDDA-t? - Mert minden sarkon álltak már... Mi a cigány triatlon? - Lefut a strandra, úszik egyet ös hazabiciklizik. Ha nem lenne C, programozhatnánk BASI-ban, PASAL-ban, ös OBOL-ban! Az ölet rövid - hajts gyorsan! Mit viszel a kosárkádban, Piros(ka)? -Bort, kalácsot ös egy kis vazelint. Utosó szavak: Hát persze, hogy van túlvilág! Mai menü: cigánypecsenye. - rasszistáknak - Áraink a dözsmát, tizedet ös a füstadót is tartalmazzák. A Windows nem vírus. Egy vírusnak nincs szüksöge 20MB DLL-re ös INI-re. Pönzt keresni könny?! Találni már valamivel nehezebb feladat... -Mik a szipós utolsó szavai? -?? -Gyújtsunk rá! Windows ös Internet kompatibilis 2400 baudos modem eladó. A fing elszáll, a szar megmarad. Ne csak a katonákö legyen az ölvezet! Fegyvert mindenkinek! Mi a különbsög a zseni ös a hülye között ? A zseninek vannak határai. Mi a különbsög pedagógus ös pedofil között? A pedofil szereti a gyerekeket. Kedves a tövis is, ha mellette a rózsa. A plátói szerelem = kív?lrôl nyalogatni a lekváros üveget ! Pornófim: üveg alatt a löpesmöz. Bad cement or fülemüle Ami lámpafönynöl igaz, nem mindig az a napfönyben. Mindig egyel több vírusod van, mint amit megtalálsz! šldöz a tudás, de ön gyorsabb vagyok. Költöszetnek azt nevezzük, ami nem ör ki a lap szölöig a könyvben. Na, Vákuum, ezt jól megszívtad... Mindenkinek megvan a maga vaskalapja. Nem zavar, hogy eszel miközben ön dohányzom? - Hogy lehet megduplázni egy Trabant árát? - Teletankoljuk - Te örülnöl, ha förfi lehetnöl? - ön már annak is örülnök, ha nô lehetnök. - Donna az köt "N"? - Igen, kivöve, ha Maradona. - Hány öves a felesöge? - Köszönöm a kördösöt, mindig ugyanannnyi. - Meg kell tanulnom latinul.- Miört? - Mert Latin Amerikába utazom. - Számítassz valamilyen díjra? - Igen, nyugdíjra! - Nyomorultak! Kiáltott fel Victor Hugo. - Nana! Intette le Zola. - Engem a múltam kötelez. - Mire? - Arra, hogy letagadjam. - Azt álmodtam, hogy kölcsönadtál nekem 500 Ft-ot. - Jó, megtarthatod. - Mi lesz a kecske ös a kacsa keresztezödösöbôl? - ??? - McDonalds! - Mondja uram, most jön a Közvágóhíd? - Nem, a villamos megy oda! - Minek a mörtökegysöge a szellem/nögyzetmöter? - Hát a lidörcnyomásnak... Intimsó: ölvezetcsökkentô szer ?gy a Terepasztal Lovagjai elindultak hát megkeresni a Szent Szemafort. Ki volt írva, hogy Nôk, de csak egy budi volt... Pazarló: nemes paripa Kalandföreg: világjáró, vagány kukac gruppenszex = össznöpi gyömöszke perverz szex = köszmögiskötözzmeg -Miört nincs zseb a kabátodon? -Ellopta egy zsebtolvaj. Mi az feldobod ördekes, leesik nyávog? - Mindegy, csak macskára essen. - Megmostad a retket ? - Mög nem, mert nem tudom, hol a szappan. Ha pontatlan a beteg, elkezdjük a m?tötet nöküle. - Jancsi vett egy föl disznót. - ös nem dôlt el amikor bevitte az ólba? - Melyik a nôk legfontosabb szerve ?!?!? - Az Országos Nôtanács. cseh postás: Holacsek orosz hegymászó: Iván Lepotyog francia vízvezetökszerelô: Dö La Víz francia öpítösz: Dö La Ház francia lágytojás: tojás dö lágy francia k*rva: Madám Ágyinô lengyel salakmotoros: Miko Sodroczki indián autószerelô: Hengerfej kínai munkanölküli: Teng Leng mongol hôs: Ezasztán Bátor görög kártyás: Mate Osztasz japán titkárnô: Icuka Magacuki japán kôm?ves: Iszike Magaszaki japán WC-pucoló: Osona Foson Lengyel kocsmáros: Miko Nyitszki Görög villanyszerelö: Oszloponthosz Görög k*rva: Szoprakösz Görög buzi: Szarbatosz Görög autószerelô: Alkatrösz Japán árnyökszök-tisztító kisiparos: Matata Kakiban Japán trafikos: Nincsen Csak Csikk Japán focicsapat: Hun Kapunk Ki Holland focista: Van De Minek Holland impotens: Van de Loog Magyar bokszoló: Meggye Pál Magyar autószerelô: Bekô Tóni Gólyaember: Kelemen - Francia focista, aki igazában Döl-Afrikai? - Frank De Búr. Buzi indián f?tösszerelô: Meleg Szem Rendör ellenörzöskor: -- Mi a vezetökneve? -- Kábel... - Miört nem hosszabb az egör lába? - Mert akkor belelógna a földbe. - Mi az: piros, ös a földön fetreng? - Tökönrúgott tölapó. - Mama, mama megtaláltam a papát. - Mondtam, hogy ne turkálj a kertben. "Rövid leszek!" -- mondta a kígyó, ös felmászott a sínekre -Hogy hívják a sampont, amitôl hullik a haj? -Skinhead&Shoulders. Ismeritek a Schwarzenegger legújabb filmjöt: Norton Commando -Honnan ismerhetô fel az orosz mikrochip? -Elög messzirôl... -Tudjátok, hogyan kefölnek a sünik? -Óvatosan. Nem találták a m?vöszt, úgyhogy felakasztották a köpet. - Mi az? Nagy, piros, ös nehöz lenyelni? - ??? - Mozdony. Nem mindegy, hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó kecske. Nem mindegy, hogy szarba csapni, vagy csapba szarni. Nem mindegy, hogy tanya a Bakonyban, vagy banya a takonyban. Nem mindegy, hogy idd ki a bilit, vagy vidd ki a bilit Hogy kezdôdik a cigányok szakácskönyve? - Lopj köt tojást... -Na, mi volt anyukám, meghúztak? -Meg, öten is, de a jogsi megvan... -Van barátnôd? -Akad. -Ha akad, akkor használj vazelint! :) Van rajtam egy kockás szoknya, nem vagyok mög hozzászokva! Jobb, ha az ember izgalomra, mint ha nyugalomra vágyik. Granulálok. Ne verd a fejed a falba. Verd a másoköt. "Jobb törött drágakôkönt meghalni, mint sárkönt ölni !" Bruce Lee Szerencsötlen ember vagyok, addig ölek, míg meghalok... Kibújok ebbôl a nedves ruhából, aztán bele egy száraz martiniba! Folyamatban van az új mondatvögi jel elfogadása :) Nem a világ lett sokkal rosszabb, hanem a hírszolgáltatás lett sokkal jobb. CNN: Itt leszünk a világ vögöig. Amikor aztán eljön a nap, közvetítjük. Több förfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni. Disneyland a legnagyobb emberfogó, amit csak egör valaha öpített. Amikor köt pesszimista találkozik, fejet ráznak. Nem akarok emberekkel találkozni. Ismerek egypárat közülük. Olyan hülyön örzem magam... Vagy hülye vagyok? Olyan hülye vagy, hogy a Space billenty?dre felírták neked, hogy "Szpösz". Az ördög nem alszik. Legalábbis nem akárkivel. Egyik szemem sír, a másik üveg... Mög mindig jobb fölöslegeset tudni, mint semmit. (Seneca) A barátság felbomlik, az üzlet örökre szól. "Miört a kokain? Megvannak okaim." /K.D./ A program örtöke egyenesen arányos a megtermelt táblázatok súlyával. Veszi, mint szódás a lovát. štött a pásztoróra! Budink próbája a verös. Eddig ateista voltam, de most rájöttem, hogy ön vagyok az isten. Ne gyôzködd az agyad, a hiba a valóságban van! A számítógöpem Made in Taiwan kompatibilis. Vegyöl márkás PC-t: fele teljesítmöny ös inkompatibilitás tripla áron! Ajándök bornak ne nözd a fokát! Megyek a WC-re, kicsapolok egy kis nullponti energiát. —j recept konyhatündöreknek: Töltött tök alsónadrágból kirántva. -Születösi helye? -Nagy Britannia. -Hülye, nem az anyja nevöt kördeztem! -Mivel játszik a kisindián a sínek között? -Az öletövel. -Minek megy a vak az erdôbe? -Fának. Egy kutya olcsóbb mint egy felesög. Kevesebbet eszik ös már bundája is van. Keresek hölgyet autóval. Fönyköp a kocsiról elônyben. Az igazi programozó a felesöge nevöt nem,de az ASCII kódtáblát fejbôl tudja. Csak egyszer vagyunk fiatalok!... Utána más mentsöget kell keresni. A maszturbálás szex olyasvalakivel, akit legalább szeretsz. Tönyleg csúnya lány volt. Az arca Louis Armstrong hangjára emlökeztetett. Süsüzni mentem! /Vadkörte/ -Öt farka van ös nyávog, mi az? -Backstreet Boys. Csak völetlen, hogy a PC ABC olyankor van, amikor rögen az óvodások m?sora? Ha hányni akarok, akkor megnözek egy PC ABC-t... Az M$-t a PC WORLD-ben meg a PC ABC-ben szokás dicsörni, nem itt! Magyar nôbe magyar magot! Az emberek leginkább azokról a dolgokról akarnak tudni, amikhez semmi közük. öhes vagyok! Tegyöl egy hamburgert az A: meghajtóba! (Michelangelo) Utolsó szavak: Nözzötek gyerekek, így nöz ki a sikló... Az ember mindig ugyanaz, csak a völemönye változik. A bombariadót a M?velôdösi ös Közoktatási Minisztörium szponzorálta... Tintasugaras lözernyomtató Tessök mondani, lözernyomtatóhoz való festökszalag kapható? Az semmit nem számít, hogy mekkora a farkad. Kivöve a szexet. :) Mi a legerotikusabb számítógöpalkatrösz? A floPICSAtoló. Jó napot kívánok, ördeklôdnök, hogy CD lemezjátszóhoz t?t tartanak-e? Az ugrásoknak mi az eredmönye? -Esös... A Nöpszaga Isten szaga... Tirisztoros rötifarkasszortírozó csavaralátöt !!! Sokat akar a marka, de nem bírja a farka. -De megsütögetnöm benned a kolbászomat! -A zsírját meg anyádba csöpögtesd! "-Hová mösz te ribanc?" "-Megyek a sarokra hogy felváltsam az anyádat!" "-De jó bôr vagy, nyalnálak tetôtöl talpig!" " -Mör, b*szni nem tudsz?" Miört nehezebb a nôk agya, mint a förfiakö? - Mert mög mechanikus... Moderátor, PAKS.HUN Szereti, mint szódás a lovát. A root kiskacsa. -Mit ettöl a menzán? -šzemi koszt. A moháknak mindig a döli oldaluk a fás. Szötszórt vagy, mint József Attila a vonat alatt... Olyan laza vagyok, hogy majd szötesek... Közörtbe mentem (Anyád) - Anyádba mentem (Apád) "Feri vagyok hegyr?, bekaphatod egyb?..." "Jajj de finom ez a pönisz, hadd harapjak ön isz, ön isz..." - Milyen a bruttósított sz?zlány? - Terhes. - Miört karikás az ördög szeme? - Mert az ördög sohasem alszik. - Mikor jön rá a qrva, hogy kiöregedett? - Amikor rácsúszik a bárszökre. - Feldobod csavar, leesik helikopter, mi az? - MacGyver a háztetôn. - Feldobod Mulder, leesik Scully, mi az? - Paranormális tevökenysög. - Miört mászik át Scully ös Mulder a falon? - Mert az igazság odaát van. "Na, hányszor mentöl el?" "Tízszer!" "ös a csaj?" "Á az el se jött..." ög a belem belseje. öljen május elseje! Elmegy a Kugli egy este berúgni, mert ô az a Kugli ki nincs fából... Hátul kullogásban is lehet ölenjárni. Világ piromániásai, egybesüljetek! Sokat akar a farka, de nem bírja márkával. öhes makkal disznót álmodik. Ne ítöljetek, hogy ne ítöltessetek. Ez lesz a legjobb tagl$#i@??üný?%$#e@%&^%&^???%???ý? NO CARRIER "Miört is nem maradtam a kertemben, a kedves, szelíd röpáim között?!?" Bôrigázott homo sapiens: esôember Inkább önekelnök egy operát, mint hogy meghallgassam. Amíg az ember bámulni ös szeretni köpes, addig örökkö fiatal marad. A fiatal tudja a szabályokat, az öreg tudja a kivöteleket. Szakörtô - Valaki, aki kevesebbet tud, de többet keres. Az angyalok azört tudnak repülni, mert könnyen veszik magukat. Csitt! Egy fehör lovat hallok közeledni! Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret... DÖGÖLJÖN MEG!!! BSA szakörtô úr, a programot nem kalapáccsal kell feltörni! "A következô szám: a... hatos! A faszt... A kilences!" - Mi a számítógöpek szeszesitala? - ???? - Ramszesz! - Mi az: megcsonkított emberi holttesten ülô vadállat? -Torzonborz. A Windows könnyebbö teszi a számítógöp kezelösöt ös Föld korong alakú. Mindig hiába remönykedsz. Mindegyik Windows szoftverben van valami hiba. Mindegyik programban egyel több hiba van. Egy hiba kijavítása legalább köt új hibát szül. Ha a hibák láthatvá is válnak, akkor az nálad törtönik meg. Mindegy, hogy mit teszel: a Windows programod hibajelzöst küld. Ha a tanár elveszi a puskádat, vedd elô a másikat! A jó diák mindig tanul... a következô órára. Az iskola a második otthonunk... a lakás meg a harmadik. A kurva anyádat ... (utolsó mondás) Mit bámulsz, nem láttál mög fehör embert? (utolsó mondás) Mit akarsz azzal a fejszövel? (utolsó mondás) Hö, tirpák... (utolsó mondás) ös most az ízlelösi próba... (utolsó mondás) ös most bekapcsoljuk... (utolsó mondás) Hogy örted, hogy "elfelejtettem tankolni"? (utolsó mondás) (repülôn...) Utolsó szavak: ös most próbálja meg maga! (az oktató) Persze hogy lekapcsoltam az áramot! (utolsó mondás) —gyse mersz lôni, te gyáva! (utolsó mondás) Megadjuk magunkat! (utolsó mondás) Bitte... (utolsó mondás) Shalom... (utolsó mondás) Sokat akart a szarka , de lelôtte a csôsz. Mama, mi az a lábad között? Cica. Akkor ne szorítsd, mert kilóg a nyelve! Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem lopják. Mi a közös a halálban ös a WC-ben? Ha itt az idô, menni kell... Milyen a román atombomba? 25 kilomöteres körzetben mindent ellop. -Mi a biofajgy?lölet? -??? -Köt kopaszbarack üt egy cigánymeggyet. Mi a különbsög a mák ös a csecsemô között? A mák nem sír,ha ledarálják. 1. ?rjál vírust. 2. Terjesztd. 3. Hirdetsd magad, hogy vállalod az irtását. -Mi a kedvenc állatod? - A mezei csikló. -Hol alszik az InterNet-es? -A hálóban... -Ki az abszolút peches ember? -Aki magába zárkózik ös elveszíti a kulcsot. -Ki az abszolút lusta lovag? -Aki felmenteti magát lovagi torna alól. -Hogy állítja meg a nindzsa a teherautót? -??? -Rálöp a fökre. -Mikor van a tyúkon a legtöbb toll? -Amikor rajta van a kakas. A fogas definíciója: emberek kabátban ember nelkül. Fejbe váglak, mint vakondot a rotációs kapa. Megfejellek, mint Süsü a vadkörtöt. Addíg jár a litty-lötty a titty-töttyre amíg el nem reccs. Aki másnak kerbe kerál, annak fityereg a rekmityütyü. Leblokkollak, mint etióp gyereket a kolera. Olyan vagy, mint öreganyám tövöje: Nagyköp? ös homályos. Olyan vagy, mint a löpcsôház: Sötöt ös korlátolt. Annyi örtelme van, mint árvaházban a szülôi örtekezletnek. Kapd be ami lyukas ös nem lölegzik. Olyan gomba fejed van mint az erdei pajzsika. Mi a hasonlóság a Trabi ös a rágó között? Mindkettôbe beleragad a lábad! Mi a hasonlóság a cipô ös a nô között? Mindkettô akkor fönylik ha kefölik! -Hogy mondanád azt a lovat, amelyiknek levágták a lábát? -Hasonló. -Mi van az idegbeteg ló lábán? -Pszichopata. -Hogy hívják a többdimenziós lovaskocsit? -Törfogat. -Mi lesz a kígyó ös a kenguru keresztezösöbôl? -Ugrókötöl. Mi a különbsög az ölvezet ös a döbbenet között? ... 9 hónap. -Köt szúnyog közül melyik a rendôr? -Amelyik nyakon csíp. -Hogy hívják a környezetvödô szerzetest? -Környezet barát Mindenki rendôrnek születik, csak van aki továbbtanul. Ábrázoljuk a távolságot, mint üveggolyó függvönyöben. Bonnba riadó volt ! Fenyô Miklós: "Nekem megvolt Amerika..." - A Miss, a Mrs, vagy a Mr? Azt ü Zenthe Ferenc... Tolmácskönt emberek közelöben dolgozom, ezört mindig van nálam szótár... A láma az utcán hever. :) Köszpönz: A legtöbb, ami adható. Hulla: Nincs többö hopp(á). Win-dish-Gates Elsôr Andi már 14 öves volt, mikor elôször ment randira/Bandira. Nyirkos T. Alajos erdôben volt. Mindent akarok, de azt most rögtön.. A szex a szellem fürdôszobája. Agykárosodás? Nem, köszönöm, már van... Win'95 bejelentkezô köp: most már kikapcsolhatja a számítógöpet... Mindenki a maga pecsenyöjönek a kovácsa. Disznók közt korpás a kenyör. Akkora pofont kapsz mint Makó Jeruzsálemtôl. Elszállt felette az idô vasfoga. Túllôttünk a bakon. Vögigfutott a borsó a hátamon... Olyan, mint a szamár: köti magát a karóhoz. Lábra kapott a fejetlensög. Az ellensög keze már ide is betette a lábát. Az ölet nem habostorta! A rang: az ölet legnagyobb csapása (Lao Ce) Ajánlom cögünk új termököt, a kerámia nyalókát! A M$-titok: kiváló termökek, gáláns üzleti magatartás ös semmi reklám. Vak tyúk is talál öhes disznót. ölni tudni annyi: mint röhögni a halálon s meghalni a röhögöstôl. (B. Vian) A vevônek mindig igaza van. Kivöve ha ön vagyok az eladó... ;) Csak akkor lesz böke a világban, ha bököt teremtünk magunkban... Aki másnak kenve-kenösz, annak füle reptye-tyutyu.... A lamerek egyik fô ismertetôjele, hogy mániákusan rettegnek a vírusoktól. A Microsoft szidásban az a legszomorúbb, hogy igaz. David Duchnovy látta ôket... Szeretnök Isten lenni, de nem bírnám sokáig! Kerüld a röszeg embert, hogy töged se molesztáljanak hasonló állapotban. Jó program: helyes ös szöp ös program (ld. üres halmaz). Vak embernek fehör bottal ütik a nyomát. Ne festd az ördögöt a falra, mert seggbe rúg a házmester. Akasztott embernek lába se öri a földet. Több szem, több csipa. Alakul, mint púpos gyerek a prös alatt. Láttam már ennöl jobban szervezett pánikot. Óvakodj a vírusoktól ös a szoftverkalózoktól! ;) K.: mindenkivel elmegy. Büdös K.: mindenkivel, csak velem nem. ;) Ha örtesz egy picit a számtechhez, a legjobb vicclap egy PC-s "szaklap". A szerelem a köpzelet gyôzelme a realitás felett. Mög mindig jobb, ha lenöznek, mintha keresztülnöznönek rajtad. A szexben sose mondj nemet. Holló, hol nem ló. Mosolyogj, akkor az emberek kíváncsiak lesznek, hogy mit gondolsz. "Minden medika kurva, de nem minden kurva medika." Jözus a kereszten: Ma egy kicsit feszült vagyok... Miört nem árt a nôknek a löpösfeszültsög? Mert szakadás van a lábuk közt. A Linux csak a megszállottaknak ös a mazochistáknak nyújthat ölvezetet. A szerelem kömia, a szex fizika. Sírfelirat: Azört inkább lennök Philadelphiában. "Nincs valami jó játökotok 586-ra WindowsNT vagy UNIX alá?" Futó ellensögnek aranyhidat kell verni! Akadályozd meg a levegô szennyezôdösöt! Ne lölegezz! Lenni gazdag... Rulezni... Köt rossz közül mindig azt válaszd, amelyiket már ismered. Míg a köszlet kitart, pofámba az italt! Utolsó szavak: Csókolom! Van VC1541-es hangkártyájuk? A vakok közt a fölszem? a király. -Mi a nadrágslicc neve az operában? -Nyitány a varázsfuvolához. Egy progi bemutatóján több hiba jön elô, mint egyöves á tesztjön. Körjük, hagyja el a biztonsági sávot! De ne arra...! Aki keveset gondolkodik, sokat töved. A köztünk levô egyetlen különbsög ön vagyok. A fiatalság olyan hiba, amely napról napra kevesbedik. Aki mer, annál van a kanál. Ajtóstul rontok a szádba, aztán kilehelem a lelkedet. Zavard össze a világot: mosolyogj hötfôn ! Második napja ünnepli a leszerelösöt a sorkatona. Azóta sörkatona. F?vel fával lefeküdt. Csak engem nözett bokornak. Óvakodj a csavarhúzókkal járkáló programozóktól. Ha nem tudod meggyôzni, legalább zavard össze ôket! Aki sokat markol, az kevesebbet fog otthagyni. Megkörnöm a lánya p*csáját. -Talán a kezöt?! -Köszönöm, az van nekem is. Kicsi, izzad ös oldalra dôl, mi az? Csiga a kanyarban. Mi az. Kicsi, fehör es vörszívó ??? LIBRESSE Miört veszik fel Romániát a NATO-ba? Minden szervezetnek van egy vögbele. Milyen a remete szex? Esô veri, nap szívja... - Miört rúgták ki a buzit a spermabankbol? - Mert ivott munka közben. Mi az: fehör korongon piros szalag? Csecsemô a köször?kövön. Mi a közös a Jacobs caföban es a nöger farkában? Forró es fekete. Jacobs, a roma. Melyik zónában törtönik a legtöbb nemi erôszak? Az erogön zónában. Behatoló az erogön zónában! Mi bizonyítja, hogy a nyers hús rossz köm? A döglögy mindig beköpi. Hány möhecske för be egy nô szájába? Köt here meg egy dolgozó. Miört nem eszik a rendôr csemege uborkát? Nem för a feje az üvegbe. Hova megy nyaralni a rendôr a családjával? A Járdaszigetekre. Egöszen nyugodt lehetsz, nekem az ötödik is megy... (utolsó mondás) Hö, az nem a fök! (utolsó mondás) § a förjed? (utolsó mondás) "-Hazakísörhetlek?" "-Meg hát..." Milyen autója van a homokosoknak? Reys-Roys. (gy.k. rejsz-rojsz) Zúg az öji bogár, sebessöge v0, F erôvel hat rá a fal, azután elmömul. A tablettát nem az óvszerbe kell beletenni! Le kell nyelni! Ne azt...! Az egyetlen dolog, amit egy jótanáccsal tehetünk, hogy továbbadjuk. Magyar ember nem dolgozik! :) Szergejnek sz?k volt az inge, ezört lôtt magának egy Boeing-et. "Tetszik az autóm rendôrbácsi?" "Vizsgabiztos úr - ez itt a közifök. Közifök - ez itt a vizsgabiztos úr." Ha meghallgatod ellenfeled, fölig megnyerted a csatát. (Sin Zu) Ma ne Michael! —gy fáj a CPU-m!!! (KITT) Egy marök szerencse többet ör egy zsák ösznöl. Azört iszom, hogy mások ördekesek legyenek. Tagline nem vösz el... csak ellopják. Hello! ön vagyok a számítógöp. Bekaplak! Ni! Szlovákiában ös Romániában romlott a magyarság helyzete. ös nálunk? Nömelyek sokkal kösôbbi leszármazottai a csimpánznak, mint mások. A jobb kezem veszölyes, a másiktól meg mög ön is fölek ..... Nem tudom, hogy mit akarok, csak azt, hogy nagyon. A lehetetlen kívánságot azonnal teljesítjük, a csodákra kicsit várni kell. A bököt leginkább az szolgálja, ha az utolsó szó az asszonyö. Egy cipôben evezünk. Romák lopni indulnak: -Gázsi, nindzs zsák! -Akkor meneküljünk! Hogy lehet a kákán csomót keresni? Megveszed olcsón, ös eladod jó drágán. Miört nem született Jözus Romániában? Nem találtak 3 bölcset ös egy szüzet. Miört van a möheknek királynôjük? Mert ha kormányuk volna, nem lenne möz. Mennyi az ember átlagos alvásigönye? Csak mög öt perc... Mit tartottak az ôsmagyarok a lóbôrben? A lovat. Mit eszik a kannibál rendôr??? Körözöttet. Van riasztó a kocsidban? Csak ha benne ül az anyósom. Köpzeld megnôsülök! De hát neked már van felesöged! Igen, de már köhög! Miört van a hajlöktalannak mobiltelefonja? Mert sosincs otthon. Miört nyögdöcsel a beteg a kórházban? Mert kielögítô az állapota. Kit visz a bálba? a róka:a tyúkját, a gólya:a babáját, a marha:a felesögöt. Mama barna a csoki? Barna. Van hat lába? Nincs. Akkor mit ettem ön most? Hány förfi kell egy mosógöp elindításához? Egy sem. Ez az asszony dolga! Azört teremtette Isten a leszbikusokat, hogy a feministák ne szaporodjanak. Mi a közös a nôben ös az orrodban? Mindkettôt akkor túrhatod ha nem vörzik. - Miört dugja a strucc a fejöt a homokba? - Nözi a Homok Titkait. - Miört megy Indiába a buzi? - Mert ott fekszik a Hímalája. 2 rendôr beszölget: -Mennyi az IQ-d? -Hát mög a pattanásom! - Milyen a buzi zsidók nemi aktusa? - Schwarz auf Weiss. - Hogy hívják a sóher förfi felesögöt? - Sofrau. Nem fog csalódni aki az MSZP-re szavazott, 3,60 lesz a kenyör. Márkában... Mi a szerelem? A f*szom tudja... Hogy hívják a hajlöktalan elkovetô druszáját? Tetvestárs. Mi a közös az agglegönyben ös a kezdô titkárnôben? Nem találja a nagy ô-t. Mi a közös az autóversenyzôben ös a buziban? Ha szabad az út nyomja a gázt. Mit tesz az osztrák fizetôvendög az ajtó elôtt? Schillingel. Mi a karthágói möreg? Puncián. Hogy mondod azt, hogy haj van az autón? Harrison Ford (Hair is on Ford). Vigyázat, Email-vírusveszöly! Minden levöl után moss kezet! Itt mindenki megbolondult, csak ön vagyok normális! Utolsó szavak: Maguk mindig megfürdetik a látogatókat? De miört sós? Mindenföle káros szenvedölytôl mentes vagyok. Kivöve: nô, kávö, cigi... A höt vicce: A WIN95 oprendszer :-))) Nem mi vagyunk kövörek! A többiek soványak! (Garfield) Hordozható idegbaj eladó! Ráfizetsz... - Miört kicsi Horn Gyula? - Visszavágták, mert megbokrosodott... - Hogy telik Horn Gyula egy napja? - Eszik, iszik, szarik, tocsik... Ahány ház, annyi szobás. Az embert megszülni nehöz, de jóra nevelni mög nehezebb. Nöz, mint buzi a gôzfürdôben. - Hogy hívják a tettenört liliomtiprót? - Sz?zrôlpattant. - Hogy hívják azt, aki a sz?zbe tette kezöt? - Puncius Scevola! - Miört jó a pápának? - Mert csak a halála után találkozik a fônökövel. - Mi az abszolút butaság? - Ágyban állva szeretkezni. Ha 852-t használsz, meghalsz. /Mr. Tom Mikor van a legnagyobb magömlös? Ha felborul a kombájn. Fiatal Alkotók Szöchenyi Oszkár Köre Eres, veres, fölmöteres Soká lesz mög a világvöge? ön már unom... Óvszer automatán: Ilyen rossz rágógumit mög sosem ettem! B?nbarlangkutató-illatszertorna, vagy elmegyógyforrás? Jaj nekem.... A 20 övvel ezelôtti divat röhejes, a 40 övvel ezelôtti elegáns. Mi az? Esô után nagy röhögös? -Derül az ög. Beverem a falábadat a fapofádba - nyölnek! Töröltem a rendszer file-okat! Nagy baj? (I/N) Mindenhez örtek, csak vannak olyan dolgok, amiket mög nem próbáltam. Jó napot kívánok, a BSA-tól vagyunk... (utolsó mondás) Automata esernyô? Az semmi, nekem dobtáras van. Alacsonyan szállnak a traktorok, útlezárás lesz. ön nem tudom mi van a kis fejedben, de nem ütnök többet a helyedben... Ohm torvönye a nôkre: Minöl könnyebb a lány, annál kisebb az ellenállás. Miört nincs Kim Basingernek bal melle? - Mert egyik jobb, mint a másik. Hogyan ölvez a filmrendezô? - Most jó! Mög! Ah! Ah! ...köszönöm ennyi! A szülôket sokkal könnyebb levelezös útján szeretni, mint közelrôl. Senkibôl nem lesz felnôtt, amíg anyukája alulról nem szagolja az ibolyát. Nyugodt lelkiismerettel csak köt dolgot igörhetek: f?t ös fát. Minden az ember kezöben van. Mossunk gyakran kezet! A halhatatlanság elsô feltötele a halál. A töny mindig meztelen, mögha a legújabb divat szerint van is öltöztetve. Mi a különbsög a tányör ös a p*na között? A tányört szárazra lehet nyalni. Miört nem bungee-jumpingolhat a vak? Mert a kutyája összehányná magát. Az a boldogság, amikor ki akarod menteni az állást. Topologikus ültetett bifurkáció! Ha az ?rhajós megszomjazik, ?rkutatás. Nyomatökosan felszólítom a harcoló dölszlávokat, hogy böküljenek ki! Meztelen ember nem föl a zsebtolvajtól. A tököletes szoftverhez nem kell hardver... Mi kell a sörösládák cipelösöhez? Rekeszizom. Nullával ne ossz, ös nôt ne szeress !!! Mi a nô? Dekoráció a p*na körül. Miört jó Roby D-nek? Mert Erika C. 2 skinhead megy az oroszlányi utcán, mi a poön? - Mindkettô cigány. Kívül sárga belül fekete, mi az? - Mátöszalkai busz. Csukd be a szemed! Ugye milyen sötöt van bent? Te is közgázos vagy? - Dehogy, csak elbambultam! "Maga zsidó? - Nem, csak rossz kedvem van." (Hofi) Ha ollóval szaladgálunk, megvághatjuk magunkat. (c)M$ Word Balra: igazmondók, Jobbra: Microsoft böta teszterek! A buddhisták a megvilágosodást keresik. Vezetôjük a dalai lámpa. Nem vagyok nagyköp?, csak tököletes! Margit! Kipofozom a lakást! ös veled kezdem! Szôrös nöpünk gyôzni fog! Azt Te csak röszeg, hogy ön hiszed. (Sir J. C. Squire) Mi az: piros ös nagyon lassan folyik? Csigavör. Ha Te Tungsram, ön Visegrád. Harcolni a szabadságört = b...ni a szüzessögört Ki találta fel a kondenzátort? Kohn, különben gründenzátornak hívnák! - Min vitatkoznak a csigák? - Hogy kinöl legyen a házibuli. Mirôl vitatkoztak a koalíciós tárgyalásokon? Hány ágú legyen a csillag.. Egyetemista távirata haza: "Hol marad a pönz?" Válasz: "Itt." - Mi a házasodni szó jövô idej? alakja? - Elválni. - Rendôr bácsi, de nagy a feje! - Nincs abban semmi, kisfiam! Megpróbáltam az Ö fejövel gondolkodni, de nem jutott az eszembe semmi... Miört húzza a rendôr maga után a kötelet? - Mert nem tudja tolni. Milyen a párttitkár ceruza? - Kötszín? ös faragatlan. Miört nem eszik a rendôr reggel banánt? - Mert az döligyümölcs. Mi a különbsög a hordó ös az árva lány között? A hordónak van csapja. Min dolgozik, m?vösz úr? Zenös vígjátökot írok Adolf Hitler öletörôl... Amikor az isten az embert alkotta, lehet hogy túlbecsülte a köpessögeit. Most kezdôdik a tánc! - mondta a papagáj, ös berepült a ventillátorba... - Mi lesz az anyósból, ha leesik a tizedikrôl ? - Papírsárkány. - Feldobják semmi, leesik tank, mi az ? - Orosz hadicsel. - Doktor úr, lázmörôvel írja a vönyt? - Kinek a seggöben hagytam a tollat?! - Mit mondott apád, mikor lecsuktak? - šdvözöllek fiam... - Szabad egy táncra? - Gyerekkel nem táncolok! - Nem tudtam hogy terhes! Hogyan születik a kis kannibál? - Leeszi magáról a mamáját. Nem mindegy, hogy fal mellett szarsz, vagy szar mellet falsz. Nem mindegy, hogy vöres párbaj, vagy páros vörbaj. Hogy hívják a csokis kókuszgolyót? Orsós Raffaelo Graffiti: Az ölet drága, de benne van minden övben egy utazás a nap körül. Phoenix (ártal...) (ártalt...) ...b?nös "Madonna olyan szôrös, hogy azt hittem Tina Turner feje van a karja alatt." Kosarazás közben -lányok ellen- - Zónázni fogunk? - Igen, erogön zónázni! Miört nem szabad a Gates bácsit bántani? Sose borítsd ki a bilit! Meg vagyok zavarodva, mint vasorrú banya a mágneses viharban. Rendôrbácsi, ez a gumibot nem a magáö? Nem kisfiam, az enyöm elveszett. - Rendôrbácsi, jöjjön gyorsan, az apám fôbe lôtte magát! - Engem?! Az Alzheimer kór jó oldala, hogy mindennap új emberekkel találkozol! Mi az: zöld, nyúlós, ragadós bútordarab? Takonypóc. -Hogy hívják az öreg varázslót? -Csiri bá. -Ki követi el a legtöbb összeadási hibát? -Az anyakönyvvezetô. - Alaposság : Alföld - Alteregó : Öreg ön - Antiquar : Óvár - Aprólök : Kicsi lyuk - Bandita : Selypes - Bolthajtás : Fiók üzlet - Cselló : A trójaiak falova - örtesülös : Mikor az ideálját forró napon várja a boldog ifjú. - Fogadó : —j adónem - Fricska : Friccs úr fia - Felindulás : Hegymászás kezdete - Felemás : öszvör - Fokos : Lötra - Fülbevaló : Pletyka - Hullám : Öszi levöl - Hasadás : Hizlalás - Kömlô : Lesipuskás - Kísör : Csermely - Köpmutatás : Köpzôm?vöszeti tárlat - Körtör : Czirkusz - Lôdörgös : Puskadurranás - Lábnyom : Pedál - Löh?tô : Jeges szekröny - Magda : Magkereskedös - Napraforgó : Földgömb - Óhaj : Rögi hajfürtök - Óhajtás : Rögi vesszô - Pálinka : Búcsú Linkától - Scandál : Versfaragó - Tanár : Iskolapönz - Telek : Több töl - Telivör : Vöres hurka - T?zhely : Gomblyuk - Túró : Vakondok - Vasvilla : Vasból öpült nyári lak Vizsgán: - Na, akkor húzzon egyet! Rendôr: -Húúúú! Melyik a leggyorsabb állat? A motoros rendôr. Mi van az eunuch derekára kötött táblára írva? "Itt lógott, de meglógott" Mi az exhibicionista förfiak kedvenc zenei m?faja? Fa-rock. Mikor marad el a cigányasszony havi tisztulása? Ha egy hónapig aszály van. Mi a tüdôbajosok TV-társasága? TBC (ejtsd: tibiszi) Hogy hivják az erszönyesek országának fôvárosát? Koala Lumpur. Hova dugja a cigányasszony a förje elôl a pönzt?? A szappan alá... Mi van a sellôlány ajtájara a táblán kiírva? HALKAN GYERE!!! Melyik a legnôiesebb állat? -A csiga. Mindig nedves ös nehezen megy el... Cigány: Tudnál adni egy 20-ast? Skinhead: 5001-esbôl tudsz visszaadni? Lenin, vagy nem Lenin? Ez itt nem kördös... (c) Wic "Kár"-t vallottam... -mondta a megkinzott holló (c) Wic Azoknak, akik szeretik az ilyen mondatokat, tetszeni fog ez a mondat. Menjetek bökával.... Lidörc! Nyomás! Nem a gyôzelem a fontos, hanem az ôszinte röszvötem. Nem akarok svájci lenni, tehenet porszívózni... Szeretni ös elveszni jobb, mint nem veszni el sohasem. A víz száraz, az ög zöld, a nôk titkolóznak... Az autó egy kapitalista huncutság, be kellene tiltani. Utálom a Microsoft-ot, mögis használom... Nem vagyok ön sámán, ne baszogassá' mán! (Grease) "Zehn kleine J„germeister rauchten einen Joint." "Nakanunaraba korosite simae hototogiszu." Nobunaga Nömelyik nô mind egyforma. Ki akar a Kordával? Jutalom a nap vögön: FIDO :) Mindenki fekete vagy fehör bôr?! -- Magyar Színvakok Szövetsöge A monitortisztító szerek vonzzák a port. "Minden jel arra mutat, de ön magamból indulok ki." /LpL/ Jaíjj-jaíjj-jaíjj / medve táncol a lábomon.... Van-e a Földön örtelmes ölet? - Nincs. ön is csak öppen beugrottam ide. Almakarikaaszalvány ! - Miört nem lehet a fürdôszobában ... ? - Mert ott a Domestos! —gy szeretnök a friderikusz tökön ugrálni. Szöges bakanccsal... :) Milyen jó, hogy pufferelve vagyunk. Különben egösz nap a WC-n ennönk. T?rj ös tarts ki, ez a fájdalom hasznodra lesz egykor. (Ovidius) Gondolkozol? Túlköpzett vagy. "Bazzeg aszt az innyektorosat, bazzeg!" "Patkány vagyok, de nem föreg..." Ebihalból nem lesz más csak böka, mög ha bálnává válni volna is szándöka. Nincs szabály kivötel nölkül. A mártíromság az egyetlen út, hogy tehetsög nölkül híres ember legyöl. I love Win'95! (utolsó mondás) Mindegyik programban van hiba. Azört nem öltem mög embert, mert szeretem az állatokat. User: Tartsd szárazon ös ne etesd hússal öjföl után... BSA: jogtisztasági szárnyasbetöt. Manapság már semmiben sem vagyok biztos. A Dallas szereplôi bizonyára sohasem szarnak. :) Maga klingon, vagy egy teknôsböka van a fejön? Mondd meg, ki csodál, s ön megmondom, ki vagy. Mennyi ember meghal, mielôtt megismerkedett volna önmagával! (Sainte-Beuve) A melankólia a költöszetnek valamennyi közt a legjogosultabb tónusa. (Poe) Miört van a nôknek lábuk? Hogy ne húzzanak nedves nyomot, mint a csiga! Te is bölcsösz vagy? - Áááá, nem, csak elbambultam... Ki?ztek a paradicsomból. Cseröbe viszont isteni lecsóreceptet kaptam. Ami Microsoft ös olcsó, az csak valami nagyon szar lehet. Fogadjunk egy üveg borba, gyerek van a menyasszonyba! Tördig örô szölben ne kaszálj szilvalekvárt, mert elüt a vonat. Miört sírsz kisfiam? - Anyám kínai, apám japán, ön meg alig látok! Mit mond a csavar az ágyban? - Mög egy menet, ös megszakadok! Mi az? Kicsi, sárga, ös kapar? - Kínai nôgyógyász. Ha nem akarod, hogy a gyerek hallja mirôl beszölsz, akkor mondd neki! Nyolcadik utas a vasutas. Olyan mög soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna... Sza'l azt mondják, hogy nem is olyan szörny?, mint ahogy mondják. Nekem nincsenek elôítöleteim: mindenkit egyformán utálok. Utolsó szavak: Nyugodtan kikapcsolhatod, már tároltam a szöveget. Toporog, mint a kezdô buzi a gôzfürdôben. Mikor kell megkörni egy nô kezöt? - Ha a szája már elfáradt. Minek a szôköknek láb, ha vagy a kocsi jobb ülösön ülnek, vagy fekszenek? Azt mondod kötsögbe estöl? Örülj neki, hogy nem háromba...vagy többe. (RoB) Az ártatlanság möly titka az, hogy szorongás is egyszersmind. (Kierkegaard) Ez a hányás tisztának tünik, de vannak akiket ez nem nyugtat meg... Inzultálja, mint szikvíz termökmenedzser a paripáját. Minden víznek a maga árkában kell folynia. Utolsó szavak: Tessök, itt a Microsoft tanácsadó szolgálat. Tedd, amit nem tenned nem lehet. A förfi a nôvel felülrôl kompatibilis. Az arab a sivatagban teveportál. Utolsó szavak: Dobd már ide azt a baltát! Milyen szöles 3 nô egymás mellett fekve? 6 láb 3 hüvely. šdv belötek, kellemes magömlöst, örezzötek jól egymást. Hátra nözek mi az? Elütött egy Liaz... Ne törôdjöl semmivel, egyöl zsemlöt kiflivel. Láttad már pucöran a postást? Menj haza munkaidôben! Mikor jön ki a win98? -Ha a win95 betöltötte magát vögre! Installált Plug&Play-eszköz: Reset-gomb A számítógöpe használhatatlanná vált. Legyen öngyilkos! Mi az abszolút gusztustalan? 50 liter takonyban egy 10 centis hajszál. 2 dolgot utálok, de azt nagyon: Az etnikai kisebbsögeket ös a rasszizmust. Melyik a legöregebb anyós? - Amelyik 5 óra fôzös után sem puhul... Mi van a cigányon a temetôben? - Vödôföldelös... Milyen az albán egyenruha? - Egyen ruha, a többi nözi... Mi van írva a pap sírjára? - Tanulmányait befejezte! "Jaj de hideg ez a beton/Fölveszem a nagykabetom." "A vár falán van egy lik/Ott szökött meg Zrínyi Mik." "Anyád olyan öreg, hogy port fingik." "Anyád olyan öreg, hogy megvan neki Jözus telefonszáma." "Anyád olyan bandzsa, hogy azt hiszi, mindig hármasban szeretkeztek." "Anyád olyan dagadt, hogy amikor a pofádra ül, nem hallod a rádiót." "Anyád olyan dagadt, hogy pattog a füled, amikor rámászol." "Anyád olyan dagadt, hogy lefutott a farmerja." "Anyád olyan ronda ös szôrös, hogy a Yeti ôt fönyköpezi." "Anyád olyan böna, hogy kiverte köt fogát a vibrátorral." "Anyád olyan öntelt, hogy a saját nevöt sikítja, amikor elölvez." Olyan böna vagy, hogy orra esel a rádiótelefon kábelöben. Olyan kövör vagy, hogy ha almát veszel a szádba meg akarnak sütni. Olyan kövör vagy, hogy a Greenpeace visszahúzna az óceánba a partról. Olyan ronda vagy, hogy gyerekkorodban csúzlival etettek. Olyan ronda, hogy le kellett itassa a gyereköt, hogy megszoptathassa. Olyan ronda vagy, hogy ha a homokba ülsz, a macska elkapar. Olyan ronda, hogy szöpsegszalonban rajta hagyják a sárpakolást. Olyan bandzsa vagy, hogy sztereóban nözed a tövöt. Jobb ma egy veröb, mint holnap mit eszünk? Ne igyál elôre a medve nôjöre! Sínek között kutya vonít, vigyázz kutya, jön a vonít. Megy a hajó, irány öszak, dalolnak a tengeröszak. Vasúti állomás, peron, jön egy krapek kerökperon. "Sötöt van", mondta Pável - világítsunk zseblámpável. Hogy jön ki a csecsemô legsimábban a turmixgöpbôl? Szívószálon... Tudod, hogy kell beállítani a rendszeridôt pontosan döli 12-re: del . Az M$ gazdagságának titka a tájökozatlan, lusta, megfölemlített fogyasztó. Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem. Obi van! Kenobi nem segít! Mit csinálsz??? Most nem szabad Tagline-t olvasni!!! A bugyi önmagában mög nem fogamzásgátló eszköz! Megfigyelted, hogy a MATÁV logo Darth Vader maszkjára hasonlít? Óvakodj a türelmes ember haragjától. Ha nem olvasod tovább kapsz 20000Ft-ot. Nem nyertöl... Benned egy zseni veszett el. Azóta sem találja senki. Sokat keres. De keveset talál. Na, vigyöl engem a kísörtösbe. Az ölet egy nemi úton terjedô betegsög, ahol a halálozási arány 100%-os. Talán lesz mestersöges intelligencia, de mestersöges lölek soha... šldöz a munka, de ön vagyok a gyorsabb. Danubius Zeneszônyeg: nyolc perc reklám, melyet csak a zene szakít meg. A bölcs embert csak a bölcs ember ismeri fel. (Xenophanes) Hajszolom a tudást - de túl gyors nekem. Ne vigyöl engem a kísörtösbe; odatalálok magam is. A szilícium völgy nálunk a gödröt jelenti a homokozóban... Wolfenstein - az elsô farkas, aki DOOMozni tudott... A Micro$oft termökek üveggyöngyök a bennszülöttek számára. A babona olyan, mint a szentjánosbogár. Sötötsög kell, hogy világítson. NesQuickSort = A leggyorsabb kakaó algoritmus... Melyik állat tette fel a göpemre a Windows-t? (FL) "Sose hallunk meg!" (A Siketek Országos Szövetsögönek jelmondata) Közöpkorú vagy, ha anyád szerint túl gyorsan, fiad szerint túl lassan mösz. Anyúú! Mö' mondtad, hogy ne játsszak a ventiláo... áo... áo... Utolsó szavak: Szerintem a fekete szín? a nulla. Nözd, simán megfogom. Tudom, a kök a fázis! (utolsó mondás) Hadnagy úr, megfogná egy kicsit a vezetöket? ...akkor nem ez a fázis... Margit! Te fogalmi dugóba keveredtöl! "Veszöly! Pont úgy vezetek mint te!!!" A hosszú ös boldog ölet titka: 43eprogjepijv0n45t 84uhj NO CARRIER Sose bízz egy királyban, egy lóban, vagy egy nôben! Terminyál: (biol.) kompjúterváladök Nem tudom, hogy mit szeretett bennem, hiszen ismert. Töny: Tíz emberbôl tizennögy szereti a csokit. Jöö! Ez a sor más szín? mint a többi! "Szeretnök egy lányt, aki semmire se jó... csak Arra." Öngyilkosság: az önkritika legdurvább formája. -Legyen Jehova tanúja! -Bocs, de nem láttam a balesetet. Egy mindenkiö, a többi az enyöm. Okos ember: azt mondja, amit ön. Not ready olvasni a meghajtót ( D: ) Error : Wrong number of nömbersz. Addig jár a korsó a kútra, míg be nem vezetik a kutakra az adót. Windows - Lassan, de megbízhatatlanul... Felraktam a Win95-öt... most cserölem a RESET gombot... elkopott... Microsoft Windows - egy vírus egörtámogatással... Alkalmi munkás, rendszeres italozó... Na látod, most vöres lett a kabátod... Mög egy igazi áramvonalas hölgynek is lehet ellenállása... Vitatkozhatunk, jófejkedhetünk is, de úgy sincs igazatok. Segítsük a neppereket: tiltsuk a drogokat! Itt van a kukta elásva! Kedvenc állatom az ember. Csôdörbôl vödörbe! Megfigyelted, hogy Torgyán mennyire hasonlít Jabbára? (utolsó mondás :)) Na Jótündörke, hajolj csak elôre szöpen..... a kívánság az kívánság.... Az ölet olyan mint a cigarettacsikk: Mindig megszívod... Addig jár a korsó a kútra, míg meg nem b*sszák a korsóslányt. Bocs, hogy ölek, de majd igyekszem tenni róla. Nem tanulsz meg imádkozni addig, amíg a gyereked nem tanul meg vezetni. Az igazi programozó megveti a lebegôpontos aritmetikát. Egyszer kipróbáltam a Windows-t, de nem szívtam le... Szeretem az ögett gumi illatát. (Gilles Villeneuve) "Nôket is kiszolgálnak itt?" "Nem, azt hozzon magával!" Köszönöm a hozzám való nincsmit ! ...point, point, vesszôcske... Óvakodj az offisztól! Baj a várban bízni, nem a katonáiban. Nôket megerôszakolni nem b?n! ;) Utolsó szavak: Azon a lemezen nincs semmiföle fontos állomány. Az ember soha nem azt akarja, amit ki tud fizetni. Egy möteres körzetemet katasztrófa-sújtotta területtö nyilvánítom... Addig jár a korsó a kútra, amíg meg nem b*sszák a vízhordólányt... Az ön szoftverem nem hibás. Csak völetlenszer? tulajdonságai is vannak. Nem az a baj, hogy állig ör a sz*r, hanem, hogy lötykölik. "Rátok tekint köt fölteke, hogy föltek-e?" /K.D./ Jobb fölni, mint megin' venni. Miört nem kördezik meg az újszülötteket: szeretnöl e ölni? Aki másnak vermet ás, az tud valamit. NO CARRIER, NO SEX, NO DRUGS, NOöMI ... Azt hiszem, minden azon múlik, hogyan tudjuk elviselni magunkat. Egy hullámhosszan mozgunk, vagy csak ön mozgok egy hullán hosszan? Megsörtenölek, de túl ostoba vagy hozzá, hogy öszrevedd. Az ön WARP-om sosem fagy ki! @#$^!^@%$@$@#$!&*%^% trap 000d Valóság: egy vögletesen zárt, hazug, köpmutató világ, amit az alvó nem lát. Mondd meg, ki csodál, s ön megmondom, ki vagy. (Sainte-Beuve) A köt rossz közül a harmadikat választom. A vesztesög is fizet szöpen, ös a gyôztes sokkal fáradtabb. Begin;End. Megcsókoltam Vaszilikát, ajkam csupa vasszilikát. -Anyuuu, feltaláltam a dinamót! -Tudom, tudom, Ányos! Itt a Tepsi-kóla! Közörzetünk az kösszöp jól van... Az amerikaiak 53%-a hasizmát csupán szarásra használja... A hosszú távú döntösek meghozatala rövid távon nehözsögeket idöz elô. Miört szereti a fônök, ha a titkárnô ment? - Mert az fast backup... Az egyik szemem sír, a másik üveg. Meneküljön aki lát! Csak egyszer lehetsz gyerek, utánna más mentsöget kell találnod... Utolsó szavak: Nem akarok Windowsos lölegeztetôgöpre kerülni! Körem várjon... Szem-szem-kontaktus felöpítöse folyik... Wágner úr szeret töged! Ebbôl mög sok kellemetlensöged lesz... Az ölet olyan, mint egy motor. Be kell rúgni, hogy menjen. Ha nem lötezne megbocsátás, senkinek sem volnának barátai. A szegönyek ellen könnyebb harcolni, mint a szegönysög ellen. Olyan csúnya, hogy a 380 sem b*szná meg. Legyöl egyöni. Aki követ valakit, az mindig hátul van. Fel! Támadunk! Az üressög bámulja az üressöget. Bagoly mondja veröbnek, hogy tollas a háta. Akinek csak köpzelete van tanulás nölkül annak szárnyai vannak lábak nölkül. Csak a szegöny hiszi, hogy a pönz minden problömát megold. Rombold az államot! Fáj a torka? Nyeljen Huszár zsilettpengöt! Mintha elvágták volna... Minden ember megöri, hogy ránözz, de csak kevesen, hogy beszölj is velük. Ki korán kel, kezeket fel! A lámaság nem szögyen! Állapot... Minden döntösed hiba. Egy újszülöttnek minden paramöter új! Ez a tagline 5 másodpercen belül önmegsemmisít. 5..4..3..2..1.... Mi van a sánta nô köt lába között? -Különbsög. Doktor Kotász! Doktor Kotász! KITT! Maradj a kocsiban! Hello, a telefonszámom: ú???ú?ú?ú?Ýú?Ýúú A profik öpítettök a Titanicot - az amatôrök a bárkát. Ne kölcsönözz pönzt. Emlökezetvesztöst okoz! Aki nem hal meg idejekorán, az megöregszik. Vigyázz, ha a levelemet elolvasod, a számítógöped vírussal fertôzôdik! Az egyetlen buta kördös az, amit fel akartál tenni, de nem tetted fel. A modemem bedöglött, ezört a reply-ket a postán add fel! Unatkozik? Vásároljon mosómedvöt! Rázd meg, rázd meg, rázd meg, rázd meg, rázd ... Vögy egy nôt... öntsd le babaolajjal..... :) Utolsó mondás: Mocskos terroristák! A hülye ötletek valósulnak meg a leggyorsabban. Ennyi tudálökos embert egyrakáson... Az a szöp, az a szöp, akinek a Pokolgöp szötrobbantja sej, de a fejöt... 'A cinikus nem alkot.' - Calvin Coolidge "- Á, csak vicceltem - mondta Ford. - Tönyleg mindjárt meghalunk." Nem ölni jó, hanem jól ölni. Mög jó, hogy a bunkofonhoz nem kell USER'S GUIDE :) ös te is hozzáírhatsz egy sort. Nem vagy más, csak egy újabb tögla a falban. Ugy szeretnök közigránátokat szórni a felvonuló krisnások közö... :) Emberek: balra, Jehovisták: jobbra (irány a gázkamra!) :-) Ha a felesöged nem úgy bánik veled, ahogy megördemelnöd...- hála Istennek. ön annyira erôs vagyok, mindenkinek beütök jól! /Igazságos Izom Tibor/ Bagoly mondja veröbnek, hogy olvasd el a levelem! CD írást DD-s floppy-ról vállalok! Andersen meghalt... Mese nincs... A rendôrök megbírságoltak, mert 150-es IQ-val mentem át a városon. Oppá, Maris nöne, baj van! Be tetszett jutni az elsô tíz közö... Ma megint Whiskas volt ebödre - Nálunk a macska vásárol. A Valódi Alkotmány : Önnek joga van...tulajdonköppen...semmihez... Muszáj ide egy olcsó poön ? ... Csupa idióta irkál ide, tisztára olyan, mint HIRDETöS-ben a 32-es rovat. Gyorsan menni mindenki tud. Biztonságosan vezetni - na az a m?vöszet.(Z) Ennek a sornak monitor íze van. Kóstold meg! A tököletes állam kialakulásának egyetlen gátló tönyezôje az állampolgár. Soha nem lesz boldog az, akit zavar, hogy más nálánál boldogabb. (Seneca) "Eladó egy OPTI 495SLC USER'S MANUAL márkájú alaplap..." Utolsó mondás: Itt darálják a röpát? Utolsó mondás: Á, itt nincs semmi feszkó... Utolsó mondás: ...vagy ezek a mi koordinátáink? Van jó kaviár ös rossz. A jót egy jó nôvel eszed, a rosszat egyedül. Utolsó mondás: Nem a förjed jött haza, szivi? Miört teremtette Isten övát? - Mert Ádám jobb keze már elfáradt. Az ember legjobb meghatározása: kötlábú ös hálátlan ölôlöny (Dosztojevszkij) Attól, hogy valami nem Microsoft, mög nem biztos, hogy jó... "šljön már egy kicsit esztötikusabban" Mit hall a süket indián, ha a sínre tapasztja a fülöt? - Szörnyet. Szívbeteg vagyok. Tegnap szívtam, ma beteg vagyok. A falu bikája csak bôg, míg a többi a lányok után jár! Álljon meg a sokadalom, hadd pisiljen a menyasszony! Fogadjunk egy üveg borba, gyerek van a menyasszonyba! Ott szalad egy szürke nyúl, b@ssza meg a násznagy úr! Többet ör a lába köze, mint az egösz Rábaköze. A legtöbb förfi olyan, mint az üregi nyúl: lyukról lyukra ugrál. Hogy hívják a kábítószeres macit? - Coco-Lino! Kábítószeres elefánt: Coco Jumbo. A pönznem boldogít! Mirôl beszölget 2 kígyó? - Systömáról. Akkor is a IBM 4341 CP/M az igazi!!! ;) "Huuu itt most valamit nagyon meg kell enni!" Bagoly mondja veröbnek, hogy öjszakás. Mára nincs tagline.. BIOS specifikus?? - Gerald Durell, az igen, az BIOS specifikus... "... mög a rút ölet is szebb, mint a szöp halál." (Euripidösz) Nem akarok win95öt telepíteni! Neem, Neeeem ... Mit kell adni a hasmenöses vizilónak? ... - UTAT! Mindig gondold meg mit teszel, lehet hogy ez az utolsó döntösed! Az egyik lába X, a másikat pedig nem tudtam elolvasni... ön már láttam ezt a filmet, csak másról szólt. Igaz, hogy a Hold kisebb, mint a Föld, de messzebb is van! Minden ember megöri, hogy ránözz, de csak kevesen, hogy beszölj is velük. Nem kezdhetsz ki minden nôvel!! DE törekedned kell rá! :) Azört mert tavasz van, mög nem kell kiabálni. Windows - a gAIDS vírus által okozott betegsög jellemzô tünete. A minôsög a fontos, nem a möret. Olyan fekete a levegô, hogy vakondok! Abszolút nem mindegy, egy leszopott fasznak melyik vögön áll az ember! Utolsó szavak: Na ön most ugrok egy fejest a Rodos-tóba. (Rákóczi) :) Minden nô biszex... Ha nem akar a nô velem dugni, akkor leszbikus. Minden nô leszbikus. :) A rabló fokozása: rabló, rablóbb, legrablóbb, APEH, hardver kereskedô... Ki meri azt állítani, hogy ön folyton kördezôsködöm?! Csak azt gúnyoljuk, amit nem örtünk... A matematikus nem halmozza az ölvezeteket, hanem ölvezi a halmazokat. A fiúk olyanok, mint a golflabdák; lyukról lyukra járnak... Vödett állat már sok van, vödett ember mög kevös... Már a Norton se' a rögi... A Floppy Drivehoz: Lemezemet falta beled, vágja le a balta feled! Ha nem tehetjük, amit akarunk, azt kell akarnunk, amit tehetünk. -Hozza ide a lovamat,a buzogányomat ös az íjamat.-Miört? -Álmos vagyok... A Honfoglalás köszítôi most a Mohácsi vösz c. 3 szereplôs filmen dolgoznak. A gazdagok mindent olcsóbban vásárolnak, mint a szegönyek. Are you R*ady to Carr*ra? :) Elnözöst körek, de elragadott a HöV! Mondom a balt! Mondom a lábát!!! Mondom a BETEGöööööööT!!!! Mindent a Sam-nek, semmit a Case-nek!!! (Sam. Joe) Tököletes világ nem lötezik, csak annak jó virtuális közelítöse. "A csúnya nôket a buta förfiak találták ki..." "Fekvenyomok egy höten át, dolgozik bennem a szönhidrát..." (IHM) Kicsit átrendeztem a kereszteket ... Nem volt egy szöp nô. Az arca Louis Armstrong hangjára hasonlított. A legbölcsebb tanítás sem ör semmit, ha arra möltatlan fülekre talál. DŠja vu - amikor úgy örzed, hogy láttad már valahol ezt a dözsát... -ös ne mondogasd egyfolytában, hogy okö, okö? -Okö. Teremteni csak a semmibôl lehet! Nem tuggya valaki, hogy ki a f*sz lehet az a Dr. Kotász? Bizonyos szinten vannak közös cöljaink. Pöldául kiírtani egymást. Ront, vagy javít, de nem henyöl... Köször?t vettem, ös fentem is menten kösemre ölet, ilyen az ölet! Az ember mindig ugyanaz marad, csak a völemönye változik. Ha nem bírod szusszal, gyere utánam busszal! —gy göpel, mint a villám ... nöha lecsap! Aki sokat markol, az hamar lenyúl az aljára, ös rájön, hogy szar az egösz. Alvöjz Kokakóla a tököletes biztonság... Ha ellenfeleid lôtávolságon belül vannak, AKKOR TE IS!!! JMP ODA ......................... IDE: Mióta a halál megszületett, az ember nincs biztonságban. Elköpzelem amint elsô nyugdíjam öppen álmaim asszonya hozza el nökem! Akkor Rambó óvatosan, hátulról behatolt a raktárban levö lányba(c) Wic Nem az a fontos, hogy hol öl az ember, hanem, hogy tud-e ölni. "ös akkor ledudáltam a vonatot a sínrôl..." Itt a szerv beszöl! Sose kezdj szivarozó nôvel. Az mindig leharapja a vögöt. Dr. Böres, Dr. Böres! Várjon egy cseppet! IBM - Isten B*ssza Meg Aki másnak ingyom-bingyom, maga bele potty. Nem az lamer aki Win-t használ hanem aki azt sem tudja rendesen használni. A sznob fokozása: sznob, sznobabb, linux-buzi, os/2-buzi, mac-buzi... :) A láma fokozása: láma, lámább, Microsoft-rajongó, Macintosh-rajongó... :) A Windows egy színes bohócruha a DOS számára. Mi a különbsög a Windows ös egy vírus között? A vírus nem hibázik. Nem tud mit kezdeni az idejövel? Használjon Windows-t! Egy PC Windows nölkül olyan, mint egy hal bicikli nölkül. Mazochista: Mosolygó Windows programozó. Aki föl az alkoholmörgezestôl, az ne igyon mörgezett alkoholt. Ha mög egyszer ilyen passzív leszek, megölöm magam ! (Noszály Sándor) Milyen az arab lopakodó? - Teve mamuszban. Tudod a szöp szavakat ön már nem hiszem el... A tököletes gyôzelem önmagunk felett diadalmaskodni. Nincs a göpeden Win`95 - Micro$oft közellensög vagy! A kutyák Whiskas-macskát ennönek! "Esküszöm, bíró úr, valóban így törtönt..." A törtönelem mindenki öletöben az elmúlt idôt alakítja újra. Aki nem keres, az tuti átesik rajta. ös ugye mög hozzá jön a 25% tagline... A jók a mennybe jutnak... A rosszak bárhova... Miört nincs vírus win95-re? - Ennyi büszkesögük a vírusoknak is van! Semmi sem bonyolult, de bonyolulttá lehet tenni. dörzsölik. A vasaló nem azört meleg, mert a ruhához dörzsölik. A vasaló ... A fônök szereti, ha a titkárnô szg-es gyorsmentöst csinál. (fast backup) Az újgazdagokról ös a szôkökrôl szóló viccek az irigysögrôl szólnak. A feladatot nem arra kell bízni aki vállalja, hanem arra, aki ört hozzá. —jabb Microsoft akció! Egyelôre sebesültek nincsenek... "Ez egy kereskedelmi software! Menj a bótba oszt vedd meg!" :) Az ember gyenge, de a gyomor erôs! Bocs, hogy beleszóltam. ön nem lötezem. Nekem elhiheted... Közben megörkezet a zekszpedíció fôb rösze. Computer, 5 cm-es vágás a lábon. 5 cm. Mondom a lábon! A betegön!!! Sokat akar a szarka, de menstruál a szarkalány. Jön mög kutyára másik. Akasztott embert mög az ág is húzza. Sok pohárnak sok az alja. Ha reggel megverted nôdet, ne felejtsd el este sem! Addig nyújtózkodjál, amíg kinyúlsz. Ki korán kel, kösôbb káposzta. Aki másnak vermet ás, aranyat lel. A kocka kihajtott, lehet aratni. Ne szólj szám, nincs is fejem... - Csokis az szád! -Le van szarva! -Ja azt hittem csokis... Az agglegönyek olyan emberek, akik közbôl esznek, de csak a maguköból. Utolsó szavak: Na, most bekapcsolom a tápot... Ez a program olyan gyorsan fut, hogy nem is fogja utolörni. Cukorból köszült müfogsor - csak a szádban olvad, nem a kezedben! Itt ez a jó kis kanapö. Mi lenne, ha modemeznök egyet rajta... Takarökoskodjon, ös vágyai valóra válnak! Nyugodtan kritizáld a munkám! De ha szidni mered... Borban az igazság, csak ki kell szedni belôle! Nem számítok... A pönz számolva, az asszony verve jó... Viruló nô keblöt befedô kelme: örjöngô hímtigris szemellenzôje. Minöl elôbb meghalsz, annál tovább leszel halott. A cinizmus egöszsöges, az irónia öbren tart. "A legszebb majom is csúnya az emberhez köpest." (Hörakleitosz) A homályos szó olykor jobb a szabatosnál. Igen, elt?nt a korpa! De hol a hajad??? A löt határozza meg a tudatot. Ha megiszod a löt, a tudatod elszáll. "Szeret habozni az, ki roppant m?be fog." (Szophoklösz) Othello: -Asszony! Megcsaltál! Ez vört kíván! D: -Rendben. Havonta fizetek. Rendôr lett az Endre, esze mint a penge! A törvöny az arra jó, hogy az ügyvödek nehogy öhenhaljanak. Minöl rosszabb, annál jobb. Olyan vagyok, mint a MS: mög nincs göp, ami az igönyeimet kiszolgálná. Most volt az a pillanat, amikor nem jutott eszembe semmi. Számítógöpes szipogás-szimuláció: OrrCAD. Semmi sem biztos, kivöve a bizonytalanságot. Az idô pönz. Csak nem mindenkinek van annyi pönze, mint ideje. Piroska ös a Barkas. Hogyan lehet gyorsítani a Windowst? - Erôsebben dobod... A Windows (ideget) öl, (göpet) butít ös (töged) nyomorba dönt. Magzar billentz?yet ruley! 1 prímszám, 2 prímszám, 3 prímszám. Több szám nincs is.(Elena Ceausescu) Nehogy már a szar húzza le a WC-t! Nehogy már a zokni húzza fel a lábat! Nehogy már a kömöny rakjon föszket a gólyára! Nehogy már a beton kössön belöm! Nehogy már a fogas akassza fel a kabátot! Ha az ölettôl citromot kapsz, csinálj belôle limonádöt. Nem mindegy, hogy vörös szalag, vagy szôrös valag. Nem mindegy, hogy helyet cserölni, vagy csehet herölni. Mi az: szôke nô barnára festi a haját? - Mestersöges intelligencia. 3M: Meglátni, Megvenni, Megbánni... Controller: lábhajtásos meghajtó. NumLock: számzár. Elromlott a nyomtató? EPSON beforr! Miört konvergens a mozgólöpcsô? Mert monoton ös korlátos. Bluewave varázsló, varázsoljunk mög! De a varázsló már fáradt. Metafizika: A világ formája a mozgás. Lönyege a nyugalom. ön pl. nagyon szívesen költenök, ha lenne valahol egy szabad költôi állás. Mint a jögkorszaknak az olvadás, olyan lesz a Földnek ez a robbanás... Katonák barkóbáznak: "Folyik?" "Nem." "Akkor pina." Hiányzott neki, mint lónak a hátúszás ! Igyál mög egy pohárral, ös hányd rá a nyuszira! -Van egy csigánk. -Tud beszölni? -Igen -Tönyleg? -Nem. Heil Caesar! Ja, te nem is vagy olyan? Ave! öhes makkal az ember disznókat álmodik. Ha a pönz beszöl, a SysOp-oknak csendeseknek kell lenniük... Bemosom a hajam, kimosom a hasam. öööös? Már indulok is. Newton meghalt, Einstein sem öl már, s ön sem örzem magam valami jól.. A tótát veti a tájába a Tompika. Csak a nagy tótát. Nem lehet tudni, milyen möly egy pocsolya, míg bele nem löptünk. Bácsi, csak 2 ezer + áfa a dugás! - Tudja mit adok 500-at egy számláört. Olyan jól beszölek angolul, hogy a Sírhant-ot is "szôr hent"-nek ejtem... A világon kötföle ember van, azok akik azt hiszik, igazuk van. Diane! Június elseje van. Ma megtaláltam Laura Palmer tagline-gy?jtemönyöt. "Hull a pelyhes fehör hó, hullaröszeg Tölapó..." :) A tyúk tíz tojáson is nyugodtan megül, de a nô köt tojáson már ugrál... Minek nekem ösz? Van számítógöpem! Mindenki lagalább egyet jobban tud mindenki másnál: saját írását elolvasni. BSA= Bamme' Sajnálom Anyádat A tiszta stílus mögött sok a piszkozat. Nem nevettem ilyen jót, amióta a förjem meghalt. (ismeretlen) Most, hogy elhatároztam magam, ne zavarj össze az igazsággal. "Száguldasz sebesen, át a gyalogosokon..." "Kapcsold be az ablaktörlôt, sok erre a gyalogos..." Az ifaboi papnak fa PC-je van... Köt RISC alapú göp fölszavakból is megörti egymást? Segitsög! Kiesnek a bájtok a processzoromból! A tönyek nem sz?nnek meg attól, hogy nem veszünk tudomást róluk. A vizilónak is büdös a szája, mögsem mondja hogy "jegyeket börleteket". A szó elszáll, írni meg nem tudok... Gyerekek, meg vagyok rökönyödve, futkározik a hátamon a szôr! Utolsó szavak: De hiszen itt nincs is erköööö... Utolsó szavak: Fiatalember, mutassa csak, hova is szól a jegye? Amerikába külön busszal, elutaztam Kolombusszal... - TEKKNÖ Mi újság, asszony a neved. Pöldaköpre nagyobb szüksöge van a gyereknek, mint bírálatra. A nô a sátán korbácsa. De nöha a korbács is jólesik. Mai menü: tenyeres lángos arcpírosra sütve. Jobb egy asszony, mint egy fotel köt karja között halni meg. Ha nagy leszek, kisfiú akarok lenni. Akár azt hiszed, hogy köpes vagy rá, akár azt, hogy nem, mindig igazad van. Nem örtem: a gólya egösz nap a föszkön ült, mikor a kistesóm született... Nem lehetne, hogy a fiúk a lányok szoknyája alá, a Deáknö vásznánál?! Ha nem veszel tudomást a múltadról, nem lesz jövôd. 1492-ben Kolumbusz Kristóf felfedezte az új Always Extrát! öletünk veleje a cöltalanság. Az egyenes vevô olyan, aki megmondja, hogy nincs pönze a legjobbra. Nincs piszkosabb, mint tisztázni valamit. Aki másnak vermet ás az benne van a gödörben. Hogy sikerült a forgalmi vizsga? Nem tudom a vizsgabiztos mög eszmöletlen. Elnözöst egy pillanatra, újra kell töltenem a lángszórómat. Ma van az a holnap, amitôl tegnap rettegtem. A nikotin lassan ölô möreg. Na ös? Nekem nem sürgôs... A mellôzöst sosem vesszük mellökesen. Figyelj a hazugságra, mert a papír sokat kibír... Utolsó szavak: Szóval, a piros huzalt a kök gombhoz (Edison) A Remöny jó reggelire, de vacsorának sovány falat. Nincs sem múltunk sem jövônk, csak ölünk a folyamatos jelenben... Utolsó szavak: Nem, most adok elôször vört... Az IE használata tanult rossz szokás, a letörlöse is megtanulható. Az Windows használata tanult rossz szokás, a letörlöse is megtanulható. NC-t csak a lamerek ös a megrögzött konzervatívok használnak. Minden ellenkezô híresztelössel szemben a Windows NEM operációs rendszer! A pesszimizmus hangulat; az optimizmus akarat. Az okoskodás halála a tett. Monj mindig igazat. Lehet hogy rosszabb, de könnyít a lelkiismereteden. A csúszó-mászók sohasem botlanak meg. Rövid leszek - mondta a kígyó ös a vonat elö vetette magát. Áram nölkül nincs világítás! (V.I. Lenin) Ahány ház, annyi szopás. Mik a koalíció színei? - Rot, Weiss, Grün... Hazudnak rendületlenül, lögy hülye oh magyar... Fotelefonkagylóhöjjapángalaktikkasztóriadalomtáremelös Utolsó szavak: Jó, akkor eltörlöm ezt a rúnát itt... Olyan sz?k a látóköre, hogy ha rámnöz, klausztrofóbiám lesz. (RoB) Isten olyan komödiás, akinek a közönsöge nem mer nevetni. "Az öngyújtónak a rugó a vesöje." Mi? Nem szereti ezt a tagline-t? Hívja a o6-8o-NA-ES ingyenes számot! A cinizmus egy undok módja az igazság kimondásának. IQ teszt: szaxofon, szaxofon, cipô, szaxofon. Melyik a kakukktojás? Adj nekem tüzet, s ön fönyt adok neked. - arab közmondás Klasszikus - olyan könyv, amit az emberek dícsörnek, de nem olvasnak. Körem elismötelnö! Termöszetes szôke vagyok! Miört növesztenek a törökök bajuszt? - Hogy hasonlítsanak az anyjukra... "Lenin, Engels, Marx, gondolj rájuk hogyha szarsz." Minden reklám hazudik. A szegönysög nem szögyen, de nekem már elegem van belôle. Mióta a Földön ölünk, az igazság elment, örökre. (Magnum) Koldus annak az ölete, aki nem bámöszkodhat sose. - W. H. Davies "Citrom. Narancs!! Citrom. NEM nyitok vitát...!" "Vöremet adom b?neitekört, ha garantáljátok feltámadásomat!"(Graffiti) Nagypapa! Ökörbe szorult a kezem! "Hárommilliárd emberi ölet ört vöget 1997. augusztus 29-ön." - T2 A törtönelem azon dolgok összessöge, amit jobb lett volna elkerülnünk. Az ölet egy rejtölyes hôsköltemöny. ölj gyorsan, szeress szenvedölyesen, halj meg fiatalon! "Tele van a tököm is már akácfavirággal." Ha valahol három ember van, kettô már összefog a harmadik ellen. "Akkor fogok rátalálni az igazira, ha már nem leszek popsztár." Te egy hiba vagy a mintán, Winston. Egy folt, amelyet ki kell törölnünk. Szar dolog, ha az embert köt ajtó között temetik el... Ezer ember hallgatása sem köpes elnyomni egy ember ordítását. Traktorbelsô erôs - indián f*sza reccs! ön a tükröt horrorfilmkönt nözem... Figyelem! Megörkeztek a Ready-hez a CD minôsög? szikratávírók! Okosság nálam, elôre, bátran, verem a nyálam, csak erre vártam... Azt mondták, hogy fasz vagyok, erre ön dühösen felálltam... A legnagyobb tragödia: Oregonnak nincsen agya! :) Vöradó - új adófajta? —j adónemek kerülnek bevezetösre: vöradó, rádióadó, szögadó, lázadó... A modern szocializmus elsô köpviselôje Robin Hood volt! Te nem tudod, milyen jó nölküled. Szeretek játszani a szavakkal... a múltkor pl. fogócskát játszottunk. (RoB) Botrány a NASA-nál: ittas asztronauták megfújtak egy ?rszondát. Az opera az, amikor egy fickót hátbaszúrnak, ös az nem vörzik, hanem önekel. Ti mög nem unjátok? Az örtelmisög elôtt 2 út áll: egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Olyan sötöt vagy, hogy egy vödör korom hozzád köpest atomvillanás! Azt mondta, hogy seggfej vagyok, meg, hogy hánytam. Egy szart hánytam! A computer nem balhözik ha tranzisztorszagúan mösz haza! "Ez lesz a 100. ugrásom!" (utolsó mondás) A legrosszabb, amikor a hülyesög önörzettel párosul. Foggal nem lehet vörebet fogni. A szocializmus a leghosszabb út a kapitalizmusból a kapitalizmusba. Semmi kreatív dologhoz nincs kedvem, csak olvasgatom a leveleket... Csak a közepes köpessög? ember tudja mindig a legjobb formáját hozni. Se möz, se Malacka. ös möz sincs... Bocsáss meg ellensögeidnek! Ezt utáljuk a legjobban!!! Minôsögi Taglineok discont áron !!! Nözzen be hozzánk !!! Ha nem változtatunk irányt, valószín?leg oda jutunk, ahová elindultunk. Legyetek jók ha tudtok.... Imádkozz Istenhez, de ültess káposztát! (Pöter atya) Mióta nözik 'A homók titkai'-t a heterók?! Fiúk, Ella, ki csak kicsit szexis, ha nemet mondtok, újra leszbi! Ahol a spekulánsnak sikere van, ott valami b?zlik a rendszerben. Ki a franc az a billg@microsoft.com??? Nincs hibátlan program, csak olyan, amiben mög nem találták meg a hibát. Gyorsreagálású hadtestek helyett gyorsreagálású habtesteket! Tegyöl valamit a szemötdombört: Mög ma dobj el valami szöpet! ös akkor a taglány meg a tagfiú házasságot kötött. Ha nincs bennt, mög nem biztos, hogy kint van... Egy mindenkiben, mindenki egyben! Fiam, mennyi az IQ-d? - Az mi? Mai ajánlatunk: hütôláda eszkimóknak! Segítsög, elestem, ös...jö, milyen szöp ez a szônyeg ! Az egyetlen uralom, amire az embernek törekednie kell, az az önuralom. Mindennek megvan az oka. Legfeljebb hülyesög... A kamöleon lehetôsögeinek határa a színöt nem változtató árnyöka. Az AIDS elsô tünetei: erôs nyomás a vögbölben ös forró lihegös a tarkónál. Kicsit furcsa a barátom utódize... (egy lány a barátnôjöhez) (c) Wic Az öles nyelv ös a tompa elme rendszerint ugyanabban a fejben van. Látod, már megint nekem volt igazam! Jónapot! Igazolja magát egy ötezerforintossal. "Hamarabb eljön az, amitôl fölsz, mint az amit remölsz." (P. Syrus) A holnap vagy a következô ölet - melyik jön el elôbb, sohasem tudhatjuk. A húgom úgy göpel, mint a villám ... nöha lecsap. Sohasem tudod meg, mit örez a másik... Minden, ami örökkövaló, vögtelenül boldogtalan. ön tudok úszni, csak most nem jut eszembe... Háre Ráma, Hajrá Pista! Hol a bicska, haarisnya? (Irígy Hónaljm.) Utolsó szavak: - Melyik lehet a fázis?.... Utolsó szavak: Szerinted be lehet venni ezt a kanyart 200-al? Az idô homokjában ne olyan nyomot hagyj, hogy leülsz. šzleti örzök : 95 %-ban örteni az emberekhez, 5 %-ban a gazdasághoz. Mestersöges intelligencia: Fessünk egy szôke nôt barnára. RING RING VOICE 38400 Nem vagy röszeg, ha önállóan le tudsz feküdni a padlóra. Utolsó szavak: Jegyeket, börleteket... Lepsönynöl mög megvolt! Oh, nem!!! Most már örökre tagline maradok?!? A szójapörkölt szójatehönbôl köszül pörk hozzáadásával. Addig jár a korsó a kútra, míg rá nem b*sznak egy kalapáccsal. Olyan volt vele a tánc, mintha egy zongorát tologattál volna. A hülyesög, ha nem is xylofonozik - FOSZFORESZKÁL!!!! Szöp dolog valami mellett kiállni, de mög sosem volt kifizetôdô. Amit nem tudsz elkerülni, azt fogadd szivesen. Pöldának okádök... LED szíves világítani! Melyik az a Torgyán?! Ott van!!! Józsi bácsi bukjon le!!! Ratatatata... A tehetsög nem más, mint egy tárgy szenvedölyes szeretete... Mit vágsz olyan köpet, mint egy megcímzetlen borítök. A szüzessög olyan mint a lufi. Egy döfös ös vöge... Mai menü: csókos marhanyelv ízlelôbimbófôzelökkel. Ha kalapácsod van, mindent szögnek nözel. "Nincs Isten" - mondta @FN@. "Nincs @FN@" - mondta Isten... Körjük a fehör Corvette-tel álljon arröbb, mert megbüntetjük! Máglyára a boszorkányokkal! Nincs több haj, csak gyönyör? korpa. Inkább háromszor ünnepeljünk, mint egyszer dolgozzunk! Olyan, mint a toronyóra: nem pontos, de ütni, azt tud! Minden nô gyönyör?, csak alkoholszint ös fönyerô kördöse... Hajrá MTK! (utolsó mondás) Szerintem maga pontosan ezt akarta mondani. Hajrá MTK! - Tessök? Mit mondott az elôbb, nem örtettem... Utolsó szavak: Ja bocs, azt hittem ez az ön barátnôm... Tehetsöges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. Igyál, ne olvass, az hamarabb meglátszik rajtad. Egyik akasztófára jut, a másik megdicsôül, ha nyomot hagy maga után. Addig jár a korsó a kútra, míg nem lesz nitrátos a vize. Mit lehet csinálni 3 nôi agyból ös egy förfi koponyából? - Csörgôt... Seböszbravúr: beültetni 1 nôi agyat 1 tyúk fejöbe úgy, hogy nem lötyög. Miört digitális a nôk agya? Mert vagy azt mondja IGEN vagy azt hogy NEM. Ön dönt: iszik vagy vedel. Miört mentsruálnak a nôk? - Mert megördemlik... :) Mi a különbsög a nôi "Á" ös "Ó" között? - 2,5-3 cm :) "Vörpatkány-nyál, gennyhányás, haláltól b?zlô okádás..." (HJ) "Rothadásnak indult a világ, folyó szemmel üvöltök: piát!" (HJ) "Rothadó agyvelôben turkálok, sírból kiásott koponyából kajálok..." (HJ) "Agyvelô ös vöres massza, ôrült szatír patkányt b*ssza..." (HJ) Honnan bújnak elô az esemönyek? A múlt kukáiból. Elmentem a vásárba föl pönzzel... Az igazi gazdagság az igönytelensögben áll. Bort ide, bort ide - üvölt a babám, sikoltoznak a malacok a tanyán. ös igen, a folt elt?nt, csak az illat maradt. DE HOL A RUHA ?!?!? Ne ess pánikba! Számolj el tízig....utána ess pánikba. Kári kittyom ödes tyúkom, ellopták a föl pönzem... Apa, mi az ott? Egy elefánt kisfiam. Hol, apa?... Leányfalun ma erôs havizás várható. Szárított macska sok extrával eladó. Ami elromolhat, az már el is volt b*szva! Ez a monitor Internet kompatibilis! Sajnálom de az 5 perc letelt. Nem vitatkozhatok tovább amíg ön nem fizet. ..ingyom,bingyon tálibe,tutálibe málibe... Csak a halott hamburger jó hamburger! Ha a hülyesöget literben mörnök @FN@ szobája már akvárium lenne. ön má 6övS koromba lettuttam írni aszt hogy termelösiátalánylyuttatás... :) ;-) :-9~ >:-> :-( ;-> ;-)~ :-O ;-D :-P :-> Az ölet szöp, Tenöked magyarázzam? Isten a tanúm rá, ön tönyleg azt hittem hogy a zsidók tudnak repülni... Hello, - hazudta ô.... Ha mindenki rád feni a fogát, az azt jelenti, hogy mög nem faltak föl. Ha más vagy, mint az átlag, az ölet fájni fog. Nem vagyok teljes örtökü ember... ráadásul hiányzik a föl lábam... "Se íze, se b?ze, mint a pöntek esti szarnak." Az assembly a legpajzánabb nyelv. Van benne 'seg', meg 'pop si' is. Nem tudok jó megoldást, de csodálattal adózom a problömának. "Minden zavargásba, legyen az bal- vagy jobboldali, belelövetek." Indítom a Microsoft Tagline Varázslót... Error: 64 Mb memory needed. Ajándök bornak ne nözd a fokát. "Hálózati meghajtót nem lehet subst-ni." "Not ready olvasni a meghajtót." "Eladó 486-os számítógöp multimödiákkal. Az Internett be van vezetve." Milyen mörtökegysöggel mörik a malac hosszát? - Röfben. Nem vagyok nagyköp?, csak szembe szölnöl akad kisebb gondom! Ez mög kopasznak is hajmeresztô! Az ölet egy ócska játök, mög a Save Game opciót is kispórolták belôle. A kiadás tulajdonköppen bevötel... Csak negatív! Pincör, ez a csirke csupa csont ös bôr! - Parancsolja a tollat is? Mit csinál a jó förj szeretkezös után? - Felöltözik, ös hazamegy... Valami baj van az anyósommal, furcsán viselkedik! - ? - Házimunkát vögez! Hogy öltöznek az eszkimók? - ??? - Nagyon gyorsan! Miört nem játszik a tüzoltózenekar betonon? - Mert olyan hangszer nincs... Mi a különbsög a diliház ös a rendôrsög közt? - A telefonszám... Miört járôröznek a rendôrök kutyával? Hogy szolgálat vögön hazataláljanak. Hogy hívják a guberáló cigányt? - Túró Rudi. Mi lesz abból, ha 2 busz összeütközik? - 2 rombusz. Mit vesz a halott a boltban? - ölesztôt. Mi az: fekete ös lyuk van a közepön? - Hanglemez. Hogy lehet a nôk IQ-ját kiszámolni? - 100 mínusz a látott Dallasok száma! Mi a rovarok edzôterme? - Lögykondicionáló. Hogy számol a cigány angolul? - Van tyúk, víz forr... Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik? - Mozog a szája... "Ez a jövô, egyötek!" Arra gondoltam, a fiam neve Jözus lesz. Hisz ön vagyok az apja!(c)Wic Idôs vagyok, a szemem púpos, az orrom hajlott... Gyôzz ha tudsz, veszíts ha kell, de a lönyeg, hogy mindig csalj! Sötötben a föny lassabban terjed!!! Input.. Output.. Kaput... Miört nem tudják a nôk felhajtani a WC-ülôköt maguk után? A borosta nem szúr. Csak tudni kell a megfelelô oldalára születni. Pistike te hány lábon állsz? ön egy "L" -lel ülök. Az ôrültsögnek megvan az ára. Körjük, hordjon magával elög pönzt hozzá. Töged pöldaköpnek köne állítani. A debreceni gyors elö... "ön is föltem mig öltem mondta a szellem." Nem a 2400-es a legjobb modem? Engem átvertek!!! Mögsem a 286-os XT a legjobb PC? Engem átvertek!!! A hír az, ha a postás harapja meg a kutyát, vagy az M$ hibátlan. Mi igazán örtökes, szavakkal le nem írható... Egy nôt könnyebb teherbe, mint gondolkodóba ejteni. A "nôi megörzös" udvarias magyarázat a logika hiányára. Mi volt a Vak Bottyán? - Fehör festök. - A világ legboldogabb asszonyává teszlek! - Mikor indulsz drágám? - Olvasta Shakespeare-t? - Nem, ki írta? Utolsó szavak: ön tudom a választ! Megmondjam? Miört sírsz kisfiú?-Mert megettem egy rajzszöget! -Nesze itt egy másik. Addig jár a korsó a kútra, amíg viszik... Köt föligazság nem egy egösz! Ami jó az mind illegális. Szegöny ember ne legyen lusta. - Konfuciusz Az ön szoftverem nem hibás. Csak völetlenszer? tulajdonságai is vannak. Pityu! Rajtad meg kitört a hepajtitisz? Sárgatiprod az irigysögemet! Köddö vált a tejes zacskó, benne látlak, piciny Palkó ... Barlangász vicc: köt barlangász elmegy a kocsma mellett... ön csak a semmit ismerem. De hová tünt a vögtelen? Amit nem lehet megenni vagy megbaszni azt pisild le. (Blöki) Tanulság: öj« után ne igyunk, de fôleg ne Fidozzunk! Egy szegöny nöger kisfiúból egy gazdag fehör nô lett, ez tönyleg csoda. Rendet csak az ostobák tartanak. A zsenik átlátják a káoszt. Ha valamiben versenyköpes vagy, nem akadnak vetölytársak. Az ölet egy nagy nevetös. Rajtad. Utolsó szavak: Nôvörke, amikor felöbredek, befejezem a viccet. Isten a tanúm rá, ön tönyleg azt hittem, hogy a cigányok tudnak repülni. Dórának nagyon korpásodott a haja, így könytelenek voltunk agyonlôni. Kicsit zilált a ruházatod, mint Ceausescunak a fal elôtt fekve... Lelôttem John Lennont, de csak ezt a rohadt pólót kaptam! ös hol az a szörnyeteg? A nyúlon túl? Jobb kezemben kormány, bal kezemben mobil, ide nözzetek ön vagyok a debil. Hogy hívják a dölszláv tömegközlekedösi eszköz tárolóját? - Szerbusztok. Mikor kell az anyóson gyújtást állítani? Ha nem indul az elsô rúgásra. Ha az anyós nem indul az elsô rúgásra, akkor jól meg kell szívatni. -Hová mösz Höraklösz? -Házibulosz. -Leszbosz? -No, mentsztrosz. Szofoklösz. Olyan a kávö tejszín nölkül, mint a Dallas Jockey nölkül, nincs benne geci. Hogy ütöd agyon az anyóst egy törülközôvel? Belecsavarod a vasalót.. Szíves engedelmetekkel, most ABBA!!! .....hagyom Na jól van, aranyhal, kívánjál... Hogy hívják a legsötötebb virágot? - Lakatos Ibolya... Magyarországon kötföle gyalogos van: gyors gyalogos ös lapos gyalogos. Utolsó szavak: Maguk mindig megfürdetik a látogatókat? De minek ide a só? "Aha, szóval olyan mint egy f*sz, csak kisebb..." "Hahahaha, ez f*sz? Látnád a sárkányöt!" A förfi olyan ölôlöny, aki a kocsiját gyakrabban mossa, mint a ruháit. Állítólag Elvis Presley újra összeáll egy koncert erejöig... A nôi logika alapköve a paradoxon. Küzdve küzdj, s bízva bízzál - talán úgy nem fogsz unatkozni... "Lógass fel, lógass fel, lógass fel, ha neked ez kell." /Prosectura/ Póló elejön: "I'm a virgin" póló hátulján: "This is a very old T-shirt". Szondázunk ös mörünk. Szóljatok ha meghaltam! Miört szenvedett balesetet Csurka? Mert balra hajtott... A Windows instabilitását egy rejtve maradt ENIAC kódröszlet okozta... Akarsz egy rövid viccet látni? Nözz le, ott van a kezedben.(fiú WC-ben) Einsteinnek számos követôje volt. —gymint Zweistein, Dreistein... Valamiben csak meg tudlak verni...csak ki köne találni, hogy miben...;) -Józsi! Izgass fel! -Meghalt anyád! Otthon: az a hely, ahova megy az ember, miután bezártak a kocsmák. Hegyezd mindig a füled, hogy elmöd ölesedjök! Az ember maga alakítja a sorsát. Meg is látszik rajta... Hogy hívják a mög meg nem született rókát? - Hányinger... Most installálom az Install Varázsló installjának varázslóját... A löpcsô nem m?ködik. Körjük használja a liftet. Mi egösz szavakból is fölreörtjük egymást. Mi a különbsög a Beatles ös Jackson között? A Beatles már szötesett. Mi a nekrofiliás zoofil kedvenc kördöse? Hol van a kutya elásva. Melyik a legintelligensebb sejt a nôi testben? - A spermium. Azört kell förj, mert a vibrátor nem viszi le a kutyát sötálni. MSIE4: a MikorSzopsz Bt. irodája az elsô emelet nögy alatt található. állólampa - pseudo-horse-lamp anyakönyvvezetô - mother-book-driver aranyör - goldvein, for gold átlós - over-horsy balfácán - left pheasant Baltazár - Axelock bôrdíszm?áru - skin-decoration-work-ware cigánypecsenye - gipsyroast csillagkulcs - starkey csirkefogó - chickenholder díszszemle - pomp-eye-down ejtôernyô - dropper umbrella, wow-stock-parasol ellenszegülös - away-flax-nail-sit-and falvödô - wall-protector, wall defends he favágó - treecutter fönymásolat - light-reproduction fokhagyma - capeonion, degree-leave-today forradalom - my song boils, the junk is healing over f?tôtest - grass-stock-body hajóút - hair-old-road, if-good-way hajtóvadászat - h-door-hunting, driver-hunting haladás - fish giving hangfal - voicewall, soundgobble hatalomvágy - six-bedding-wish, the junk-desire affects hóditás - beaver digs i holttör - deadspace hullám - my corpse járm? - walkwork jegygy?r? - ticketring jögcsap - icetap kan(n)ibál - male-party keljfeljancsi - get up Johnny korsó - agesalt kosárlabda - ram-flood-ball lehetetlen - l-uneatable lekenyerezös - down-breading leltár - findstorage lemezborító - diskdumper löpcsôház - stairhouse libegô - he floats lódarázs - horsewasp madártej - birdmilk majomkenyörfa - monkey-bread-tree majonöz - today-good-look mázlista - glazelist napló - sunhorse naplopó - sunstealer pályaudvar - fieldyard pápaszem - pope-eye párbeszöd - fewtalk pezsgôtabletta - champagne-pill porszívó - dustsucker sajtó - cheese-antique selyemfiú - silkboy szálláshely - flying seat szarvasvadász - shit-iron-wild-ace szemölygöpkocsi - person-machine-wagon szemöremajkak - eye-coin-lips szesztestvör - alcohol-body-blood szívószál - sucking-thread szökôkút - escaping well tanfolyam - thesis stream templomhajó - churchboat, church-hair-oh tolvajok - push-butter-reason tököletlen - pumpkin-life-flax vágóhíd - editorbridge, cutterbridge vasmacska - ironcat villamos - forkwash távbeszölô - distance-talks-he kormányfô - steering-wheel-head kormányszóvivô - steering-wheel-word-carrier repülôgöp-hordozó - flyingmachine-barreler számitógöp - mymouth-the-i-oh-machine Belököm a golyót, kiteszem a zsozsót. öööös? Már indulok is. A h?sög csak addig tart, amíg engedik... Ez a tagline csak az enyöm!! Adni belôle? SOHA! Más az igazságört ölni, ös más megölni belôle. Akkor jönnek elô legjobb gondolataid miután lezártad a borítökot. "Sharing violation olvasás C: meghajtó" Sínen vagyunk! Mint József Attila. :( Aki szidni meri a Windózkilencvenötöt, megölöm! /Tsc Ezután egy fához támasztották Wagner urat... Ha a fogkröm, már kibújt a tubusból, nehöz visszanyomni. Az orgazmus Dórával? Na ne! A számítógöp-program nem kívánságaid, hanem utasításaid szerint müködik. Hölgyem, az a felálló dolog jobboldalt a sebváltó. Kivöve, ha Trabantban ül. Egösz höten Diana volt a rádióban. Meg a szölvödôn ös a m?szerfalon... Válj valóban teljessö, ös mindenek elörkeznek hozzád. (Lao Ce) "Nô ne jártassa száját, mert az rettenetes." (Dömokritosz) Az x-atkák hasonlítanak a parabolhákra? /Rob Akinek nem inge, vegye le magáról ... Jean Paul Bemondó (Geszti Pöter) Mai menü: illatos cellulóztekercsek gondosan elôemösztve. Jobb párbajban vörezni mint vörbajban pározni. Sziköt, Tampont,..... Csak a döglött halak úsznak az árral. Megörtô szemekkel átnöznek rajtam... Az Isten nyáron nem ver bottal, csak sörhiánnyal! "Itt az újabb ôrület, házastársulok veled..." (IHM) Nem idegesít a munka: nem meröszkedem túl közel hozzá... Egy fölbolondnak hany gyereke van? -Ötven. Mert egy bolond százat csinál. Jözus öl! Várjatok csak.... <BANG!> Már nem. Ha azt hiszed, hogy meghalni szörny?bb, mint ölni, tövedsz... Doktor úr engem senki nem vesz komolyan. - Na ne vicceljen! Hogy hívják a fömbôl köszült nyaralót? - Vasvilla. Japán agglegöny: Maradoka Magamura Lengyel kidobó: Sipircki Arab tehönistálló: Mubarak Bôrelváltozás arab imakönyvön: Koránkelös Hogy hívják Törpilla legkedvesebb törpjöt? - šgyi-fütyi. Hogy köszön a sebösz? - Kezöt csonkolom! Hogy száll fel Rózsa Gyuri a buszra? - Egyes ajtó nyílj meg! Hol nyaraltál Pityu? - Döl Amálián. - Az hol fekszik? - Nálam az ágyon... +2S: Legjobb szex az anális, Kell a seggbe banán is. :-ó Mindenütt jó, de a legjobb szex közben. A huzat mindig a WC felôl húz az öbödlô felö. Van aki szentül hiszi, hogy "Olcsó Áron" egy híres divattervezô. Csukd be azt az ajtót, mert kimegy a hômörsöklet! Balettcipôm nincsen nekem, de ha lesz, ön föl nem veszem! Hú! Elfelejtettem, mit akartam mondani... Ja, megvan! Semmit. Mi a halál? Ki mondja meg nekem? Az ölet vöges, míg § vögtelen. Hasznos: hernyó, ô táplálja az önekes madárkákat Minden nô vagy qrva, vagy qrva ronda, vagy frigid, vagy leszbikus. :) Orgazmust színlelni könny?. Erekciót már nehezebb..... Felhasználó leszel s áldozat! Programozást oktató tanár! Miört önt a rendôr vizet a PC-be? Mert szörfözni akar az interneten. Honnan tudod, hogy a szôke használta a PC-t? Rúzsfoltok vannak a joysticken. Drágám, ez az amit nyújtani tudok. Jól van Böla kezdd el nyújtani! Lögy itt olyan mint az öletben, vagy lögy az öletben olyan mint itt! A legrosszabb befektetös: vegyöl számítógöpet! Ki az emberekkel a hadseregbôl! Anya! Hullaszagot örzek! Anya! Anya! Anya! Ha nem tetszik a Levis-em, bekapod a pöniszem. Lögy jó, mintha látnök! (Anti bácsi) ös igen, a folt elt?nt, csak az illat maradt. DE HOL A RUHA?! Ime, az új World for Windows! Nem öl a nejem, káposzta a fejem! Másoknak nemzetisögük van. Az íreknek ös a zsidóknak pszichózisuk. Fölszem? nöger zsidó vagyok. Kell mög valami? (Sammy Davis Jr.) Ime egy cím,ahol ingyen osztják a vinyókat:=l u.3ô P9NT NO CARRIER. A kulturáltság fokmörôje az eszközhasználtság. CMOS-cica, hajj, hová lett a ...setupom?! Dolgozni mentem! 10 perc múlva jövök... "Elhasznált testtel kell a sírba feküdni!" (Hrabal) Segítsög! Egy pók mászik a CPU-mtól a DMA felö! Ha vögköpp nincs más megoldás, próbáld ki a fönököd javaslatát. Jaj, Pityu! Rögtön szívinfrastruktúrát kapok! Híres vagyok. Ez a munkám. (Elvis Presley) Cigány a sósavban: oldódik a problöma. A Számítógöpistenben köt szemöly van: a Hardver ös a Szoftver. A PC-szentháromság: Atya = IBM; Fiú = Intel; Szentlölek = Microsoft. ;) Kedves gyerekek! A Tölapó öngyilkos lett. Nem jön többet. Csak az a baj, hogy születöskor a köldökzsinórt vágták el, nem a nyakad. Utolsó mondás: De hiszen itt nincs is erköööö... Olyan karika lába van, hogy bumerángon kell vasalni az alsógatyáját. RAM-ban az igazság, ROM-ban a vigasz Míg a világ kerek, mindig lesznek lamerek! A Windws tökletsn komunikl a háttrben Hö öreg! A haveromnak nem tetszik a pofád! —gyhogy alakítok rajta... A cölod felö összel visz az út, de elörni azt csak a szíveddel tudod. Soha nem bízom meg senkiben, amíg zsebre nem vágtam a golyóit. Horrorfilmböl: A szívhez a gyomron át vezet az út ! Reccs, plötty ! Miört makacskodik a nöp? Mert az URAK folyvást tevökenyek. (Lao Ce) Win Error: Windows not found: (H)urrá (B)uli (T)ánc - Vanda vagyok! - Látom ös öveg is... Az ideális nô olyan, mint a hold. Este jön, reggel megy. - Milyen autó illik Torgyánhoz? - Kormányváltós. - Miben hasonlít a rendôr Istenhez? - Elô tudja állítani az embert. Fejem felett atomfelhô, torz gyerekem lesz, ha felnô. (Graffiti) Lögyen világosság!-kiabált Isten, miután ismöt beverte a fejöt a falba. Karácsonykor, a szeretet ünnepön is lehet nagy pofont kapni. Aki szerencsötlen, bottal is agyonlövi magát. Elôre kurvák, gengszterek... /AURORA/ Ha akarod, beh?theted a pezsgôdet a szívemben. /AKELA/ Könnyebb bocsánatot körni, mint engedölyt. Hö paraszt! Melyik autópályadíj-mentes út vezet itten Budára? Minden rom. A m?vöszet örök. A többi por. A nöpet túlöli a szobor. Az ön göpemnek egy vögtelen ciklus csak 5 másodperc! A pönz nem boldogít, de ha nincs, akkor nem boldogulsz. Már megint egy ilyen színvonaltalan levöl után kell állnom! :) "Na go go go gogogo köpzeld el, a logopödus lelöpett a pönzemmel..."(IHM) Testem a lelkem kikötôje, vagy a lelkem a testem albörlôje? /TCsapda/ Vigyáznom kell, belôlem csak egy van, másokból több, azok pótolhatóak. Likviditás: Kötes hírnev? lány mosolyra fakasztása. Mit kiabál a fuldokló programozó? - F1, F1, F1, F1, F1, F1, F1. Tengeröszek barkochbáznak: -Gondoltam! -Szôrös? -Nem. -Akkor rum! Ha nedves, csúszik... Lesz ez mög így sem... Bumm... (nyertöl az orosz ruletten egy golyót...) Minden sikeres förfi mögött egy ügyes nô van (vagy inkább alatt? :)). Tudom ki ölte meg JFK-t... Elvis nem halt meg. Csak hazament. Ami csúf, haszontalan ös ízlöstelen, kicsinyítve roppant kelendô. BROS-kor jöttöl, ma nem tudunk CURE-ni, mert megjött a HEAVY-m. Mi nem azok vagyunk akiknek látszunk, testvör. Könny? ott vitöznek lenni, ahol nincs ellensög. Töged aranyba kellene önteni. Hogy ne kapj levegôt. Olyan az ember bicikli nölkül, mint a hal vallás nölkül. Mindannyian egy csónakban evezünk. Egyesek eveznek, mások horgásznak. N‰ ríjjá' má', g‰ci! Há' v‰sz‰k n‰k‰d gyikos paólaót! Ne ölj. Mások úgyis megteszik helyetted. Ne nehezítsük meg a kapcsolatunkat azzal, hogy kommunikálni próbálunk. Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg! Ha sikerül a vizsgám, akkor berúgok, de ha nem, akkor is... A Windows most a vírustelepítô-varázslót telepíti ... Paraszt üti F8! Okos ember: azt mondja, amit ön. (Ignotus) Mindenki az, aki addig volt, amíg más nem lett. (MiCiMACKó) Az ölet egy ócska játök, mög a "Save Game" opciót is kispórolták belôle... WHHHHUUööööÁÁÁÁHHHH! - szólt a kishangya, ös fôbelôtte magát... Az az ember, aki nem csinál hibát, az nem csinál semmit. Nagy úr a törvöny, ám a muszáj nagyobb. Ha a macska a házban van, az ágyban kell keresni. "Macska az úton, túl van a dolgon..." (KFT) Az erôseket segíti a szerencse. (A kurva anyjukat /bocs'/) Ha minden összerü lenne a földön, akkor nem is törtönne semmi. Köt sárkány ül a fán: -AAAA! - Na ne ögess már! Változtasd meg a mesöben a neveket, ös a mese rólunk szól. A mosoly mög mindig a legelegánsabb módja, hogy kimutasd a fogad fehörjöt. Elnözöst! Ön most a Hattyúk tavát elemzi ornitológiai szempontokból?!? Ugyan, Pityu! ön töged nem tartalak valószín?nek. "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!" - Halaszd a jövô hötre. Egy nôi hang vette fel a telefont... Margit! Most tiszta vizet öntök a pofádba! Szivesen a szemöbe mondom, csak elôbb szedjötek ki a szemöt! Tud valaki egy rutint, ami detektálja, hogy a göp be van-e kapcsolva? Egy szakmában sincs annyi nagyköp? kontár, mint a számítástechnikában. Ragadozók ellen úgy tudsz jól vödekezni, ha rossz íz? a húsod. Körlek ne hamuzz a piszoárba, ön sem húgyozok a hamutartóba. Olyan busz után ne fuss, amelyiken nincs visszapillantó tükör. A cöl szentesíti az eszközt, de csak úgy, ha elörik. Micro$oft filozófia: A hiba a felhasználóban van! Erdô szölön ôzike, azt nözi, hogy nözik-e, ne följ tôlünk ôzike. Minek hívják a köt kipufogós Trabantot? - Talicskának. Kedvenc sportom...? A bicsajozás. Ne okozz autóbalesetet az utakon: vezess a járdán! Amihez nem örtünk, azzal ne erôlködjünk az emberek színe elôtt. Isten, haza, csalás! Utolsó szavak: az alagútban lerázom ôket ... A gyász nem mindig fekete, de a bánat mindig sötöt. Nincs olyan szegöny, akinöl ne lenne szegönyebb. Cumi az ölet, cumi a tánc. Ne sírj, böbi, cumizzál... /BEATRICE/ Ha megölsz egy pár embert, gyilkos leszel, ha milliókat, hódító! ... Ezt a TagLine-t a ??????????? cög szponzorálja.--- Evetke! Csönd, különben kiteszem a sz?rôdet! Bort, búzát, bökessöget, szeressük a rendôrsöget! :) Mai menü: borsos tokmány. Ki az a Generál Protkós Falióra ??? Ha tanácsadót választunk, azzal is elkötelezzük magunkat. Nem kell ahoz cipösznek lennünk, hogy tudjuk hol szorít a cipô. Mi egy kakas számára a pornográfia? A baromfiüzlet kirakata. Gyilkos kutya: ÖLeb. Melyik az az állat aminek több mint a fele zsír? - Zsíráf. Megôrül tôle, mint a faltörô kos a fotocellás ajtótól. A Nô egy förfiból tud elnököt csinálni, de tud hajlöktalant is. Annyira kúl gáj vagyok, hogy nyáron lögkondikönt üzemelek. A házimunka tovább tart, mint a förj gondolja. Az egyetlen hibám, hogy anyám magzatvizöben nem volt cápa! A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van. Hogy miört terjedt el az M$? Mert több a "lamer", mint a "számítógöpbuzi". Egy övben van 313 egösz t?rhetô nap. Meg 52 hötfô. (Garfield) Felemelô eme velô, fele mellôl emel fel ô. Nem mindenki muzsikus, aki hegedüvel mászkál. Ami nem fullad kudarcba, sikeresen partot ör? A humor az elme mindennapos tisztálkodása. (from Ákos of THS) Mi a szösz! Ezt ön írtam volna? ... Aki az autóban mutogat nem biztos hogy bolond, lehet hogy mobilos. ölsz _ös_ tanulsz, vagy ha nem, rövid ölet? leszel. Az ember legoptimistább idôszaka a fogyókúra elsô 4 órája. Milyen buli van az intenzív osztályon? - Eszmöletlen! Most megcáfollak! ... Cáf!!!! Olyan szellemes vagy, mint a kerepesi temetô. Ha a boldogság osztható, akkor ön maradöktalanul boldog vagyok. A fájdalom elkerülhetetlen, de a nyomorúság szabadon választott. - T. Nöpdal: "jaj de magas, jaj de magas ez a magas feszültsög" Sir Lancelot ? hát vígasztald meg. A boldogság sebessög nölküli álomvilág... A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáförjen. Most NE gondolj rózsaszín repülö-elefántra! Sikerült? Mások mesöje hazugság, az író hazugsága mese. Jözus szeret töged! Vajon párolva, kevös salátával. Mikor tevökeny a kormányzat: a nöpre nyomorúság támad. (Lao Ce) NE CUKROZZUK A TAKNYOT! Miört van a nôknek p*nája? Mert különben senki sem szórakozna velük. Szöp álmokat gyerekek. Ha a program beválik, akkor változtatni kell rajta. Mögsem az XT a legjobb göp? Engem átvertek!!! Attól följ igazán, aki mindig mosolyog. Bagoly mondja bögölynek: Hülye bögöly, dögölj meg! A világ legrosszabb befektetöse: vásárolj számítógöpet! Nem az idô halad, mi változunk gyorsan... Karbantartás miatt a PCI buszok vonalán AT buszok közlekednek. Ez a levöl nem jött volna lötre ha nincs Bell ös Puskás! Elefánt: állami cölokra kifejlesztett egör. "NKM TK MNDGY HGY, CWI VGY 852 CDPG!" (Bagoly) Utálom a lamereket, de magammal már megbököltem... :) Ne zavard a bácsit, nem látod, hogy halott? Mai menü: vírusos palacsinta. Aki halászni akar, semmilyen víztöl ne följen. (Voss) A vesztesek közö vöstök fel a neved. Töged minden majom hülyöre vehet. Egy hápságó pakóra nölkül olyan, mint egy rögöny zuruly nölkül (nagyjából). A kecske is öhen maradjon ös a káposztának is nyoma vesszen... A vizsgaismötlös meg a tudás k*rva anyja! Aki másnak vermet ás, jegyezze meg a helyöt. Utolsó szavak: Mit föltek tôle?! Hiszen csak egy gyenge nô... Mac-et csak lame sznobok használnak. Az emberi megbízhatóságra alapozott rendszerek megbízhatatlanok. A válaszom határozott talán. Töltsön egy hurkát kedvenceivel! Tág lány Alpinista: lefokozott nôgyógyász LSD: virtuális valóság - drága hardware nölkül. A leghatökonyabb tömörítes: del *.* A számítógöp is csak ember. Nyugi! Csak egyesek es nullák vannak benne. Kezdd el a kódolást, addig ön kiderítem, hogy mit is akarnak. Eddigi számításaim szerint a problöma nem lötezik! "Nem igönyel karbantartást." - Ha elromlik, nem lehet megjavítani. grep...grep...grep Böka, amelyiknek a torkán akadt a Unix. Rossz parancs vagy fájlnöv. Álljon a sarokba! Hunyja be a szemöt, ös nyomja meg háromszor az ESC-gombot! Nem elög leírni, örteni is kell hozzá... A következô jelmezbálban láthatatlan leszek. Minden ami örömet okoz vagy káros, vagy törvönytelen, vagy erkölcstelen. Reciklált cement eladó! Utolsó szavak: Nem hiszem, hogy ebben a vezetökben áram le... Ahbla lahla barhralla Coca cola. Egy jöghideg micsodát? - Igen, elt?nt a korpa! De hol a hajad??? Határozott válaszom: talán. "A jövô számítógöpei talán már másföl tonnánál is könnyebbek lesznek." Nagy dolog az is, mikor az ember nem több, csupán becsületes. Ha a fejed a homokba dugod, mások a csak fenekedet fogják öszrevenni.... Hinni mindenkinek kell; ön az hiszem, hogy iszom mög egy pohárral. Ismered ezt: tra-lallallla, tralalla-lallallla ? Csak az lel, akinek nem kell. Az igöret szöp szó, ha megtartják, ha nem! Magas szint? nyelven programozni = bekötött szemmel repülôt vezetni. "A nôk agya egybites, az is paritás." Azt hiszem jobban vitatkoznál, ha a lábam a szádban lenne... Ha a sor az utcáig ör, hófúvás van. Meröszen kell rágalmazni, valami mindig ott tapad. Hibás a billenty?zetem! Az F-en,a J-n ös az 5-ösön bütyök van! Lassan rohadsz Te is, mint az úton gázolt kutya kifordult bele. /TCS/ Ej mi a kô, tyúkanyó, kend a szobában lakik itt [bang] Pityu! Ha nem vagyok indiszkröt, akkor majd leszek! Számomra nincs nehezebb, mint a könnyed csevegös. Csoportmunka az, amikor sokan csinálják, amit mondok. Tsz-elnök a zárszámadáskor: "Kukoricánk ös akaratunk töretlen!" Az ölet nem csak abból áll, amit most csinálsz. Keress társaságot! Az Ön termöke a minôsög garanciája. (WC-ben) Mi az abszolút ciki? - Ha a szopós k*rva harapós kedvöben van. Miört vitatkozok ön mindig ilyen hülyesögeken? ;) Vidal Sasson Wash ös Edöny Csak egy dolog van ami megállítja a hajhullást, a föld. Ha nem tanulsz a hibáidból, nem ördemes elkövetned ôket. (L.J. Peter) Benzin áremelös '96 : Ön dönt - eszik vagy vezet. Alapvetô jogelv: MS-DOS alapú programok vödelme. Gyere velem, ön sem megyek sehová. Mi a jó a boldogságban? Nem lehet rajta pönzt venni! Ehetô vagy? -- Neked annyi! A tudás fáj. ös nem csak a szerelemben van így... Zúzz Mara! Bármi lehetsöges, ha nem tudod, mirôl vitázol. Elvtársnô! Szeretnök mozgalmi öletet ölni az alapszervöben! FLAME.HUN - A verbális szadizmus. "A HERCEG vagyok! A fehör lovat a parkolóban hagytam." /Greatz/ Marxnak igaza volt, csak nem a megfelelô fajt választotta. Ez már megint teljesen olyan, mint a döja vu. A szerencseszámod a 3552664958674928. Keresd mindenhol. A farkasból sem lesz kisnyuszi! Hát ez a tagline most jobb volt, mint lett. Demszky ös Makepeace. Ne följ a farkastól, nem bánt az, csak megkóstol! :) A nölkülözôknek sok hiányzik, a kapzsinak minden. Mindenki csak önmagára számíthat biztosan. Egy puncs-szalmonella-eper vegyeset körek, csokis tölcsörben! Mi a hardware? - Amit nem tudsz szabadon lemásolni! A nôi intuíció a sok ezer öves nem gondolkodástól fejlôdött ki. Miört van a zsidóknak nagy orruk? - Mert a levegô ingyen van. 10-telôje ôfelsögönek: Don Fülig. -Hová utazik? -ölmönyszámba szeretnök menni. Miört hiszi mindenki azt, hogy a hajnal csak szöp dolgokat hozhat? Mossa ki a tikszart Tixszel! "Maga mit mókázik itt a málnaszôrrel?" Helyezze be a 3,5"-ös lemezt a winchesterbe. Bármely program a rendelkezösre álló memória vögsô határáig duzzad. Közös lónak túrós a táska. - Van bika? - Nincs bika. - Akkor leszbika! Az egör nem szereti, ha kiszedik a golyóját! Az energia nem vösz el, legfeljebb hiábavaló. Ezek a mai öregek... King's Bounty = A király kókuszos csokija. Cindy Crawford titkos szextelefonszáma: 1%$&5#!CRC Error! A Bad Sectort le lehet mosni denaturált szeszel. King Kong a b?neink miatt halt meg. Engem nem lehet elköpzelni, engem ki kell próbálni! Az elidegenedös kellemes is lehet. A sört nem vetted meg, csak kibörelted. Mi a különbsög közöny ös apátia között? - Nem tudom,de nem is ördekel. Ferenc Ferdinánd trónörökös öl, az elsô világháború tövedös volt. Jözus meghalt, de te sem ölsz sokáig! A klórunkban túl sok a víz. Jözus meghalt, de ne aggódj! Mária ismöt terhes. Akadályozd meg a tulnöpesedöst! Legyöl te is homokos! Mi a különbsög Isten ös a Mikulás között? Az, hogy a Mikulás lötezik. Jözus segíts! Segíts magadon te, Jözus elfáradt. Köszülj fell, hogy az —r színe elö kerülsz! Sötöt ruha kötelezô. Elvis nem halt meg, csak egy kis stichje van. Mielôtt találkozol a szöp herceggel, rengeteg bökát kell megcsókolnod. A mörtöktelen evös nem csillapítja a szerelemöhsöget. Sohasem felejtem el az arcokat, de a te esetedben kivötelt teszek! Mindenki visszavágyik a termöszetbe, csak sötálni ne kelljen. öpp amikor kezdtem megszokni a tegnapot, hát nem eljött a mai nap. Soha ne halaszd holnapra, amit ma is elkerülhetsz! Imádom a gyerekeket! - Fôzve, vagy sütve? Mi a különbsög a herpesz ös a szerelem között? A herpesz örökkö tart. A fiúk lányokkal közösülnek, a förfiak nôkkel. Mi nem nagyobb szeletet akarunk a tortából, mi a tortát akarjuk. Jözus meghalt, de 50000 szociális gondozó állt a helyöre. Nem a fejeteket kell beállítani, a hiba a valóságban van! Vezess óvatosan! Iskolások az úton! Várd meg a tanárt! Azt sem tudtam, hogy a mörnök mi fán terem. ös tessök, mörnök lettem ön is. Miört nem mentek pszichiáterhez firkálók? - Mert 200 márka egy alkalom. Nem tudom, hogy mit szeretnök, de azt tudom, hogyan kapom meg. Az otthon ott van, ahol a TV. A gyermektelensög nem öröklôdik. Adj vört! Jögkorongozz! Az ölet egy öröklôdô betegsög. Ha bizonytalan vagy, motyogj! A szerelem nem halt meg, csak itthagyott bennünket, ös mi ebbe halunk bele. A förfi olyan nô nölkul, mint a nyak fájdalom nölkül. Ha a lányok virágból ös cukorból vannak, miört van heringszaguk? Ha nem tudod, mit csinálj, állíts ki valakit magad helyett! Vajon hisz-e Isten az emberekben? Kezdôk használjátok mind a köt kezeteket! (felirat egy förfi vöcöben) Nem haldoklunk, mi igy ölünk! Gyere közelebb! Lehet, hogy a melletted álló cipôje lyukas. (ffi WC-ben) A pillanat olyan, mint a hajó. Elmegy könyörtelenül. A tiszta levegônek fura szaga van. Magányos vagyok ös föltökeny azokra, akik mernek firkálni. A teve egy biztonsági munkára tervezett ló. Akadályozd meg a levegô szennyezôdösöt! Ne lölegezz! Az, hogy nyáron hosszabbak a nappalok, a hôtágulásból következik. Utolsó szavak: Akkor indítok... Utolsó szavak: Halló, itt Dudajev beszöl... Utolsó szavak: Majd ön felveszem a telefont... Körjük álljon az ajtó elö, mert a vezetôt zavarja a szabad kilátás Nem mindegy, hogy EGöSZsög vagy FELEsög! A nevem Bo. Bim Bo. Gyorsan elküldöm a második röszt, mielôtt reklamálni tudnátok, hogy minek. Ha túl hosszú, vágd le a hegyöt! (kondomautomatán) A pesszimista az, aki köt rossz közül mindkettôt választja. "Szeretkezzünk! Elfáradt az ujjam." Nem az számít, hogy szegöny vagy, vagy gazdag. Csak pönzed legyen! Az idô a termöszet eszköze. Megakadályozza, hogy minden egyszerre törtönjen. Utálom a graffitit! Utálok minden olasz ötelt! Semmi sem lehetetlen annak, akinek nem magának kell megcsinálnia. Az embereknek szüksögük van a szerelemre es a fogyasztásra, de nem fordítva. A falnak is füle van. De a ti fületek elôtt is fal van. Az elsô felesögünket a szüleink marják el, a másodikat a gyerekeink. Hiszel-e a születös utáni öletben? A f? nem azört nô, hogy versenyezzen velünk. Csak az ostobáknak kell iskolába járni! Valamennyiünkben egy rendôr szunnyad. Meg kell ölni! Ha boldog akarsz lenni, kötsd fel azt, aki a markában tart! Tilos megtiltani! Miört kerül ilyen sokba a szabad szerelem? A förfi legyen förfi; erôs ös gyerekes. Sohase fuss vonat es nô után! Mindig jön a következô! Lögy barátságos a szomszödoddal. Sose lehet tudni, mikor romlik el a tövöd. Nyissuk ki az elmegyógyintözetek, börtönök ös más egyetemi karok kapuit! Az ember elôtt volt az erdô. Utána már csak a pusztaság. Világ milliomosai egyesüljetek! Megfordul a szöl. Amennyiben az automata nem m?ködik, forduljon a portáshoz! Ha m?ködik, forduljon a pincörnôkhöz! (kondomautomatán) Sok káros dolog lehet kellemes, de a szex nem rontja a fogakat. Ha csapzottan öbredsz reggel, vigyöl máskor esernyôt magaddal az ágyba! Vedd meg mög ma! Lehet, hogy holnap már tilos lesz. Szeretem azt ös ôt. Ebben a sorrendben. Tögy ma valakit boldoggá! Ne nyitsd ki a szádat! Miört mindig a horkolók alszanak el elôbb? ön ilyennek születtem, mi a te mentsöged? A válasz az, hogy talán. De ez vögleges. Miört mennöl pszichiáterhez, ha otthon ingyen is beszölhetsz a falnak? Hurrá! Normalizáltak! A zenönek hangosan kell szólnia hogy ne halljuk hogyan omlik össze a világ. Az egyenjogúság csak mítosz. A nôk jobbak. A bölcs förfiakbol jó förjek lesznek. De egy bölcs förfi nem nôsül meg. Elsônek jött Ádám, mint a förfiak mindig. Szürke jelen, sötöt jövô. Jelentkezz a sakkszövetsögnöl, mert elveszett egy sötöt paraszt... Ne vedd annyira komolyan az öletet, hiszen vögül úgyis elveszíted! Mindegyikünknek van valami hibája, csak rajtam nem látszik. Soha ne üss meg egy földön fekvô embert, mert mög talpra állhat! šgyelj Budapest tisztasagára! Egyöl meg naponta egy galambot! Segítsög! A halam belefulladt a vízbe! Pár kapcsolat mög mindig jobb, mint a párkapcsolat. A serdülôkor az, amikor a szülôk kezdenek nehezen kezelhetôk lenni. Az egyedüllöt kettesben a legölvezetesebb. Ha a munkavögzös olyan egöszsöges, miört nem a betegekkel csináltatják? Ne kárhoztasd a sört! Egy nap te is öreg leszel ös gyenge. Óvd a cipôdet, járj a kezeden! Soha ne egyöl üres hassal! Csak akkor iszom, ha egyedül vagyok, vagy mások társaságában. A pönznek nincs szaga, csak illata. Szállítsátok le a serdülôkort! A dohányzás megrövidíti a cigarettádat! Szerelem az elsô pillantásra! Ezen csak a második pillantás segít! Mosolyogj, ös az egösz világ idiótának tart! A várostervezôk csukott szemmel vögzik munkájukat. Hol tanulták az anyukák mindazt, amitôl úgy föltik a lányaikat? A tanárok olyanok, mint a drogosok. Mindig csak az anyagon jár az eszük. Mi a különbsög He-Man es Valaha között? He-Man erôsebb mint Valaha. Amit átöltünk az öletben, arcunkra van írva, ráncokkal aláhúzva. "Ha kíváncsi leszek a völemönyöre, elôbb majd kifejtem magának!" Engem mindenki utál. Azt hiszem megyek ös eszem egy kukackonzervet... Jön mög új, s mög újabb... hát várd a csodát... "Picska ti materina!" Bökát a világnak, bökát minden nöpnek! Akárhogy völekedsz javaslatodról, a többiek máskönt itölik meg. A vágy mindig ödesebb a beteljesülösnöl. Eunuchok egyesüljetek! Nektek már úgysincs semmi vesztenivalótok. A felesögem egy angyal. - Az enyöm mög öl. Mennyi kondomot lehet keszíteni egy autógumiból? 365-ot, ha Goodyear márka. A földet nem az elôdeinktôl örököltük, hanem a gyerekeinktôl kaptuk kölcsön. Már sokat t?nôdtem azon, hogy ki a fene firkál a falra. Most már tudom. Inkább nyolc óra az irodában, mint a teljes álmatlanság! A szomszöd sírján a f? mindig szebben zöldell. Orwell optimista volt. A politikusok is emberek, csak nem tudnak róla! Nôk! Szeressetek egymást! Több millió förfi nem tövedhet! Az Isten nem halt meg, csak nem talál parkolóhelyet. A hibáiból tanul az ember. A politikusaink azonban soha nem hibáznak. Jézus él. - Ó, a szerencsétlen! Miért ne lehetnék kövér? Mindenkibôl úgysem lehet balett-táncos. Annyira elmaradottak vagyunk, hogy nálunk még a szivárvány is fekete-fehér. Tartsd tisztán Magyarországot! Maradj ágyban! Dzsingisz kán is csak békét akart. Miért járunk iskolába, ha az uzsonnát otthon is megehetjük? A valóság az antialkoholista mozgalom alkotta illúzió. Ami a fokhagyma az ételnek, az a m?vészetnek az ôrület. Akkora senki vagy, hogyha elmennél, úgy érezném többen lettünk! Jelige: "Kalandorok e-mailjenek!" A gyenge elhullik, az erôs meg rákban hal meg... Csapás elôtt mindig vidám az ember, de a szerencsét gond elôzi meg. Felfutóban lévô szakma: Boot Menedzser Isten nem halt meg! Csak a papok eladták kertitörpének... A légvárakat csak ledönteni lehet - de bevenni nem. Utolsó szavak: Melyik kart húzzam meg? - Lehúzzam a bugyimat? - Inkább a rágódat köpd ki! A kritika a tudomány és a m?vészet szerelemgyereke. Örök barátság: amikor a nyúl meghal, a hal kinyúl. Elvis öl, csak diszpergál egy kicsit. Tisztelt biróság, nem ön vagyok a hibás! A rendszer a felelôs! Marinko túsz- ös hentesáru. Vásároljon nálunk! Kisautók száguldanak a szônyegen, gyerek vagyok mög nincs semmi szôrzetem. Gyerek vagyok mög, a felnôttek magasok, a nôk hölgyek, a förfiak pasasok. A szeretet ellentöte nem a gyülölet, hanem a közömbössög. A legtöbb ember nem jut el a "Miört pont ön?"-tôl a "Miört ne?"-ig. Vitözsöggel jár a nyeresög. Szókimondó vagyok: perec! Amilyen az ember, olyan a szerencsöje. Ha próbálkozol csalódhatsz, de ha nem próbálkozol - akkor vöged. "... lehetetlen, hogy valami legyen, ha elôtte nem volt semmi se." Halkan elôzz, mert a sofôr alszik! A legnagyobb tökfej is okosnak tetszik, ha minket dicsör. Szerelem az elso látásra óriási idô- ös pönzmegtakarítás. (M.P.) Töny, hogy új sepr? jól seper. De a rögi tudja, hol a szemöt. Az ostoba nagy elônye: sosem kell attól fölnie, hogy butaságot mond. Nyasgem eszperentöül: lefetyelheted fenekem. Eszperente maszturbáció: szerelmem eme kezem, vele szeretkezem. General Motors = tábornoki motor, a tábornok motorja. A tagline bizonytalan ideig ideiglenesen nem hívható. Az ölet egy habostorta - mondta a sündisznó - ös belefulladt a habba... Szavazzunk arról, hogy legyen-e szavazás. Nem az a förfi, aki üt, hanem aki állat! Tölen mikor hideg van, gyakran hullik fehör hó! Egyszer majd túlcsordul a pohár... s kiloccsan az asztalra a bor... Pírmitív állatok. Orgazmust könnyebb színlelni mint erekciót... :P Nyolc általános: öt elsö ös három második. Rendszerünk határairól sokat elárul az 1 gigabájtos parancssor-puffer. Maaargit! —gy ordítsz mint a szádba szorult föreg! Te úgy-ahogy, de ön úgy, ahogy senki! Elôre iszik a medve nôvöre. Most hogy így nözem maga alacsonyabb mint amikor a rádióban hallgatom. A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást. A m?vöszet a nyilvánvaló nyilvánvalóvá tötelönek m?vöszete. Jobb ma egy barátnô, mint holnap egy se.
Azoknak, akik egy igazán egyszeru know-how-t kértek!
Szóval maguk azok?! És mind lovagolni szeretne. No majd teszünk róla.
Maguk egy óráért befizetnek 1000 forintot. A ló ingyen csinálja. De ahogy magukat elnézem még így is o jár rosszabbul.
Lovat láttak már? Igen? És mirol ismerték fel? Hogy röfögött? Az vagy nem ez volt, vagy amikor meglátta magukat félt, és félrebeszélt. Na jó, mutatok egyet én. O az amelyik alul van... Helyesbítek, amelyik fölül van...
Tehát a ló. Mint látják két vége van, amit egy kis zenei hallással könnyu megkülönböztetni egymástól. Ugyanis elöl böfög, hátul... Disznó!... Hátul pedig van a farka. De ha ezt lovaglás közben meglátják akkor maguknak már régen rossz. Gondolom a fejét különösebb biológiai eloképzettség nélkül is felismerik. Ott elöl a száján bemegy a lóhere, nem, nem homoszexuális... Az ellenkezo végén meg kijön a... Jó, hogy nem narancs.
A szeme a fej elülso részén található, ezért elorefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló. Az a két hegyes nem irányjelzo, hanem a füle. Ez egyrészt arra való, hogy hallja amit én mondok neki, másrészt arra, hogy maguknak veszély esetén legyen mibe kapaszkodni, de ez magukon úgysem segít.
Egyébként ez egy farmotoros állat. Hátul van két láb ezekkel fut, elöl ketto ezekkel fékez, és mind a négy patában végzodik. így lehet megkülönböztetni az asztaltól. Mint látják mindegyik patájára patkót szereltünk. Ez azért fontos, hogyha valakit netán megrúgna, az ne tudjon utána reklamálni.
Látják a hátán a nyerget? Oseink alatta puhították a húst. Mi itt fölötte szoktuk, mint hamarosan tapasztalni fogják a hátsó felükön. No most, ha önök láttak olyan nyerget ami alól csak a fej és a farok látszott ki, az nem nyerges ló, hanem teknosbéka volt.
Bírtak követni? Jó, akkor kérem az elsot! Már ne haragudjon, hogy megkérdezem de magának tényleg így áll a lába? Mit? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik. Már régen kihalt volna a családjuk, ha neki is ilyen közel álltak volna egymáshoz a térdei. Gondolja, hogy közé fér majd a ló? Talán akkor üljön föl. Nem elölrol mert ott harap! Nem hátulról mert ott rúg! Ugye megmondtam... Jobbra a kis épületben van az orvos. Oda vigyék. Kár érte, ilyen fiatalon, nosülés elott...
Ki a következo? Ha adhatok egy tanácsot, oldalról próbálkozzon! Na még egyszer!... Most egy kicsit pihenjen, addig én kiröhögöm magam. Segítsen neki, emelje a lábát! Ne a magáét! Ne a lóét! A társáét! Így, most lendítse föl! Talán ennyire nem kellett volna... Mi az maga meg jobb oldali? Na végre.
Hé, ha maga rugdossa ki a kollégája fogait, akkor az állatokat miért tartjuk? Dugja bele a lábát a kengyelbe! Nem kéne annyira, mert feltöri a térdét. Látja azt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt kantárnak hívják. Ha erosen meghúzza, a ló lassít. Ha erosen megrántja, a ló megáll. Ha nagyon erosen megrántja, a ló hanyatt fog esni, és magának lapjával erosen megnövekszik a légellenállása.
Így nem lesz jó, egyikük szálljon le. Vagy maga, vagy a majré. Igaza van, a csúcson kell abbahagyni.
Mi az maga már fel is ült? Mit lát? A ló farát? Talán tolatni akar? Forduljon meg! Na végre! Figyeljen, ha azt mondom ügetés, akkor a ló ügetni fog.
Maga csak kapaszkodjon. Ha azt mondom, vágta, hunyja be a szemét! Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat. Ha lesz kedve hozzá...
Ügetünk. Nem tudna kicsit lazábban ülni? Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló. Aztán még egy-két ilyet pattan a nyeregben, azt, hogy maga férfi két t-vel fogják írni. Igen, az a múlt ido jele. Csukja be a száját! Megállunk. Most kiköpheti amit leharapott a nyelvébol. Talán ha próbálna úgy ülni, mintha nem esett volna át a gyermekparalízisen, mert különben...
Tisztelem a tudományos érdeklodését, de tudtommal a talajmintát nem harapással szokták venni.
Hé, hova megy? Különben ahogy látom, maga most egy hétig nem nagyon akar ülosztrájkot kezdeni...
Ön következik hölgyem. Ne remegjen annyira, mert agyrázkódást kap a ló. Üljön nyugodtan, magának úgy sincsen vesztenivalója... Elindulunk. Tisztában vagyok vele, hogy kinotte már a pubertáskori zavarait, de a térdével még most az egyszer szorítson erosen! Mint kislány korában. Nem megy? Csak nem a szolgáltatóiparban dolgozik? Látja azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek. Szórakozni. Hát akkor ügessünk... Aha... Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos altalajlazítást végzett. Csak nem a strucc a kedvenc madara? Mi, hogy dobál a ló? Majd máskor gyorsabban kimászik a vége alól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyümölcsözo lesz a kapcsolatuk...
Már nincs más? Mi, hogy maga meggondolta magát? Jó, de a tandíjat nem fizetjük vissza.
Úgy nézem mára megvolnánk. Aztán ha kedvük szottyan egy jót lovagolni, csak jöjjenek bátran máskor is! Szeretettel várjuk magukat, én is, meg ez a kedves ló is...
A pénzmosás sokszor hónapokig tart, felőrli a bűncselekménnyel fáradságosan megszerzett befektetés20-60 %-át is! Most nálunk a speciális kétablakos rendszernek köszönhetően akár két perc alatt is* átmoshatja pénzét. Csak tegye be az egyik ablakon az illegális bevételét, és a másikon legálisan adjuk ki!
Vállalkozás kevés pénzzel, online eszközökkel, valódi, egyedüláló termékekkel és az ország leggyorsabban növekvő csoportjait támogató tapasztalt vezetőkkel? ISMERKEDJ MEG A VILÁG LEGEGYSZERŰBB VÁLLALKOZÁSÁVAL!
Szakportál, amely a fapados (diszkont) légi közlekedés kérdéseivel foglalkozik, méghozzá a tudatos vásárló szempontjából.Szólj hozzá t is, mondd el a tapasztalataidat és segítsd, hogy több öröm és kevesebb bosszúság érje az utazókat!
Online vállalkozói tehetségkutató program 18+ hálóvándoroknak! Közülük is azoknak, akiknek voltak, vannak, és mindig is lesznek álmai -- akármilyenek legyenek is a körülményeik. Az 1 éven át, több szakaszban folyó játék célja, hogy...